.

Hogyan vesztette el népszerűségét János Károly spanyol király



János Károly lemondott spanyol uralkodó ellen nyomozás indult hazájában

 
Közel negyven éven át vezette Spanyolországot I. János Károly. A 2014-ben lemondott uralkodó ellen nyomozás indult hazájában, a vádak pedig olyan súlyosak, hogy akár börtönbe is kerülhetne a korábbi király, aki a gyanú szerint tetemes mennyiségű kenőpénzt fogadott el az egykori szaúdi uralkodótól, botrányaiban pedig fia és utódja, VI. Fülöp is érintett. János Károly száműzetésben született, 82 éves korában pedig elmenekült Spanyolországból. Ezúttal azonban csak magát okolhatja: nemzeti hősből lett a monarchia szégyene.

 
Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány komoly terheket rótt Spanyolországra, így átmenetileg kissé elsikkadt, a napokban viszont új erőre kapott a királyi család körüli botrány, amelynek középpontjában az ország exuralkodója áll. I. János Károly pár száz éve még biztosan zavartalanul regnálhatott volna, a szekrényéből kieső csontvázak azonban 2014-ben arra kényszerítették, hogy – megromlott egészségére hivatkozva – lemondjon a trónról. Jelenleg pedig azzal szolgáltat a témát a világnak, hogy miután elmenekült Spanyolországból, csak találgatni lehet a hollétét.

A 82 éves János Károly az újkori spanyol történelem egyik legfontosabb alakja, egy jobb világ kezdetének szimbóluma volt hazájában. Nagyapja, XIII. Alfonz 1931-ben, az ellenzék választási győzelmének hírére, a polgárháborútól tartva, elhagyta az országot, mire rögtön kikiáltották a köztársaságot. Alfonz Olaszországba emigrált, János Károly is Rómában született meg 1938-ban, és elmúlt tízéves, amikor először Spanyolországba ment.

1975-ben, az országot diktátorként kormányzó Francisco Franco halála után került az ország élére, miután a tábornok nagy meglepetést keltve őt nevezte meg utódjaként. A király felügyeletével aztán Spanyolország visszatért a demokratikus államok közé. Közel negyven éven át uralkodott, ez alatt az ország csatlakozott az Európai Unióhoz, és a gazdasági bajok, a legendásan nagy munkanélküliség ellenére János Károly népszerűsége jóformán töretlen volt.

Francisco Franco és I. János Károly 1975-ben. Fotó: Stringer /Pressens Bild /AFP

Spanyolország alkotmányos monarchia. A király a fegyveres erők parancsnoka, vétójoga van, ő nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, pozíciója azonban inkább formális. A szerepe kicsit hasonló a magyar köztársasági elnökéhez – igaz, János Károly a bukásáért egy plágiumügynél jóval többet tett.

Elefántvadászat, szerető, korrupció

Az első, nagyobb felháborodást okozó botránya egy afrikai luxusvadászat volt 2012-ben. A spanyolok még a gazdasági válságot nyögték, miközben a király Botswanába utazott, hogy elefántokra vadásszon.
 

Nem akarta ezt nagy dobra verni, de mivel eltört a csípője, műteni kellett, sokáig egy madridi kórházban lábadozott, amit meg kellett magyarázni a nyilvánosságnak. Később az is kiderült, hogy az utazáson szeretőjével, egy nála huszonöt évvel fiatalabb német származású üzletasszonnyal, Corinna zu Sayn-Wittgensteinnel vett részt. János Károly népszerűségét alaposan megtépázta az ügy, és természetesen Zsófia királynéval is megromlott a viszonya, ami azóta sem rendeződött igazán.


Corinna zu Sayn-Wittgenstein és János Károly
 

Amikor a király két évvel később egészségi állapotára hivatkozva lemondott, többen azt pedzegették, hogy döntése hátterében az elefántvadászat állhat. De sejthető, hogy a családi korrupciós ügy még többet nyomott a latban.

2011-ban lányának, Krisztina infánsnőnek a férje, a korábbi válogatott kézilabdázó, Inaki Urdangarin keveredett sikkasztásba. Két évvel később az infánsnőt is meggyanúsították és vád alá helyezték, a monarchia történetében példátlan módon.


János Károly lánya Krisztina és férje Inaki Urdangarin
 

Krisztinát ugyan 2017-ben felmentették, Urdangarin viszont azóta is hatéves börtönbüntetését tölti. A család lényegében kitagadta az egykori sportolót, és Krisztina is háttérbe vonult, de a família renoméja súlyosan megsínylette az ügyet.

A szaúdi vasút

De ez semmi ahhoz a pénzmosási ügyhöz képest, aminek maga János Károly a főszereplője. 2018-ban egy svájci ügyész indított nyomozást a korábbi uralkodó ellen egy vasúti beruházással összefüggésben. A vád szerint János Károly a múlt évtized végén 85 millió euró kenőpénzt fogadott el a 2015-ben elhunyt szaúdi királytól, Abdullahtól, cserébe azért, hogy egy 6,7 milliárd eurós megállapodás keretében egy spanyol vállalat vasútvonalat építsen Medina és Mekka között.



Forrás: 24.hu
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 
 



Vár a Costa del Sol