.

Máig rejtély a shang harbouri UFO becsapódás



1967. október 4-én éjjel ismeretlen tárgy csapódott a tengerbe a Kanadához tartozó Új-Skócia déli partjainál fekvő apró halászfalu, Shag Harbour mellett.

Legalább 11 szemtanú látta, hogy egy alacsonyan repülő, fényes objektum fejjel lefelé zuhan a kikötő felé, majd hangos robaj és éles fényvillanás kíséretében a vízbe esik. Mivel először repülőgépnek hitték, azonnal értesítették a kanadai rendőrséget, akik közül három tiszt 15 percen belül a helyszínre is ért. Így ők is szemtanúi lehettek, ahogy sárgás-fehér fény lebeg a víz felszínén, de mire segítséget kérhettek volna a tárgy kimentésére, az eltűnt a vízben. A fél óra múlva a helyszínre érkező mentőalakulatok már csak furcsa habot találtak a tenger felszínén, mely 80 méteres szélességben és közel fél mérföld hosszan lebegett a vízen, ott, ahol vélhetően a tárgy lezuhant.

A baleset kivizsgálása azonnal megkezdődött. A roncsok keresésébe és az eset körülményeinek feltárásába minden fontosabb kanadai szerv bekapcsolódott, a rendőrségtől a haditengerészetig - ám eredménytelenül. Sem roncsokat, sem más maradványokat nem találtak.

Mivel hamarosan kiderült, hogy egyetlen légitársaság egyetlen gépe sem tűnt el azon a napon, a kanadai katonai parancsnokság és a tengerészet ufó-ügyként kezdte kezelni a balesetet - a kanadai kormányzati dokumentumokba is mint azonosítatlan repülő tárgy balesete került rögzítésre az eset. A hivatalosan is dokumentált ügyet azóta is több hivatalos szerv vizsgálta Kanadán belül és kívül, magyarázatot azonban máig nem találtak.

A rejtélyes dolgok mindig érdeklődést keltenek, így a kíváncsi túristákat tábla igazítja el,hol is történt ez az eset. Igaz a hullámzó tenger vízén mást nem látnak, de mégis minden évben sokan jönnek megtekinteni a helyszínt. Talán abban reménykednek, szemtanúi lehetnek, amint a megjavított ufó kiemelkedik a vízből.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol