.

Lucilla és Mütyür



Lucilla megbarátkozik Mütyürrel a pónilóval

 
Lucilla már megszokta az óvodát, megbarátkozott Dzsángellel az óriás mackóval, és délutánonként, mikor a több gyereket az óvó nénik lefektették aludni  ő nem aludt, csak nézett ki az óvoda ablakán  
 
Az ablak előtt nagy, üres terület volt, ahol mindig szaladgált egy - két ló. Lucilla alvás helyett őket szerette nézni. Nézte, hogyan futkároznak, hogyan ugorják át az akadélyokat, hogyan isznak vizet egy nagy vödörből.

 
A lovak a szomszédos lovardához tartoztak, ahol sok ló lakott. Mindegyiknek külön szobája van, ahová bemehetnek, ha esk az eső, ha nagyon elfáradtak, vagy ha nagyon tűz a nap. De napközben nem voltak fáradtak. Játszottak egymással, és versenyeztek ki az ügyesebb.
Egy fiatal póniló is volt köztük, aki a nagy, felnőtt lovakkal akart futkározni. Ő is át akarta ugrani azokat a bokrokat, amiket a a felnőtt,nagy lovak, ő is olyan gyorsan szeretett volna futni mint a hosszúlábú versenylovak, de ez sosem sikerült neki.
 
 Egyik délután, amikor anyukája jött Luciért az oviba, kérte:
- Mami, annyira szeretném megnézni a lovakat! Menjünk át hozzájuk!
- Hát, ha annyira szeretnéd, nem bánom.
 
Ahogy beléptek a lovarda épületei közé, Lucilla észrevette a fiatal pónilovat, akit az ablakból látott. Ott álldogált lehajtott fejjel a felnőtt, nagy lovak társaságában.
 
- Szervusz! Én Lucilla vagyok, téged hogy hívnak?
- Mütyür a nevem, mert ilyen kicsi vagyok.
- És miért szomorkodsz? – kérdezte tőle Lucilla
- Mert ügyetlen vagyok.  Lemaradok a futásban, nem tudom átugrani az akadályokat, nem nőttem olyan nagyra, mint a többiek.  Az én hátamra senki nem akar ülni, a felnőttek meg csak a nagy lovakat szeretik.
- Persze, hogy nem akarnak. Te egy aranyos póniló vagy, nem egy magas telivér kanca!
- Neked nem kell akadályokat ugrani, neked nem kell versenyezni, te játsszál inkább póniló társaiddal! Azok között jól fogod érezni magad. Ott vannak a másik kifutón. Na gyere, menjünk oda! 
Mütyür könnyes szemmel bólintott, még benne volt a szomorúság. Egy darabig még nézte a hosszúlábú telivér lovakat, aztán elindult Lucilla mellett a pónilovak felé.
Azok örömmel fogadták
- Szia Mütyür!  De jó, hogy jöttél! – udvözölték a többiek. Aztán boldogan dicsekedtek neki.
- Mi már olyan nagy pónilovak vagyunk, hogy a gyerekek felülhetnek a hátunkra. Már te is tudnál gyerekeket lovagoltatni.
- Igen már én is gondoltam rá, de eddig a nagy lovak között voltam, oda meg nem jöhettek gyerekek
- De én most itt vagyok, - szólalt meg Lucilla – engem felvehetsz a hátadra! Én már úgyis régóta szeretnék lovagolni! – és megsimogatta Mütyürt.
 
Mütyürnek jól esett a simogatás, felvette a nyerget, és örült, mikor Lucillát feltették a hátára.  Ezzel teljesült régi vágya, ő is lovagoltathat gyerekeket.
 
 Ha mostanában Lucilla kinéz az óvoda ablakán, mindig integet Mütyürnek, aki vidám nyerítéssel üdvözli őt.

 
P.R
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja