.

A katalán függetlenségi pártok politikusainak elképzelése



Még a függetlenségi népszavazás előtt, a következő hetekben elfogadhatja az autonóm regionális parlament azt a törvényt, amely Katalónia Spanyolországtól elszakadását szabályozza – jelentették be a katalán függetlenségi pártok politikusai barcelonai sajtótájékoztatójukon.


Az elszakadási törvényként emlegetett, de hivatalos nevén A jogi átmenet és a köztársaság létrehozásának törvénye akkor lép életbe, ha az október 1-re tervezett referendumon a független Katalóniára szavazók kerülnek többségbe – ismertette Lluís Corominas, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) katalán kormánypárt parlamenti frakcióvezetője. Ebben az esetben október 2-tól ez a jogszabály biztosítaná a jogi kereteket Katalóniában, amíg megtartják az új, alkotmányozó katalán nemzetgyűlés létrehozására irányuló választásokat, amely létrehozná az új állam alkotmányát. A 89 cikkelyből álló törvénytervezet szerint a választásokat fél évvel a népszavazás után rendeznék meg.
 

Képtalálat a következőre: „katalán parlament”
A katalán parlament

Az elszakadási törvény a katalán elnököt tenné meg az új állam fejévé, és törölné azokat a bírósági ítéleteket, amelyek a függetlenségi folyamatban nem erőszakos módon részvevők ellen születtek. A rendelkezés egyebek mellett engedné a kettős, katalán-spanyol állampolgárságot a területén élőknek, a spanyol is hivatalos nyelv maradna, és rögzíti az Európai Uniós normák további alkalmazását is.

Az alapja ennek a törvénynek a folytonosság – mondta Benet Salellas, a Népi Egység (CUP) nevű baloldali katalán nacionalista párt képviselője a sajtótájékoztatón. A spanyol kormány első, rövid reagálása szerint:  "ez a jogszabály sosem fog hatályba lépni."

A katalán kormány annak ellenére elkötelezett a népszavazás megrendezése mellett, és folytatja az elszakadás előkészítését, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és a spanyol törvényhozás többsége is elutasította.
A katalán kormány megbízásából készült legutóbbi hivatalos közvélemény-kutatáson júliusban, a megkérdezettek 49,4 százaléka nem támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

MTI.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol