Korhelyleves lencsével



A csirke és a pulyka kiesik a szilveszteri menüből, mert elkaparják a jövő évi szerencsénket, a halfélék sem jöhetnek szóba, mert úgy fog kicsúszni a szerencse is a kezünkből, mint a hal. Akkor mégis mi legyen a szilveszteri menü?

Egy klasszikus szilveszteri étel: Korhelyleves
 


Hozzávalók:


 

  • 2 evőkanál liszt
  • 1-2 evőkanál tejföl
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 db babérlevél
  • 1 szál sárgarépa
  • 15 dkg lencse
  • 1 kiskanál fűszerpaprika
  • 5 dkg (csípősebb) kolbász
  • 20 dkg + 1 dl leve savanyú káposzta
  • 5 dkg húsos szalonna
  • pár szem kömény
  • kevés borsikafű
  • pár db virsli



Elkészítés:

A füstölt szalonnát vágjuk apró kockákra, és egy lábosban olvasszuk ki a zsírját. Adjuk hozzá a fűszereket, a babérlevelet, a köményt, a borsikafüvet, majd az apróra vágott és lecsöpögtetett savanyú káposztát. Keverjük át, majd tegyük bele az átmosott lencsét. Öntsük fel 7-8 dl vízzel. Dobjuk bele a feldarabolt kolbászt, és forraljuk fel, majd lefedve, kis lángon főzzük puhára. Készítsünk fokhagymás, paprikás rántást. Ehhez kevés olajon pirítsuk zsemleszínűre a lisztet, adjunk hozzá zúzott fokhagymát és a pirospaprikát.  Öntsünk rá egy keveset a lencse levéből és keverjük csomómentesre, majd sűrítsük be vele a levest.  Ha még szükséges savanyítani, ízesítsük kevés savanyúkáposzta-lével és főzzük bele a kisebb darabokra vágott virslit. Tálaláskor cseppenthetünk rá kevés tejfölt.
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja