.

Hogyan hatnak ránk a Holdfázisok



Miben segítenek és miben gátolnak a Hold fázisai


A Hold járását ősidők óta vizsgálják, és nyomon követik a tudományban. Rájöttek, hogy kiváló időmérő eszköz, mivel állandó rendszer szerint váltják egymást fázisai, illetve arra is, hogy befolyásolja a Föld tengereinek ár-apály változásának ritmusát is, hogy csak két dolgot említsünk a vele kapcsolatos számtalan meghatározó felfedezés közül.
 

Logikus, hogy ha a természet működésére hatással van, akkor a Hold a Földön élő emberre is kifejti energiáit: mint Arisztotelész is mondta, a Hold ugyanúgy hat az agyra, akár a tengerekre, hiszen az agyat is víz öleli körül.

A Hold emberre gyakorolt hatásait népi megfigyelésekre is alapozhatjuk, de nem kizárólag. Ugyanis egyre több olyan vizsgálat készül, mely a holdfázisok alatt tapasztalható jelenségeket rögzíti és elemzi.

Újhold

hold-kepÚjholdkor a Hold a Nappal egy vonalban helyezkedik el, és lentről egy sötét korong képében tűnik fel az égen, gyakorlatilag semmi sem látszik belőle.

Újholdkor az ember erősnek és energikusnak, kreatívnak érzi magát, nem jelentkezik különösebb nassolási vágy, és a szervezet öntisztító folyamatai is felgyorsulnak. Ilyenkor érdemes új dolgokba fogni, illetve minél többet pihenni, relaxálni, hiszen újholdkor a stressztűrő képesség csökken. Bármi bosszantó történik, az hatványozottan megviseli az embert. Újhold idején szívpanaszok jelentkezhetnek, a szív- és érrendszeri problémával élőknek fokozottan érdemes magukra figyelni.

Növő Hold

A növekvő fázis idején a Hold egyre inkább a Nap felé fordul, így az a kéthetes időszak alatt egyre nagyobb hányadát fogja láthatóan megvilágítani. Ebben a fázisban ugyancsak érdemes új dolgokba kezdeni, a növekvő Hold fázisa emellett a lelki megújulás ideje is. Nemcsak a lélek, de a test is gyarapszik, ami sajnos nemcsak a jótékony tápanyagok - vitaminok, ásványi anyagok - felszívódását gyorsítja, de sajnos a plusz kilók felszaladását is segíti. Nőhet a nassolási vágy.

Mivel ilyenkor a szervezet nyitottá, befogadóvá válik, érdemes minden jóval elhalmozni: vitamindúsan táplálkozni, figyelni a megfelelő folyadékbevitelre, sportolni, sokat tartózkodni a friss levegőn. A szervezet vízvisszatartása ilyenkor nő, amit tapasztalhatunk a tükörbe pillantva is, például picivel nagyobbnak látszhat a pocak. A szervezet regenerálódó folyamatai is erősödnek, gyorsabban gyógyulhatnak a sebek.

Telihold

A telihold gyönyörű, ilyenkor hatalmas fényes korongként ragyog a Hold az égen. Mégis, sajnos az emberre gyakorolt hatása nem túl pozitív: nem hiába magyarázunk oly sok mindent a teliholddal.

hold

Az ember ilyenkor érzelmileg instabil, érzékenyebb, hamarabb bosszantják fel vagy sértik meg bizonyos dolgok. Nemcsak a lélek, de a test is sérülékenyebb, ugyanis romolhat a koncentrációs képesség. A dekoncentrált embert sajnos nagyobb valószínűséggel érik kisebb-nagyobb balesetek. Fontos, hogy ilyenkor fokozottan törekedjünk körültekintően közlekedni, óvatosan vezetni.

A szervezet folyamataira is befolyással van a telihold. Ilyenkor az emésztés lassulhat, a sérülések is lassabban gyógyulhatnak, akár a gyógyszerek, például egy fájdalomcsillapító is lassabban fejtheti ki hatását. Teliholdkor az immunrendszer is gyengül, és az alvás sem olyan pihentető, mint máskor. Állítólag teliholdkor a babaszületések száma is megugrik, sokaknál indul be ilyenkor a szülés.

Ami szellemi értelemben a telihold mellett szól, az az, hogy az alkotó folyamatokra, az önmegvalósításra pozitívan hat, így a művészek és kreatív szakmában dolgozók előnyére válhat.

Fogyó Hold

Fogyó Hold idején a Földről nézve a Hold egyre kisebb hányadára vetül fény, végül csak egy vékonyka, görbe csík marad belőle, míg be nem következik ismét az újhold.

Fogyó Hold idején az ember álmodozásra hajlamos. Ez a fázis a testi-lelki nagytakarításra kiválóan alkalmas. Ha diétába, fogyókúrába fog valaki, akkor ez nagyszerű időzítés, de a régi, felesleges vagy rossz emlékeket idéző holmikat is könnyebb szívvel dobja ki az ember. A kozmetikai tisztító kezeléseket és a hajvágást is erre a fázisra érdemes időzíteni, illetve általában minden folyamat indítását, melynek során az ember meg szeretne szabadulni valamitől. A káros szenvedélyek és rossz szokások levetése is könnyebben mehet ebben a holdfázisban. A szervezet fájdalomküszöbe magasabb lehet ebben a fázisban, és ilyenkor a fertőzésektől is könnyebben, hamarabb szabadulhat.

Forrás: Femina
 

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja