Jelenlegi hely
.
Hová tűnt az Aral tó
Az 1950-es években mertek nagyot álmodni a Szovjetunióban. Sok évnek, és egy környezeti katasztrófának kellett történnie ahhoz, hogy világossá váljon: az álom nem egyenlő a valósággal.
Az Aral tó eltűntetése
1960-ban az Üzbegisztán és Kazahsztán határán fekvő Aral tó 400 kilométeres hosszával, 200 kilométeres szélességéval és 68900 négyzetkilométernyi felületével a világ negyedik legnagyobb tava volt. Mára tényleg csak múlt időben beszélhetünk a tóról, mivel náhány pocsolyás területen és az északi rész elenyésző vízet tartalmazó medrén kívűl a tó gyakorolatilag megszünt létezni.
De hova lett belőle az a tengernyi víz, hogyan következhetett be egy emberöltő alatt ekkora környezeti katasztrófa, hogyan változhat egy halban gazdag vizi világ puszta sivataggá?
A Szovjetunió nem csak katonai, hanem a gyapot termesztése terén is nagyhatalom akart lenni. A gyapot fontos ipari növény, sokrétű felhasználása nemzetgazdasági jelentőségű. Csupán egy baj van vele: nap és vízigényes. A Szovjetunióhoz tartozó területek gyors felmérése után Kazahsztánt találták alkalmasnak a nagyszabású terv megvalaósítására. Ott napsütés van bőven, víz meg két bővizű folyóból, az Amu-darjaból és a Szir-darjából, nyerhető, ami az 50-es években hasznosítás nélkül, "pazarló módon" ömlött az Aral tóba.
A tervek gyorsan elkészültek és a munkálatok sem késlekedtek. Csatornák épültek amik elvezették a folyók vízét a az újonan létrehozott mezőgazdasági területekre.
A természet válasza sem késlekedett. 1960 után az elpárolgó víz pótlásának hiányában megkezdődött az Aral tó színtjének csökkenése, és 50 évvel később sivataggá vált a tó medre. Víz hiányában néhány helyen a vízelvezető csatornák is kiszáradtak, elsivatagosodtak, betemette őket a homok.
A vízszint változása és a szárazra került hajók
A nagy, merész álom katasztrófává vált. Összeomlott a halászat, a halfeldolgozó ipar, a kiszáradt tófenék műtrágyával és növényvédő szerekkel szennyezett. A kiszáradt tómeder felől toxikus sóviharok sújtják a környező szárazföldi területeket, amik tönkreteszik a környék mezőgazdaságát. Az Aral közvetlen térsége nem más, mint egy óriási észségügyi veszélyzóna.
Az eredeti tófelület 10 százalákát sem elérő északi mederben megmaradt vizet a 2005-ben épült Kok-Aral gáttal próbálják megvédeni. Philip Micklin, a Nyugat-michigani Egyetem földrajzkutatója, a tó történetének szakértője szerint ez a gát csak a tó agóniáját hosszabbítja meg, mivel a kialakított mezőgazdasági kultúrák fenntartására továbra is jelentős mennyiségű vizet emelnek ki a tó táplálására szolgált két folyóból.
Az Aral tó medre 2014-ben. 2015-ben a déli rész keskeny vízfelülete is eltűnt. Körberajzolva a tó egykori kiterjedése
Az Aral tó eltűntetése
1960-ban az Üzbegisztán és Kazahsztán határán fekvő Aral tó 400 kilométeres hosszával, 200 kilométeres szélességéval és 68900 négyzetkilométernyi felületével a világ negyedik legnagyobb tava volt. Mára tényleg csak múlt időben beszélhetünk a tóról, mivel náhány pocsolyás területen és az északi rész elenyésző vízet tartalmazó medrén kívűl a tó gyakorolatilag megszünt létezni. Az 50-es években a Szovjetunió halfogyasztásának hatodát adó tavat egykor Aral tengernek is hívták
A kiszáradt tófenéken rozsdásodó hajóroncsok emlékeztetnek : itt nem is olyan régen 20 méter mély tó hullámzott.
A kiszáradt tófenéken rozsdásodó hajóroncsok emlékeztetnek : itt nem is olyan régen 20 méter mély tó hullámzott.
Amikor az ember beavatkozik a természet rendjébe, a természet bosszút áll.
De hova lett belőle az a tengernyi víz, hogyan következhetett be egy emberöltő alatt ekkora környezeti katasztrófa, hogyan változhat egy halban gazdag vizi világ puszta sivataggá?
A Szovjetunió nem csak katonai, hanem a gyapot termesztése terén is nagyhatalom akart lenni. A gyapot fontos ipari növény, sokrétű felhasználása nemzetgazdasági jelentőségű. Csupán egy baj van vele: nap és vízigényes. A Szovjetunióhoz tartozó területek gyors felmérése után Kazahsztánt találták alkalmasnak a nagyszabású terv megvalaósítására. Ott napsütés van bőven, víz meg két bővizű folyóból, az Amu-darjaból és a Szir-darjából, nyerhető, ami az 50-es években hasznosítás nélkül, "pazarló módon" ömlött az Aral tóba.
A tervek gyorsan elkészültek és a munkálatok sem késlekedtek. Csatornák épültek amik elvezették a folyók vízét a az újonan létrehozott mezőgazdasági területekre.
A természet válasza sem késlekedett. 1960 után az elpárolgó víz pótlásának hiányában megkezdődött az Aral tó színtjének csökkenése, és 50 évvel később sivataggá vált a tó medre. Víz hiányában néhány helyen a vízelvezető csatornák is kiszáradtak, elsivatagosodtak, betemette őket a homok.
A vízszint változása és a szárazra került hajók
A nagy, merész álom katasztrófává vált. Összeomlott a halászat, a halfeldolgozó ipar, a kiszáradt tófenék műtrágyával és növényvédő szerekkel szennyezett. A kiszáradt tómeder felől toxikus sóviharok sújtják a környező szárazföldi területeket, amik tönkreteszik a környék mezőgazdaságát. Az Aral közvetlen térsége nem más, mint egy óriási észségügyi veszélyzóna.
Az eredeti tófelület 10 százalákát sem elérő északi mederben megmaradt vizet a 2005-ben épült Kok-Aral gáttal próbálják megvédeni. Philip Micklin, a Nyugat-michigani Egyetem földrajzkutatója, a tó történetének szakértője szerint ez a gát csak a tó agóniáját hosszabbítja meg, mivel a kialakított mezőgazdasági kultúrák fenntartására továbra is jelentős mennyiségű vizet emelnek ki a tó táplálására szolgált két folyóból.
Az Aral tó medre 2014-ben. 2015-ben a déli rész keskeny vízfelülete is eltűnt. Körberajzolva a tó egykori kiterjedése
A szovjet pártvezetők álmodozásának tragikus kimenetele figyelmeztet, a természet nem játékszer, nem lehet következmények nélkül beavatkozni működésébe.
P.R.
Vár a Costa del Sol