A köddé váló férfi



A köddé vált férfi esete


Az ember életében az idegen dimenziók nagyobb szerepet játszanak, mint hinnénk. Erre utalnak bizonyos jelek. Az emberek többsége azonban e jelekkel vagy nem találkozik, vagy nem figyel fel rájuk. Kivéve a drasztikus, tragikus eseteket. Ekkor egyértelmű a dolog - viszont annyira hihetetlen, hogy éppen ezért nem vagyunk képesek elhinni. Még kevésbé... megmagyarázni.

Ilyesmi esett meg a brazíliai Sáo José do Rio Preto városában. 1969. január 4-én a harminchét éves Paulo Faria da Costa felkereste a szüleit. Azon a délutánon a család tizennégy tagja gyűlt össze a kis házban: da Costa fivérei és nővérei, szülei, két nagybátyja és egyikük lánya. A társaság az egyik nagybácsi születésnapját ünnepelte. Kellemesen elbeszélgettek egészen addig, amikor bekövetkezett a különös esemény. Amint azt később a hatósági vizsgálat során megállapították, da Costa pontosan tizenhat óra huszonöt perckor kiment a teraszra. A széles, nyitott ajtón keresztül - Brazíliában akkor nyár van - a bent maradók egy része jól látta a kissé testes, mindig jókedvű férfit, amint a várost szemlélte. Ezt sohasem mulasztotta el, ahányszor hazajött szülőházába.

Sao Jose do Rio

Úgy egy perc múlva - talán tizenhat óra huszonhat perc lehetett - amikor az egyik húga csodálkozva felkiáltott

- Paulo... eltűnt!

Tévedett. Paulo akkor volt eltűnőben! Ez ugyanis nem egyetlen szempillantás alatt következett be. A későbbi tanúvallomások szerint a folyamat legalább nyolc-tíz másodpercig tartott. A jelenlévők mégsem siethettek Paulo segítségére. Egyrészt jó néhányan nem vették észre idejében, mi történik, a többiek pedig a döbbenettől mozdulni sem tudtak. Annyit láttak, hogy Paulónak előbb a két lába tűnt el, és rémisztő látványt nyújtott a levegőben lebegő, akkor már csonkának tűnő test. Paulo alighanem észrevette, hogy valami történik, lenézett, mint aki a lábát keresi, majd segélykérő pillantást vetett a családjára. Nyitotta a száját, talán kiáltani akart rémülten, vagy mást szólt volna... De erre már nem maradt ideje.
Testének széle - két szemtanú szerint - "vibrálni" látszott és elfoszlott a levegőben. Utoljára a szemét látták, kétségbeesett tekintetét - és vége, Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból.
A jajveszékelő családtagok riasztották a szomszédokat, kihívták a rendőrséget. Átkutatták a terasz környékét, a kertet, majd a szomszédos házakat. A kutatás késő estig tartott, eredménytelenül. Másnap a rendőrség felásatta a kertet és szakértőkkel átvizsgáltatta a terasz padozatát is. Ennek sem volt eredménye.

Néhány hónappal később a bíróság tárgyalta a család által benyújtott, holttá nyilvánítási kérelmet. A szemtanúk ott mondták el mindezt.

Paulo a jelek szerint ott és akkor "szétfolyt a levegőben"; nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy átkerült valamilyen más tulajdonságú térbe. Ez arra vall, hogy a dimenziók - a "miénk" és az "idegen terek" is - eddig ismeretlen természetes vagy mesterséges erő hatására összecsúszhatnak, e világok lokálisan, embertestnyi méretben, mondhatni egyetlen ponton érintkezhetnek is. Ha ez természetes folyamat, akkor itt olyan erők működnek közre, amelyeket mi még egyáltalán nem ismerünk. Ezek éppenséggel világnyi méretű katasztrófákat is okozhatnak, de valószínűbb, hogy kisebb hatásúak. Mindenesetre tudjuk már, hogy ugyanezek az erők képesek nagy méretű és tömegű hajókat és repülőgépet is "eltüntetni" világunkból.

Van másik feltételezés is. Egyelőre éppen olyan bizonyíthatatlan, mint az előző. Nevezetesen arról van szó, hogy az egyik (vagy több) másféle térben létezhetnek értelmes lények a maguk egész világával, és ők már képesek rá, hogy legalább helyenként, változást idézzenek elő a dimenziókat elkülönítő "falban" - legyen az bármiben anyag is.
Az sincs kizárva, hogy ezek a lények azonosak az ufónak nevezett járművek utasaival. Sajnos, azt is feltételezhetjtük; hogy mind a földi járművek, mind embertársaink rejtélyes eltűnései a szándékos tevékenységük eredménye.

Forrás: nemere.hu
Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja