.

Közlekedés rendje a középkorban



Napjainkban a közlekedés természetes részét képezik a szabályok, amelyek az emberek és járművek – vagy akár állati erővel közlekedő emberek – helyét és sebességét szabályozzák a forgalomban. Kevesen gondolnák, hogy ez nem csupán a modern, gépjárművek, kerékpárok és különféle tömegközlekedési eszközök által meghatározott korban van így, de a középkorban is figyelmet fordítottak a közlekedés szabályok közé terelésére, különösen a nagyvárosokban.

Kocsik és sebesség

Talán az első sebességkorlátozó szabály olvasható London városának 15. századi törvénykönyvében, a „Liber Albus”-ban:

„(…) hogy egyetlen kocsis se vezesse kocsiját gyorsabban akkor, amikor az üres, mint amikor meg van rakva, sokféle veszély és sérelem elkerülése érdekében, a Kamarának fizetendő negyven penny, illetve a polgármester akaratából testének bebörtönzése terhe mellett.”

A gyorsan mozgó lovak bizonyosan igen nagy veszélyt jelentettek. A középkori London halottkémi tekercsei számos tragikus esetet írnak le, amelyekben egy gyermeket maga alá rántott egy „erős” ló, amely aztán halálra taposta. 1336-ban „két kocsis, akik üres kocsikat vittek ki a városból, sürgetve hajtották lovaikat, amikor az egyik kocsi egyik kereke összeomlott.” A kocsi felborult, egyenesen Agnes de Cicestre-re, aki életét vesztette.


Egy 12 éves fiú, Ralph de Mymmes éppen egy teli vizes hordóval megrakott kocsit hajtott, amikor annak kereke maga alá gyűrt egy John Stolere nevű hétéves fiút, aki éppen az utcán ülve könnyített magán. John azonnal meghalt, míg Ralph elmenekült, hátrahagyva a kocsit a lovakkal.

Agresszív sofőrök a középkorban

Az agresszív vezetés egy korai példája, amikor egy Thomas atte Chirche nevű férfi oly gátlástalanul vágtatott lován, hogy nekiment egy csecsemőt cipelő nőnek, és fellökte. Amikor egy járókelő arra kérte a férfit, hogy legyen körültekintőbb, Chirche egyszerűen előrántotta kardját, és megölte az illetőt. Az esküdtszék beszámolója szerint Thomas és vele utazó társa lovaikon elmenekültek „a Tower felé”, és senki sem tudta, ezután merre mentek, vagy ki segített nekik elrejtőzni.

Az ügetés

Mielőtt Velence utcáit teljesen lekövezték volna a 16. és 17. század folyamán, a lovak látványa megszokott volt a városban. Amikor a Szent Márk székesegyház harangjai tanácskozni hívták a város arisztokráciáját, a helyiek egyszerűen „la Trotéra”, azaz „az ügetés” névvel illették a lovasok menetét. Ahogy a város egyre népesebbé és zsúfoltabbá vált, megjelentek az első közlekedési szabályok is.

1287-től tilos volt lovagolni a Rialtó-híd és a Szent Márk tér között, az egyetlen kivételt a nemrég érkezett külföldiek jelentették, akik nem ismerhették a szabályt. 1291-től Velence vezetése területeket kezdett el elkülöníteni a város terein arra, hogy az emberek oda „parkolhassák” lovaikat. A velencei lovaglásnak végül a kőhidak vetettek teljességgel véget: az új, magasan ívelt, meredek lépcsős hidakon nem tudtak átkelni a lovak, így nem volt többé lehetséges a városon keresztülmenni velük.

Középkori közúti halálesetek

A városvezetések számára egy másik, mai szemmel különös közlekedési problémát jelentettek a disznók. Az emberek többnyire szabadon engedték őket élelem után kutatni, ami nem csupán azt eredményezte, hogy az állatok borzasztó rendetlenséget és zavart keltettek a zsúfolt városokban, de akár fel is lökhették a járókelőket, veszélyeztetve testi épségüket. London és számos más európai város is bevezette azt a szabályt, hogy a szabadon garázdálkodó disznók azonnal leölhetők. Londonban a szabály azt a kitételt is tartalmazta, hogy ha a gazdája igényt tartott az állat tetemére, négy pennyt kellett fizetnie érte.

1720-ra az „ádázul hajtott” kocsik által okozott halálesetek gyakorisága túlszárnyalt minden más halálnemet Londonban, beleértve a tűzeseteket és a „mértéktelen vedelést” is. A kortárs megfigyelők rendre elítélően nyilatkoztak a „vitákról, veszekedésekről és zavarkeltésekről”, amelyek „az elsőbbségért versengő” hajtók között kerekedtek. Ebből a szempontból a helyzet tehát változatlan napjainkban is.

Mult-kor

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja