.

A kávé árt, vagy használ?



A kávé a harmadik a legtöbbet fogyasztott folyadék a sör és a szénsavas üdítőitalok után. Jó tudni, mivel jár fogyasztása.


Népszerűségát élénkítő hatásának köszönheti, mellyel fáradságunkat, álmosságunkat kívánjuk legyőzni. Aztán olyan is van aki csak azért issza, mert szereti. Teljesen mindegy mi okból, de kávéból irdatlan mennyíség fogy. Magyarországon évi 22 ezer tonna, ami mintegy hárommilliárd csészének felel meg.
 

A kávé története visszanyúlik a 13. századra, Etiópiába, de az első dokumentált kávéfogyasztás a 15. századra tehető jemeni szúfi kolostorokban. A kávé a középkor elején indult diadalútjára, miután elterjedt az arab világban. Az első európai kávézót 1645-ben nyitották meg Velencében, majd 1670-ben Londonban és pár évvel később Párizsban.
A kávézók diadalútja nem volt zökkenőmentes, többször is betiltották, de végül az ellenzőit elsöpörte a kávézást kedvelők növekvő tömege.


A pesti Pilvax kávéház korabeli ábrázolása


Sokan sokfélét vélnek tudni arról, a kávé miként hat a szervezetre. Vannak, akik függőséget okozó szerként tekintenek rá, mások áldásos hatásaira szeretnék felhívni a figyelmet.
Ha kedveljük a kávét, nincsenek szív és vérnyomás problémák, napi egy két csésze nem árt meg, sőt kedvező hatással lehet közérzetünkre. Azonban napi négy csészénél több, az orvosok egyöntetű véleménye szerint "ellenjavalt".

A koffein a fogyasztás utáni tizedik perc körül a véráramba kerül, hatására pedig megemelkedik a pulzus és a vérnyomás. A 20. perc körül már jóval koncentráltabbnak érezhetjük magunkat, figyelmünk élesebb és fókuszáltabb lesz. Persze ez egyénenként változó.

A 30. perc környékén a szervezet elkezd több adrenalint termelni, élesedhet akár még a látás is, míg a 40. perc környékén nő a szerotoninszint, és még az izomerő is fokozottabbnak tűnhet.

A fogyasztás utáni negyedik órában érdekes dolog történik, felgyorsul ugyanis a sejtekből való energia felszabadulásának mértéke, így a szervezet még akkor is zsírsejteket éget el, ha tulajdonképpen nem is végez erőteljes fizikai aktivitást. Mindemellett a gyomorsav és az emésztőenzimek termelődése is fokozódik. Ez kellemetlen is lehet, van akinél gyomorégést vált ki.

A kávé elfogyasztása utáni hatodik óra azonban már negatív a hatás, ilyenkor érvényesül ugyanis igazán dehidratáló hatása, ami miatt nemcsak vizet veszít a szervezet, de fontos ásványi anyagokat és vitaminokat is, ami akár a kalcium-anyagcsere enyhe zavarához is vezethet. Aki rendszeresen fogyaszt kávét, annak mindenképp fokozottan ügyelnie kell a megfelelő folyadékbevitelre.

Tehát a kávézásnak vannak pozitív és negatív hatásai is. Egészségünk szempontjából a legfontosabb, hogy kerüljük a szálsőségeket, a túlzásba vitt kávé fogyasztást.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol