.

Jó hírek a spanyol gazdaságból



Spanyolországban tavaly több mint 390 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma - közölte a munkaügyi központok nyilvántartásai alapján készült összegzését a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán, hangsúlyozva, hogy ilyen mértékű éves csökkenésre még nem volt példa az elmúlt húsz évben.

 

Dolgozók a SEAT összeszerelő csarnokában
 

A regisztrált munkanélküliek száma tavaly év végén 3,7 millió volt, akik közül 2,06 millió nő és 1,64 millió férfi.  

Spanyolországban már negyedik éve folyamatosan csökken a munkanélküliek száma, akik 2013. és 2016. között összesen 1,1 millióval lettek kevesebben - írta közleményében a minisztérium.

2016-ban a munkanélküliség legnagyobb, 208 ezres csökkenését a szolgáltatási szektorban tapasztalták, amelyet az építőipar követ 77 ezerrel kevesebb munkanélkülivel.

A tavalyi év utolsó hónapjában 86 ezerrel, 2,3 százalékkal csökkent a regisztrált munkanélküliség a dél-európai országban.

A 2016-os munkanélküliségi rátát még nem tartalmazta a minisztérium közleménye, de a spanyol nemzeti bank decemberben közzétett jelentésében 19,6 százalékkal számolt.

2015-ben a munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt, rekordmértékben csökkent a 2014-es 23,7 százalékhoz képest

A tavaly novemberben megalakult új spanyol kormány kétmillió új munkahely megteremtését tervezi a következő négy évben. Célja, hogy 2020-ra Spanyolország elérje a 20 milliós foglalkoztatottságot.

Luis de Guindos gazdasági miniszter korábban elmondta, hogy idén 17,6 százalékos, jövőre 15,6 százalékos, 2019-re pedig 12,8 százalékos munkanélküliségi rátával kalkulálnak.


profitline

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol