Kevesebb oltás, több egészség Japánban



A kanyaró, mumpsz és rubeola elleni három az egyben vakcinát, ismertebb nevén az MMR oltást vádolják hogy ennek mellékhatásaként nő az autizmusban szenvedők száma.



A japán kormány betiltotta a kanyaró, mumpsz és rubeola vakcinát az 1993-as oltási programjában, miután rekord számú gyermek esetében alakultak ki mellékhatások, köztük agyhártyagyulladás, végtagok elvesztése és halál.

Az MMR oltás mellékhatásai minden 68-ik gyermeket súlytják. A vakcina azonban más kockázatokat is rejt az autizmussal fennálló kapcsolata mellett, ami a betiltásához vezetett az egyik legiparosodottabb országban.
 
 


Oltásokat népszerűsítő japán propaganda fotó
 
Az MMR vakcina 1989 áprilisában került bevezetésre Japánban, és azok a szülők, akik elutasították a kötelező oltást, bírságot kaptak. Három hónapnyi vizsgálatot követően a tisztviselők rájöttek, hogy minden 900-adik gyermeknél alakultak ki a vakcina mellékhatásai, ami 2000-szer volt nagyobb, mint amire számítottak.

Az egészségügy felelősei azt remélték, hogy meg tudják oldani a problémát, ha átváltanak a vakcina egy másik változatára, de így is túl sok volt a mellékhatás, melyek 1755 gyereket érintettek. Ezekből 125 gyermek gerincvelő folyadékát vuzsgálták és megállapították, hogy a vakcina bekerült az egyik gyermek idegrendszerébe, és két másik eset is hasonlóan gyanús volt.

Négy évvel később az egészségügyi minisztérium megállapította, hogy az oltás felfüggesztése nem okozott növekedést a kanyaró okozta halálesetek körében.
 
Az MMR vakcina mellékhatásainak listája, ami a Merck oltás dobozában található hosszú és aggasztó. Az MMR-el összefüggő károsodások rövidített változatában hányás, hasmenés, anafilaxia, fülfájás, idegi eredetű süketség, cukorbetegség, ízületi gyulladás, izomfájdalom, encephalitis, lázgörcs, tüdőgyulladás és halál található.

A Nemkívánatos Eseményeket Jelentő Rendszer (VAERS) adatbázisa szerint csak az Egyesült Államokban: több mint 75.000 nemkívánatos mellékhatást jelentettek a kanyaró, mumpsz és rubeola vakcina bármely változatával kapcsolatban.

Az oltást követő mellékhatások számai mérhetetlenül alábecsültek, amit a Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) elismer. A Nemzeti Vakcina Információs Központ becslése szerint a védoltások mellékhatásainak mindössze 1-10 százalékát jelentik. Ezért a fenti számokat meg kell szorozni százzal, hogy valós számokat kapjunk a mellékhatások mennyiségéről.

A japán kormány  felfüggesztette a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltást 2013-ban, miután túl sok súlyos mellékhatásra derült fény.  Egy jelentés több, mint 1968 káros eseményről számolt be, melyek közül 358-at súlyos kategóriába soroltak.

Hiroko Mori, a Japán Nemzeti Közegészségügyi Intézet fertőző betegségek osztályának korábbi vezetője szerint Japánban nem az oltások, hanem az ország kiváló higiéniai és táplálkozási körülményei javították a gyermekek egészségét.
 

"Az orvostudomány állítólag a gyógyításról szól, de a csecsemők, akik nem tudnak beszélni, szükségtelen oltásoknak vannak kitéve, mert a szülők félnek. A gyerekek elveszítik azon képességüket, hogy természetes módon gyógyuljanak meg."

Hiroko Mori



Egészséges japán gyerekek

Masako Koga, a Japán Fogyasztók Uniójának egykori képviselője a tömeges oltási program mögötti hátsó szándékkal kapcsolatos aggodalmait osztotta meg:

"Az oltásokat csak azoknak kellene adni, akiknek szükségük van rájuk, de nem ez történik.
A globális
(gyógyszer) iparágat egyetlen stratégia hajtja, ami a védőoltással megelőzhető betegségek vakcináit népszerűsíti.  A vakcinák szoros kapcsolatban vannak a pénzzel. A fejlesztés a forgalomba kerülés és a mellékhatások kutatása (Masako Koga által meg nem nevezett) érdekek szerint történik."


Magyarországon az oltásokat kedvelő szülők a 11 féle kötelező oltáson kívűl további 8 +2 ajánlott vakcínából válogathatnak. Tehát a hatóságok összesen 21 féle vegyianyag keveréket szeretnének minden egyes gyermek testébe injektálni.


Készült újvilágtudat cikke alapján

 
Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja