Időutazás Costa del Solon



Vannak olyan gyermekkori élmények, amelyek úgy beleégnek az emlékezetünkbe, hogy annak képei valami hasonló látvány kapcsán még 50-60 év múlva is is előjönnek.


Velem is ezt történt mikor egyik spanyol ismerősünk javaslatára elmentünk vacsorázni a Malaga melletti El Palo egyik part menti egyszerű, de a helyek közt népszerű vendéglőjébe.
 

Magyarországon valamikor, az 1950-es évek végén történt az érzéseimet előhozó élmény. Ebben az időben nem dobta fel az embereket a pénz, egy átlagos család számára nem volt jellemző, hogy vasárnapi ebédjüket egy óbudai kiskocsmában fogyasszák el. Ezért is maradt meg bennem, mikor valamely családi esemény kapcsán elmentünk Óbuda egyik hangulatos éttermébe. A  kerthelyiségében árnyas fák alatt kockás abrosszal terített asztalok, sürgülődő pincérek hozták a halászlét és a túrós csuszát. Akkor annyira belém ívódott a hely hangulata, ha néha eszembe jut, ma is kellemes érzéssel tölt el.

Ezt az élményt idézte fel bennem ez a tengerparti marisceria, amit legjobban halászcsárdaként lehetne fordítani. A kicsi étterem zárt részén nem is voltak asztalok, mert nyáron mindenki a szabadban akar ülni.  Az étterem jellegtelen épülete belesimul a környezet hasonló házaiba.  Mint kiderült itt az 1920-as években a halászok mindenféle engedély nélkül építettek maguknak házakat. Ez az étterem is egy ilyen házból lett kialakítva.
 
                             A régi ház rejti az éttermet                                                              A tulajdonos és fia

Jose a tulajdonos ebben a házban született 72 évvel ezelőtt. Fiatal korában kis halászbárkájával járta a tengert, a kifogaott halakat Malagán adta el. Már apja, sőt a nagyapja is ezt a mesterséget űzte. Neki viszont nagy vágya volt éttermet nyitni, amit 1968-ban tudott megvalósítani a régi ház átalakításával. Most már ő veszi a halászoktól a halat.

A mediterrán országokban a legtermészetesebb, hogy az asztalokat kipakolják az utcára, és az lesz a kerthelyiség.  Jelen esetben a tengerparti sétány vált kerthelyiséggé, ahol hatalmasra nőtt fikusz fák alatt kockás abrosszal terített asztalok mellett ültek a helyiek. 
A világítást a fák közt kihúzott vezetékre felszerelt neon csövek adták, a műanyag asztalokhoz műanyag székek párosultak, mintha úgy 40 évet, vagy talán még többet léptem vonla vissza az időben. A sétány másik oldalán a tengerparton az utoljára maradt strandolók a naplemente utolsó sugaraiban labdáztak egy utolsót.
 

 
A másik jellegzetessége ezeknek a tengerparti éttermeknek a halsütő csónak. Ez vagy egy régi kiszuperált ladik, vagy egy erre a célra készített csónak imitáció. Ezeket megtöltik homokkal, és a benne rakott tűz előtt sütik a halakat. Érdekes figyelni az ősi módszert, ahogy a nyársra húzott halak pirulnak a szabad tűz előtt. A tengerparton ennek a halsütési módnak ezer évekre visszanyúló hagyománya van. Az így készült halaknak jellegzetesen finom az íze.  Érthető a nyílt tüzön sült halak népszerűsége.
 

Tintahalat, szardiniát, doradát (sügérhez hasonló hal), is lehet nyárson sütni.

Mire besötétedett, el is készült a tengeri finomságokat tartalmazó hal vacsora. A hatalmas tintahal étvágygerjesztően kínálta magát a tálon. Mindehhez az elmaradhatalan gitárszó és az énekeshez társult táncosok adták meg az este hangulatát.
                              A kész tintahal                                                            Hangulatot teremtő zenészek

 
Nem csak az elegáns, turisták által felkapott vendéglőkben érezheti magát jól az ember, hanem az egyszerű minden sallangtól mentes éttermekben is. Persze ehhez ismerni kell a helyi lehetőségeket, amit nekem is úgy súgtak meg, amiért azóta is hálás vagyok.

P.R.
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja