.

Katar ex külügyminisztere elismerte beavatkozásukat Szíriában



A Financial Timesnak adott friss interjúban Hamad bin Jassem bin Jabr Al Thani, Katar korábbi külügyminisztere országa döntő szerepéről beszélt a szíriai polgárháború eszkalálódásában. Az interjú jogi terhe és nagy fontossága ellenére nem kapott teret az arab és a nyugati médiában.

Az egyetlen kivétel az "Abna" hírügynökség által publikált cikk, melyben a cikk írója arra kérte az amerikai, szaúdi és katari hatóságokat, hogy erősítsék vagy cáfolják meg az állítólagos beavatkozásokat.

"Ami Szíriában történt, az nem egy forradalom volt, hanem nemzetközi vita két világhatalom között," - mondta Al Thani a Finacial Timesnak. Kihangsúlyozta az Egyesült Államok befolyását Katarban és Szaúd Arábiában, és azt a tényt, ennek a befolyásnak volt a következménye a két arab állam belépése a  szíriai konfliktusba.
 

"Kimondom a kimondhatatlant, amikor elkezdtünk beavatkozni a szíriai politikai színtéren, biztosak voltunk abban, hogy Katar hamarosan átveszi a vezetést a beavatkozás politikájának irányításában, és ez részben annak volt köszönhető, hogy akkor még a szaúdiak vonakodtak egyértelműen beavatkozni az országban. De a játék megváltozott, amikor a szaúdi monarchia a közvetlen beavatkozás mellett döntött és megkértek bennünket, hogy üljünk le a hátsó ülésen. Ez vezetett a versenyhez köztünk és köztük."


A példátlan vallomás egy egészen más perspektívába helyezte a történetet, elrontva a régi mesét, melyet újra és újra elmondtak a szaúdi és az amerikai hatóságok. A mese arról szól, hogy a szíriai konfliktus a nép felháborodása miatt kirobbant és polgárháorúvá fajult forradalom, hogy Bassár el-Aszad megöli a saját embereit, hogy Irán az instabilitás fő oka a régióban, és hogy a szíriai ellenzék szavahihető.

Érdemes megjegyezni, hogy a nyilatkozatnak jogi vagy akár büntetőjogi következményei is lesznek Szaúd-Arábiára, Katarra és az Egyesült Államokra nézve, és a szíriai kormány jogos igénnyel léphet fel több milliárd dollárt követelve kártérítésként az újjáépítésre.

http://en.abna24.com/service/middle-east-west-asia/archive/2016/04/26/749946/story.html

Veterans Today   /  újvilágtudat fordítása
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol