Jövőre megújul az életveszélyes Caminito del Rey



Évek óta tervezik, az idén elkezdték, és jövőre átadják Spanyolország egyik legveszélyesebb sétaútjának felújítását.

Caminito del Rey

Spanyolország nem bővelkedik bővízű folyókban, így minden kissebb folyót is igyekeznek hasznosítani. Andaluziában víztározók építésével tudják az ivóvizet biztosítani a csapadékmentes időszakokban, amik néha 6-7 hónapig is eltartanak.
1905-ben kezdték Malagától 60 km-re a Guadalhorce folyó gátjának építését. A munkálatok révén két nagy víztározó jött létre, amit a folyó köt össze az évmilliók során kivájt medrében, ami a több száz méter magas függőleges sziklafalak között kanyarog.
Az építkezéskor szükség volt a két helyszín közt egy rövid összekötő útra, melyen a munkások gyalogosan tudtak közlekedni. Ennek építése se volt egyszerű, hat évig tartott. A függőleges sziklafalba vasgerendákat véstek és erre építették átlagosan 100 méter magasban az egy méter széles gyalogutat. Ez az út már abban az időben is híressé vált szépségéről és veszélyességéről.
1921-ben az elkészült gátrendszer átadásakor XIII. Alfonz spanyol király is végment ezen az úton, ami innen kapta nevét. Camino del Rey (király útja), vagy Caminito del Rey (király ösvénye)

Az út az utóbbi évtizedekben teljesen romos állapotba került. Kitöredeztek betondarabok a járófelóletből, egyes helyeken meg az egész járólap leszakadt, és csak a vasgerendák maradtak.
Az út életveszélyessé vált. Néhány tragikus haláleset után, El Chorro önkormányzata megtiltotta (ennek a területén van az út) a vállalkozó kedvű turistáknak, hogy itt növeljék adrenalin szintjüket. 1999-2000-ben hatan lelték itt halálukat. A tiltás nyomatékául 6000 eurós büntetést szabott ki a használhatatlan ösvény látogatóira. De nem mindenkit sikerül rajtakapni, hiszen az út eleje és vége is lakatlan természetvédelmi terület. Büntetés ide, büntetés oda, így is sokan nakivágtak a veszélyes mászásnak.
Az idén végre összejött a pénz és nekiláttak átépíteni, felújítani ezt a páratlan turisztikai látványosságot. Eddig több mint 20 tonna törmeléket kellett elszállítani, amit nagyrászt helikopter segítségével tudtak elvégezni. A munkások toborzásánál kötelező orvosi vizsgálatotot végeztek. Tériszonyos építőmunkásra nem volt szükség, így erősen megszűrték a jelentkezőket. A hegymászó előélet előnynek számított.

Munkások az épülő szakaszon

Helikopteres segítség                                       Az elkészült szakasz
A mintegy 2,2 millió euróból felújított útvonalat 2015 januárjában tervezik átadni. Az átadásra Meghívják VI. Fülöp legújabb spanyol királyt, miáltal a királyi út neve újból megerősítést nyer.


Forrásanyag: laopiniondemalaga.es


 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja