Las Alpujarras varázsa

Mit tagadjam, engem megigézett Alpujarra.

Aki először találkozik ezzel a névvel, nem tudja mit takar ez a kifejezés és hova tegye gondolataiban. Spanyolországon kívül leginkább ez a jellemző, hiszen erre a hegyvölgyes tájra nem szerveznek külföldről turista utakat, nem szerepel az utazási prospektusok címlapjain, a legtöbben azt sem tudják hol van. Én is így voltam jó darabig, amíg egy helyi spanyol család figyelmembe nem ajánlotta. Alpujarrasnak a Sierra Nevada égbe nyúló csúcsai alatt, a hegység déli oldalának meredek lejtőihez tapasztott falvakkal teleszórt tájat hívják. A név eredete homályba vész, de a nyelvészek többsége szerint arab eredetű. A családom némi hezitálás után hajlott rá, hogy mgtekintsük ezt a környéket.

Az első benyomás ami engem ért, az maga az út. Az autópályáról letérve végig emelkedős, kanyargós út vezet fel az 1000 és 1700 méter magasságban lévő hegyi falvakhoz. Bal oldalt hegyek, jobb oldalt mély völgyek teszik izgalmassá a kocsikázást. Itt 30-40 km/óra sebességnél többet senkinek nem ajánlok, mert Alpujarra helyett hamar az örök álmok világába ér.

Pampaneira volt az első falu, ahova megérkeztünk. különleges látvány és hangulat fogadja az oda látogatókat. A keskeny, meredek utcák, a mór hagyományok szerint épült házak engem különös érzéssel töltöttek el. Mintha időutazáson lennék, és az időgép az 1600-1800 -as évek valamelyikébe repített volna.
 
Ezek az "apróságok" mégsem tudták elvenni a falvak több száz éves hangulatát. A házak közt sétálva mindig akadt valami apró részlet, ami ámulatba ejtett. Még ma is a cement helyett földdel rakott kő falak, fagerendákra terhelt kő födém, és a helyi, szürke sóderral borított háztetők a meghatározók.

Aztán tovább mentünk tervezett célunk, Mecina Fondales felé. Az eddig is keskeny, de legalább kétsávos út tovább szűkült. Szerencsére nem kellett sokáig centizgetni a szembe jövő forgalom miatt az út szélén, mert még 10 percig sem tartott ez a szakasz. Hamar megérkeztünk a falu szállodájába, ahol, hangulatos recepció, tágas étterem és egy úszómedence várt ránk.
  Mecina Fondales kis falu, kevés helyi lakossal, de mégis két étteremmel büszkélkedhet. Van  hagyományos és van vegetáriánaus. A nap nyugtával mi a vegásat választottuk, amit a francia tulajdonos 1992 óta működtet. Csak tud valamit, ha ezen a helyen ennyi idő alatt sem zárt be, gondoltuk. Az étlap kínálatát áttekintve azonnal megállapítottuk: egy dolgot biztosan jól tud és ez a dolog az árképzés.  Az ódon külső a tengerparti éttermek árszínvonalát rejti.


Ennek ellenére nem bántuk meg hogy ezt a helyet választottuk , mert az étel finom, a tulajdonos kedves, a környezet meg romantikus volt. Ezt mások is így gondolhatták, mert sötétedésre az összes kinti és benti asztal megtelt.
 

Ekkor jött a meglepetés. A francia tulajdonos franciául szólt be a szomszéd házba, ahonnan egy csinos fiatal nő lépett ki és majdnem tökéletes magyarsággal szólt hozzánk.

- A tulaj szólt, hogy magyar vendégei vannak, gondoltam kicsit kijövök.

Mi meg majd leestünk a székről meglepetésünkben. Beszélgetésbe elegyedtünk és egy érdekes élet tárult fel előttünk. Nacy, Kanadában született, aztán Magyarországon élt öt évig (innen a magyar nyelv tudása), majd megismerkedett Tamással, egy magyar zenésszel. Együtt vágtak neki a világnak. Montreál után sokszor voltak Angliában, majd Franciaország és végül Spanyolország következett.

- Milyen az élet egy ilyen kis faluban?
- Nagyon jó, -  jött a határozott válasz. -  Itt mindig történik valami. Sok az ünnep, sok az ismerős, sokat járunk velük össze. Van tánciskola, a lányunknak van zenetanára és itt nyugodt vagyok ha elmegy itthonról. Tudom nem érheti semmi baj. A környék biztonságos, akár nyitott ajtónál is lehet aludni. A szomszéd faluban lévő iskolába pedig iskolabusz viszi.

Később Tamás is megérkezett. Annyira összemelegedtünk, hogy másnap megmutatták a házukat és még egy teára is vendégeik voltunk.

Érdekes volt belesni az itteni életbe, mert el nem tudtuk képzelni hogyan élnek a helyiek egy ilyen mindentől távoli kis faluban.

A vendégeskedés után megnéztük a falu másik éttermét.

Carlos, a tulaj elmesélte, 13 éve nyitotta éttermét és övé a legjobb pizza a környéken. Ezzel nem állított valótlant, mert messze környéken nincs más pizzéria, úgyhogy valóban ez a legjobb. Egyébként tényleg finom volt. Aki a vastag tésztás pizzát szereti, annak kifejezetten mennyei.
 
A helyi szokások ismeretében már nem okozott meglepetést, amikor este minden asztal megtelt. Nekünk is csak azért jutott hely, mert még időben lefoglaltuk.
 

P.R.