Hogyan látja egy magyar újságíró a 3 napos dél-spanyol utazását



Szerző: Rácz Tamás 

Téli nyaralás autóbérléssel Spanyolországban

Se hitelkártya, se befoglalt sok százezres letét, csak gondtalan suhanás


Egy gyors dél-spanyol kiránduláshoz béreltünk autót pár napra. Korábbi tapasztalataim alapján kicsit rettegtem attól, mi vár majd a malagai reptéren, de annyira flottul ment minden, hogy még most is alig hiszem el.

 
Téli nyaralás autóbérléssel Spanyolországban

Leszáll a gép, kisétál az utazó a terminál előteréig, kap egy slusszkulcsot és indulhat is felfedezni az idegen világot. Bérelt autóval kódorogni az ismeretlenben, szabadon, kötetlenül, ott és akkor megállva bármennyi időre, amikor nekem tetszik – imádom. Csak egy baj volt eddig ezzel: a macerás autóbérleti rendszer. De mára, úgy látszik, ennek is vége. Dél-Spanyolországban olyan egyszerűen sikerült autót bérelni, mintha csak egy tömegközlekedési napijegyet vásároltunk volna.

Születésnapi ajándék volt ez a kirándulás, mármint az én ajándékom életem párjának. Annyira megtetszett ugyanis Sevilla egy sajtóbemutatón nemrég, hogy elhatároztam, ezt a várost Adriennek is mindenképpen látnia kell. A repülőjegy viszont ide sokkal (kétszer) drágább, mint a 220 km-re lévő Malagára, ráadásul ha van kocsink, még Gibraltár is beleférhet egy mindössze háromnapos villámtúrába. Korábbi tapasztalataim miatt ugyan tartottam egy kicsit a dologtól, de mint kiderült, mára minden végtelenül leegyszerűsödött.

Gibraltár déli szegletében, Afrikától kb. 20 km-re

Szezonon kívül a mediterráneumban nagyon olcsó az autóbérlés. Annyira, hogy az már képtelenség: a netes kalkulátorok napi kevesebb mint egy eurós ajánlatot is adnak. A több szolgáltató ajánlatát listázó gyűjtőoldalak találati oldalait alaposan át kellett néznem, hogy megértsem, hogy lehet ilyen irreálisan olcsó a bérlés (nem lehet); tapasztalataimat most megosztom a Vezess olvasóival is.

A drágább olcsóbb lehet

A januárra kért ajánlatok listáján látható, hogy három napra kalkulálva másfél-két eurós díjjal, napi 73 centes összeggel kezdődnek az ajánlatok:

????????????????????????????????????????????????????

Másfél euró három napra: hát persze, hogy csapda

Ez persze csapda, ha rákattintunk a What else will I pay?, vagyis Mi egyebet fizetek még? sorra, ki is derül minden rizikó. Ha egy ilyen nagyon olcsó ajánlatot választunk, irgalmatlan összeget (900 euró egy kisautónál) foglalnak be biztosítéknak egy hitelkártyán. Jó tudni, hogy általában csak a bérlő, egyben vezető saját nevére szóló hitelkártya kell, nem jó másé, házastársé sem! A tankolást ilyenkor a bérbeadó cég maga intézi nagyon borsosan felszámított üzemanyag-árral, és szinte nagyítóval nézik át a visszahozott autót, aztán lehet vitatkozni gépindulásig, hogy a karcokat, amik Spanyolország városi közlekedésében elkerülhetetlenek, még a korábbi bérlők okozták vagy mi.

Ha lejjebb görgetünk az ajánlati listában, jönnek az épeszűbbnek tűnő díjak:

kkk

Az a 70 euró három napra: na, valami olyasmi a reális

17,83 euró három napra még mindig gyanús, de már nem olyan szürreális. A szöveg szerint ezt akkor kapjuk, ha a kocsit tele visszük el és tele tankkal is hozzuk vissza. De ez még mindig csak napi 2000 forint, fázok tőle. A harmadik ajánlat erre a Polóra vagy hasonló méretű kocsira 69 euró, napi kb. 7000 forint. Ez már valami olyasmi, ami megalapozottnak tűnhet. Ha alaposabban megnézzük, kiderül, hogy ez az összeg már teljes körű biztosítással értendő, debitkártyával, vagyis sima VISA vagy MC bankkártyával is fizethetünk és nem kell semmilyen kauciót, letétet ott hagynunk.

Persze ha szeretnénk sokkal többet fizetni, arra is van lehetőség. A nagynevű cégek (Sixt, Europcar, Budget, Avis és a többi) alaposan megkérik a jól csengő brand értékét, illetve ezek a cégek közvetlenül a reptéri terminálban tartanak fenn irodát és parkolót, vagyis ezekkel a leggyorsabb az átszállás a repülőről a kocsiba és vissza.

Mi egy Centauro nevű spanyol céget választottunk, Fiat 500 kategóriájú kocsit foglaltunk a neten. A cég negyedóránként induló ingyenes kisbuszos fuvart ígért a közeli telephely és a terminál között, nekünk ez bőven belefért. Előre fizetni nem kellett semmit, sima bankkártyás fizetést is meg lehetett jelölni a webes felületen. Így egy kinyomtatott A4-es lappal indultunk el Spanyolországba, és nagyon reméltem, hogy valóban kapunk kocsit majd érte cserébe.

Centauro: egy kisebb helyi cég. Kisbusszal visznek a terminálból a telephelyre, debitkártyát is elfogadnak, jó fejek, precízek

Centauro: egy kisebb helyi cég. Kisbusszal visznek a terminálból a telephelyre, debitkártyát is elfogadnak, jó fejek, precízek

Kaptunk is. A kisbusz tényleg ott volt a terminál előtt este tízkor, a telephely tényleg nagyon közel volt és egyáltalán semmi fennakadás nem volt az ügyletben. Egy fiatal srác lelkesen fogadta a hírt, hogy magyarok vagyunk, gyorsan el is mondta, hogy “tojás” és “paradicsom”; ezeket a szavakat egy magyartól tanulta, amikor együtt dolgoztak egy londoni étteremben. (Tanult más szavakat is, de azt mondta, azokat inkább nem mondja most el.) A “Fiat 500 or similar” megjelölésből ténylegesen egy Fiat 500 lett, harminc-valahány ezer kilométerrel, sok kis karccal és hiányzó antennával, de műszakilag hibátlan állapotban. A bankkártyáról levonták az előzetes ajánlatban szereplő összeget, plusz még 51 eurót zároltak, üzemanyagra, de megbeszéltük, hogy ha tele tankkal hozzuk vissza a kocsit, ezt feloldják. (Tele tankkal vittük vissza és tényleg feloldották.) Végül úgy jött ki a matek, hogy szombat este tíztől kedd este 6 óráig 84 eurót kellett fizetnünk, ami kevesebb mint négy, de több mint három napnyi bérlet; a kései érkezés miatt a szombat nem számított teljes napnak.

Megtudtuk, hogy a biztosítás minden elképzelhető kárra kiterjed, kivéve két dolgot: ha elveszítjük a kulcsot vagy ha gázolajat tankolunk benzin helyett, akkor a hülyeségünkért nekünk kell jótállnunk. És megtudtunk még egy nagyon érdekes dolgot, a fizetős autópályákkal kapcsolatban.

Az AP jelzésű párhuzamos autópályák drágábbak, de gyorsabbak és rendőrmentesek

Az AP jelzésű párhuzamos autópályák drágábbak, de gyorsabbak és rendőrmentesek

Spanyolország úthálózata alapértelmezésben ingyenes, de léteznek AP jelzésű, privát beruházásban üzemeltetett autópályák, melyeken fizetni kell. Ezekkel párhuzamosan mindig van állami út is, de a fizetős pályának két nagy előnye azért van. Az egyik, hogy sokkal kevesebb rajtuk a sebességkorlátozás, a települések melletti 80-ra, akár 60-ra táblázott szakasz. A másik, hogy ezeken az utakon – nincs traffipax. Bár a végső sebességhatár 120 km/h az AP utakon is, a rendőrség itt nem mér, nem büntet. A bérlős srác szerint a Gumball 3000 furamokon részt vevő Lamborghinis, Ferraris aranyifjak nagy kedvence az európai úthálózatban a spanyol fizetős sztráda, mert itt rendőr egyáltalán nem lassítja őket, és a forgalom is minimális, hiszen a spanyolok többsége az ingyenes állami utakat használja.

Tiszta kíváncsiságból Sevilla és Cádiz között ki is próbáltunk egy ilyen AP-s utat. Valóban alig volt rajta kocsi és valóban teljes nyugalommal húztak el mellettünk a belső sávban 160-180-nal a Touaregekkel, GLE-Mercikkel siető tehetős spanyolok. Traffipaxból pedig láttunk bőven az állami hálózaton, fixet is, kézit is, de az AP-s szakaszon valóban nem volt egy sem. Viszont kb. 40 km-re valami 7,2 eurót, több mint 2200 forintot fizettünk.

A fizetős sztráda ennyire népszerű Dél-Spanyolországban

A fizetős sztráda ennyire népszerű Dél-Spanyolországban

Elvittük hát a kis 500-ast, és vígan közlekedtünk vele mindenfelé, ahogy csak a 69 lóerőtől kitelt. Sevilla rettenetes szűk utcácskáiban nagyon tetszett az autó, a sztráda emelkedőin kevésbé, de amire vágytunk, megkaptuk. Szabadon jöttünk-mettünk, amerre akartunk, és – bár elvileg nem igazán volt szabályos kivinni Spanyolország területéről a kocsit -, tényleg sikerült még Gibraltárt is megjárnunk a Fityóval. Gépindulás előtt két és fél órával értünk vissza a telephelyre, tele tankkal – a kocsit meg se nézték, hisz a biztosítás úgyis mindent fedez. Csak a benzinszintet ellenőrizték, és másnap tényleg feloldódott a zárolás a számlán, visszajött az 51 euró. Minden flottul, korrektül működött – nagyon ajánlom mindenkinek a teljes biztosításos, debitkártyás autóbérlést Spanyolországban, nincs apró betű, nincs meglepetés, csak a felhőtlen boldogság.

Autóval Sevillában

Az autópályán, országúton éppen úgy megy a közlekedés Spanyolországban is, mint másutt. Az út menti benzinkutak, éttermek, motelek is lehetnének bárhol máshol a világban. A városokon belül viszont már vannak izgalmas dolgok.

Boldogan állok egy parkolóhely mellett: Sevilla belvárosában nagy kincs az ilyesmi!

Boldogan állok egy parkolóhely mellett: Sevilla belvárosában nagy kincs az ilyesmi!

A tilosban parkolásért hamar jön a bünti Sevillában

A tilosban parkolásért hamar jön a bünti Sevillában

Sevilla 700 ezres város, agglomerációval együtt majd’ másfél milliós. A szűk utcás történelmi belváros jóval nagyobb a hasonló olasz, horvát, német városokénál – így nem gond olcsón szállást találni a leghíresebb épületek, intézmények közvetlen közelében sem. Gond viszont parkolni ezen a területen. Még a fizetős zónában sem igen van hely napközben, esetleg hétvégén lehet szerencsénk. Nekünk szerencsénk is volt, és mivel szombat éjjel érkeztünk meg a városba, vasárnap pedig a parkolás ingyenes, egészen a hétfő reggel 9 órás fizetőssé válásig jól elvolt a kocsi a szállásunktól pár percnyire.

Ekkor pedig átkeltünk a Guadalquivir folyó valamelyik hídján a sokból (van Eiffel tervezte híd, 100 méternél magasabb híd, Guinness-rekorder híd, mindenféle híd), és a túlparton, az üzleti negyedben tettük le a kocsit a hátralévő egy napra. Itt sok-sok ingyenes parkolóhely van, viszont van sok-sok integető hajléktalan is, akik “segítenek” parkolni. Ahogy elfigyeltem, a helyiek mindig adnak nekik egy kis aprót a szolgálatért, meg főleg azért, hogy ne karcoljanak bele valamit a kocsiba ezek a dolgos koldusok – mi sem tettünk másképp, és 50 cent sápért cserébe másnap valóban érintetlenül találtuk az autócskát pont ott, ahol hagytuk.

Ha hétköznapokon akarunk ingyen parkolni, az egykori világkiállítás területén mindig találunk helyet

Ha hétköznapokon akarunk ingyen parkolni, az egykori világkiállítás területén mindig találunk helyet

Sevilla érdekessége a kondenzátoros villamos, ami két megálló között nem igényel felsővezetéket

Sevilla érdekessége a kondenzátoros villamos, ami két megálló között nem igényel felsővezetéket

Sevilla érdemi része gyalog remekül bejárható, így itt csak az első éjszaka autóztunk, amikor a szállást kerestük az egyirányú vagy forgalom elől elzárt utcácskák összevisszaságban. Az utcák szűkek, a forgalom reggel 8 és reggel 4 óra között még a januári holtszezonban is folyamatosan erős, a gyalogosok a sangría és a Cruzcampo nevű helyi sör befolyásoltsága alatt bármikor bármerre elindulnak körülnézés nélkül – észnél kell lenni, de aki szereti a kihívásokat és szeret vezetni, nagyon fogja élvezni az egészet.

Ha véletlenül begurulunk egy egyirányúba szemből, vagy tétován keressük a megfelelő sávot valami őrült körforgalomban, az nem baj. A helyiek nem gyűlölködnek, segítenek, beengednek, udvariasak, még a spanyol rendszámos kocsinkkal is jóindulatú volt mindenki. A rendőrök is jó fejek – csak akkor nem számíthatunk irgalomra, ha tilosban parkolunk, azért könyörtelenül bilincs vagy elszállítás jár.

Érdekes választás: Sevillában Renault Scénic a rendőrautó

Érdekes választás: Sevillában Renault Scénic a rendőrautó

Várakozni tilos, kivéve lovaskocsik

Várakozni tilos, kivéve lovaskocsik

Gibraltár

A brit fennhatóság alatt álló félszigetre sokkal könnyebb bejutni, mint az igazi Nagy-Britanniába. Befelé egy-egy pillantás az útlevélbe a spanyol és a brit oldalon, kifelé még annyi sem – itt nem kell retinaszkennerbe nézni, meg kérdőíveket töltögetni, hogy mit keresünk itt és miért nem volt jó nekünk otthon, mint Heathrow-n. A spanyol bérautóval elvileg csak akkor mehettünk volna át, ha határátlépésekre külön leszerződünk a bérbeadó céggel, de mi bíztunk annyira magunkban és a gibraltáriakban, hogy tojtunk az egészre és nem is volt semmi baj.

A forgalom sűrű, az utcák szűkek, parkolni szinte lehetetlen és itt aztán tényleg mindenhol azonnal csattan a kerékbilincs, ha jogosulatlanul parkolunk. Ha valaki több időt szán a félszigetre, jobban teszi, ha kint hagyja a kocsit a spanyol oldalon és busszal megy be kirándulni. Ha viszont csak pár óra van rá – és nekünk annyi volt -, a januári holtszezonban két dolog simán belefér.

A gibraltári határ: útlevélkontroll és kész. Utána át kell menni keresztben a reptér kifutópályáján - ha épp jön a repülő, leengedik a sorompót és Gibraltár átmenetileg bezár

A gibraltári határ: útlevélkontroll és kész. Utána át kell menni keresztben a reptér kifutópályáján – ha épp jön a repülő, leengedik a sorompót és Gibraltár átmenetileg bezár

A gibraltári reptér kifutópályája a Szikláról

A gibraltári reptér kifutópályája a Szikláról

Az egyik a Szikla bejárása a hivatalos program szerint. Gibraltár közepéről vagy egy kis kábelvasúton lehet felmenni az oromra, vagy kisbusszal viszik fel a turistákat. (Gyalog is fel lehet mászni, persze, de az minimum két óra, plusz a fent eltöltött idő.) Mivel a kábelvasutat épp javították, mi a kisbuszos túrát választottuk. Nem olcsó, a fene egye meg, de Gibraltáron semmi sem az: a 3,05 eurós cappuccino után nehezen, de elfogadtuk a fejenként 30 eurós jegyet (15 a taxizás, 15 a belépőjegy a cseppkőbarlangba és az egykori mór toronyba). A kirándulás idejére legalább a parkolás ingyenes, ha épp találunk helyet a nagy központi parkolóban. Itt is érdemes résen lenni: behajtás után a jobb oldalon csak gibraltári rendszámmal szabad parkolni, különben – bilincs.

Végül tehát egy Renault Trafic-kal vittek fel minket a Sziklára. A sofőr mindenféle érdekeset mondott a látnivalókról, még a híres gibraltári majmok törzsfőnökének is bemutatott minket. A cseppkőbarlang gyönyörű, a kilátás lélegzetelállító, a makákók pedig imádni való kis rohadékok. Az egész kirándulás csúcspontja volt, amikor az egyik egy kőfal tetejéről egy sunyi mozdulattal kicipzárazta Adrienn hátizsákját, kikapta belőle a zacskó chipset, egy pukkanással feltépte a zacskót, majd egy haverjával már el is tűnt a bozótban a zsákmánnyal, mielőtt mi vagy a többi majom felfogta volna, mi is történt.

A rablótámadás előtti pillanat

A rablótámadás előtti pillanat

A kábel-felvonó gépháza

Az épp nem üzemelő kábel-felvonó gépháza – legalább ide bekkukanthattam

A második világháborúban itt zuhant le Sikorsky lengyel miniszterelnök gépe. Úgy látszik, ez valami átok a lengyel népen

A második világháborúban itt zuhant le Sikorsky lengyel miniszterelnök gépe. Úgy látszik, ez valami átok a lengyel népen

Amit nem ajánlunk: Európa déli csücske

Egészen mostanáig úgy hittem, Gibraltár a legdélibb pont Európában. De nem. Ez a pont egy Tarifa nevű városkában van, Gibraltártól pár tíz kilométerre nyugatra. Ide is elmentünk, de kár volt. Egy korhadt fatábla jelzi, hogy ez az a pont, de az illúziót agyonvágja, hogy innen még délebbre van egy pici sziget, a Galambok szigete, amit kiépített aszfaltút köt össze a kontinenssel. Valójában tehát az lenne a déli csücsök. A szigetre viszont nem lehet átmenni, mert az egy lezárt katonai támaszpont.

Európa legdélibb pontja. A Gibraltári-szorosban alig 14 km a távolság Európa és Afrika között

Európa legdélibb pontja, Tarifánál. A Gibraltári-szorosban alig 14 km a távolság Európa és Afrika között

Itt a katarzis elmaradt, szezonon kívül pedig a szeles, hideg, koszos tengerpartnak nem sok varázsa volt. Európa déli határáig nem januárban kell menni –  ez is egy tanulság. De a legfőbb tanulság akkor is az, hogy Sevilla és Gibraltár télen, autóval fantasztikus élmény, érdekes és megnyugtatóan biztonságos kaland.

Jaj, és majd elfelejtettem: az 1,2 literes 500-as a túra végén összeszámolva 5,5 liter benzint evett százon. A miénknél alig drágább spanyol benzinár mellett így kb. 39 ezer forintot fizettünk ki a szabad közlekedésért 600 kilométerre, bő három napra.


Forrás: vezess.hu

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja