Information please



Az egyik nap, ismerõsünk e-mailben küldte ezt a történetet angol nyelven. Mivel nem beszélek angolul, a fordítást csak szóban hallottam. A történet annyira megérintett, hogy úgy éreztem, magyarul is tovább kell adni. Az alábbiakban a történet, de nem szó szerinti fordításban. Lényegét saját szavaimmal igyekszem vissza adni, úgy ahogy bennem lecsapódott.

Information please

[b]LB fali készülék [/b]

Gyermek koromban Seattle kertvárosában laktunk. A konyha, ahol a szüleimmel a legtöbbet tartózkodtunk, a nappaliból nyílt. A konyha és nappali közötti falon ott csüngött egy csodás készülék. Barna dobozán oldalt lógott egy fényes kagyló, ami olyan szépen csillogott a délutáni napsütésben. A legérdekesebb az volt, hogy a csillogó kagylóban lakott egy hang. A hangot Information Pleasenek hívták és anyukám gyakran beszélt vele. Mindenféle dolgot kérdezett tõle és hang mindig válaszolt. Nagyon kíváncsi voltam hogyan lehet ebben a kagylóban lakni, de megnézni nem tudtam, mert a doboz magasan volt. Anyukám is mindig állt, amikor beszélgetett vele.

Egyik napon egyedül maradtam a házban, szüleimnek el kellett menni. Eszembe jutott, hogy a garázsban olyan érdekes dolgok vannak, mint amivel apukám szöget tud kihúzni egy fából, vagy az a recés fémlap, amivel aztán kettévágja a fát. El is kezdtem keresgélni a fal mellett álló szekrény fiókjaiban. Találtam egy darab fát, amibõl kiállt egy kis fémdarab. Kivettem a fanyelû vasdarabot, és elkezdtem ütni a kiálló részt, ahogy apukámtól láttam. De még ügyetlen voltam, mert mindjárt a második ütéssel az ujjamat találtam el.

Sírni akartam, hogy mindenki tudja milyen nagy baj ért, de nem volt otthon senki, aki sajnálkozhatott, vagy segíthetett volna. Így aztán beértem egy kis szepegéssel. Az ujjam viszont sajgott, és egyre kövérebb lett.. Ekkor eszembe jutott a dobozban lakó hang. Odahúztam egy széket a falhoz, felmásztam rá és éppen elértem a csillogó kagylót. Leemeltem fülemhez tettem, ahogy anyukám szokta, és szepegve mondtam neki.

- Fáj az ujjam! Megütöttem és nagyon fáj.
- Vérzik? – kérdezte egy kellemes hang a kagylóból.
- Nem.
- Tudod mozgatni?
- Igen.
- Egyedül vagy? Szüleid nincsenek otthon?
- Nincsenek.
- Tudod hol a jégtartó? Ki tudsz venni belõle egy kis jeget?
- Igen.
- Akkor az ujjadat tedd szorosan a jéghez, és meglátod a sajgása elmúlik, és hamarosan le is apad.

Így kezdõdött kapcsolatom a hanggal. Ahogy múlt az idõ, egyre többször hívtam. Jó érzés volt hallani: „Iformation please”.  Kérdeztem tõle mindent: hogyan kell betûzni azt, hogy please, hol van a térképen Afrika, és a szomszéd Lucy miért nem szereti, ha meghúzom a haját. A barátságos meleg hang mindig válaszolt. Sokszor csak azért kérdeztem, mert egyedül voltam és jó érzés volt, mikor hozzám szólt.

Egyik nap, mikor felkeltem, nem értettem mi történt. Meg is kérdeztem:

- Mért van az, hogy a kanári, aki mindig olyan szépen énekelt, reggel a kalitka alján fekszik, és nem énekel többé?

Csend lett a kagylóban. A válasz nem jött azonnal, mint máskor.

- Egy másik világban énekel tovább. - hallatszott kis idõ múlva.

Még azon az õszön szüleim máshol kaptak munkát. Elköltöztünk a városból, de a hangot nem tudtam feledni. Befejeztem iskoláimat, munkát találtam. Elkezdtem önálló életemet. Egyszer valamilyen ügyben Seattlebe kellett utaznom. A reptérrõl busszal mentem tovább, de az indulásig még volt egy fél órám. Elõször felhívtam rég nem látott nõvéremet, akivel jó negyed órát beszéltem. Aztán kifújtam magam. Még van negyed órám, az indulásig. Ellazultam. Elõtörtek belõlem a régi emlékek. Ott álltam a reptéren, a telefonfülkékkel szemben. Nem is tudom mit vártam, miért tárcsáztam az Information please-t.

- Information please . – lepett meg az ismerõs hang. Elakadt a szavam. Kis idõ múlva csak ennyit tudtam mondani:
- Fáj az ujjam!

Erre a vonal másik végén lett nagy csend.

- Tegyél rá jeget!

Kitört belõlem a szóáradat. Megköszöntem a sok türelmet, amit annak idején tanúsított irántam, elnézést kértem, a sok badarságért, amit kérdeztem és azért, mennyit raboltam idejét.

- Nem is tudod milyen sokat jelentettél nekem. – hoztam fel mentségül.
- Te sem tudod Te mit jelentettél nekem. Nem volt gyerekem. Mindig vártam a hívásod. Örömöt hoztál az életembe. Szívesen beszéltem veled. Szomorú voltam mikor elmaradtak hívásaid.

Idõm letelt nem akartam lekésni a buszt.

- Legalább a neved mondd meg – kértem búcsúzóul.
- Selly

Ennyi év után tudtam meg a kedves hang nevét. Régi emlékekkel átitatva szálltam fel a buszra. Három hónap múlva újból Seattlebe vezetett utam. Már alig vártam, hogy odaérjek az múltkori telefonfülkéhez. Tárcsáztam ez Information please számát. Már elõre örültem, végiggondoltam mit mondok. A telefon kicsörgött, majd egy idegen hang szólt bele:

- Information please.
- Sellyvel szeretnék beszélni!
- Már nincs itt. Ön ismerõse Sellynek?
- Nagyon-nagyon régi ismerõse vagyok.
- Selly majdnem három hónapja hogy nincs itt. Már hosszú ideje beteg volt. De mielõtt itt hagyott minket megkért, ha egy nagyon-nagyon régi ismerõse keresi és érdeklõdik felõle, adjak át egy üzenetet. Azt mondta, akinek szól, érteni fogja.
- Mi az üzenet?
- Csak ennyi: „Ő már egy másik világban énekel tovább.”


P.R.

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja