Gyöngyszem a Dunakanyarban: Vác



A napokban elvetődtem Vácra, s egy meghiusúlt program helyén, gondoltam ha már itt vagyok, megnézem a várost. Vaktában elindultam, s hamarosan elképedve, s nagy elragadtatással láttam, hogy Vác egy gyönyörű kisváros! 

Vác szemem elé táruló látványa lenyűgözött. Itt élek nagyon sok évtizede a tőszomszédságában, s bár mindig készültem megnézni a Székesegyházát és a Magyarországon egyetlenként számon tartott Diadalívét, eddig csak átutazóként érintettem. Nem találtam annyira vonzó célpontnak. De miért? Elgondolkodom. Azon túl, hogy az első magyarországi vasútvonal Budapest és Vác között épült meg, az én fejemben csak egy iparváros (Dunai Cementmű, Forte filmek) képzete társult hozzá. No meg a váci fegyház, ahová leginkább a politikai foglyokat vitték.
És most, hogy látom ezt a nyüzsgő, minden ízében élő, emberléptékű és csinosan kitatarozott városkát, utánaolvasok.  S már értem. 
Azon túl, hogy Vácnál is sok minden vonatkozás ismert a magyar történelem eseményeiből, egy dolog azonban kiugróan más: életében a kezdetektől meghatározó az egyházi központi szerep. A váci püspökség az első püspöki székhelyek sorába tartozik, s bizonyos korszakokban fontossága okán a királyi városok után az első helyen említik. Számos nagyformátumú püspöke volt, akik a város jelentőségét növelték, s ennek hagyományain kiemelt szerepet vállalt az egyházi oktatási intézmények működtetésében is.
Hát ezt a hagyományt törölte el, semmísítette meg az előző rendszer, s alakítottá át Vácot egy nagyipari munkásvárossá.
A rendszerváltás óta, a város látványosan megújuló történelmi épületeivel, szemmel láthatóan visszatért régi hagyományaihoz, új feladatokat keresett magának. A felszámolt nagyipar és nyomában keletkezett hatalmas munkahelyi gondok után gazdaságát átstrukturálta, s újra tényezővé vált az oktatás terén az egyház is. Utóbbi a városban az egyébként is jelentős iskolahálózatot gazdagítva, intézményfenntartóként több főiskolát is nyitott. 

S akinek a nevével feltétlen sokat találkozunk a városban, az Migazzi Kristóf püspök, akinek nagy szerepe volt a város máig megőrzött arculatának kialakításában. És mindjárt itt el is jutunk a másik, a város történelmi emlékezetét alakító eseményhez, Mária Terézia és családja 5 napos itteni látogatásához 1764. augusztusában, amelyre Migazzi püspök - s nem mellesleg bécsi hercegérsek - meghívására került sor.

A  város első számú nevezetességének, a székesegyháznak a felépítése is leginkább az ő nevéhez kötődik. Miután elődjét, Eszterházy Károly püspököt egri érsekké nevezték ki, az osztrák tervezők által elkezdett székesegyház alapjaira egy szerényebb épületet valósíttatott meg az olasz Canevale tervei alapján, belső terében Maulbertsch freskókkal. Ez a "szerényebb" épület is tekintélyes méreteivel mintegy ötezer ember befogadására alkalmas. Igaz elmaradtak a római Szent Péter bazilika mintájára tervezett kolonnádok, amikkel a teret körbefogó egyházi intézményekhez csatlakozott volna, de az épület, az akkor forradalminak számító újításaival, ma is egyedülálló példa hazánk egyházi építészetében. 
A tér baloldalán a székesegyházra tekintő piarista tömb gimnáziumában koptatta a padokat Madách Imre, mint ahogy máig sokan járnak a Felvidékről Vác egyházi iskoláiba. A piarista rendház gyönyörű kőkapuja és barokkos díszei ma még egy kissé omladozó házfalon tanúskodnak a régmúlt időkről.


Ám a Piaristák kéttornyú temploma irányában tovább haladva, hamarosan elérünk a város fő terére, ahol már szemet gyönyörködtető a 2006-ban befejezett gondos restaurálások nyomán kialakult városkép.
 




A Március 15.-e tér központját alkotó romkert annak az ötszáz éven át állott Szent Mihály plébániatemplomnak a nyomait őrzi, amelyet a tatárjárás után ide betelepített németek építettek maguknak, körülötte lakóházaikkal.



Ma a város apraja nagyja természetes közegeként használja, ki-ki habitusa szerint. A kisebbek a nagyival ügyesen tolják az éppen megüresedett babakocsit, a kiskamaszok fociznak, a valamivel "korosabb" nemzedék, pedig ide ugrik ki ebédszünetben egy cigit elszívva szemlélődni. A kőpárkányokon éppen összefutott ismerősök ülnek le egy kis traccspartira. 






De számomra a tér fénypontját a kívül barokk, belül rokokó Fehérek temploma adja. A nevét az építtető domonkos rendi barátok csuhájáról nyerte.





Furcsa alakú tornyát akkor kapta, amikor nem sokkal a templom építése után leégett, s ideiglenesen befedték. S azóta így maradt.



A templom 1995. évi felújításakor itt meglepő és páratlan leletekre is bukkantak. Egy két évszázada befalazott alkriptában 261 gazdagon festett koporsót leltek, benne díszes öltözetükben a mumifikálódott halottak.  Az elzárt helység mikroklímája tette lehetővé, hogy évszázadokkal korábban eltemetett emberek, öltözékük és tárgyaik ilyen épségben megmaradhattak. Ma a leletekből a tér 19.  számú házának pincéjében Memento Mori kiállítás látható.
 

 
 
A különleges alakzatú, ék alakba szűkülő tér mindkét oldalán szépen karban tartott régi lakóházak és történelmi épületek sora teszi kellemessé a sétát, vagy csak üldögélést is a középen futó parkosított sáv pihenő szigetein. És az itt látható házak többségénél ugyancsak felmerül valamilyen formában Migazzi neve. A városháza helyén pl. 1680-as térkép szerint még török fürdő állt, pár évtized elteltével azonban már a jelen funkciót jelölik a dokumentumok. A mai épület végleges befejezését is aztán a püspök rendeli el, Mária Terézia küszöbön álló érkezése előtt. Mint ahogy akkor a Városházával szemben levő - két lakóház összeépítéséből létrehozott - püspöki palotájában szállásolta el a magas vendégeket. Ez utóbbi épületben hozták később (1802) létre az ország első siketnéma intézetét, mely azóta is ebben a formában működik.




 
Aztán van itt az Irgalmasok (betegápoló) rendje által létrehozott egykori kórház, ami ma újra az, s az épületen belüli kis kápolnát a tetőn elhelyezett huszártorony jelzi. A volt nagypréposti palotában Váci Egyházmegyei gyűjtemény, szomszédságában a Pannónia ház Váci Értéktárának közérdekű muzeális tárgyaival, amely ház Petőfi emlékeket (is) őriz. Vándorszínész korában lekésve a kompot, itt töltött az akkor még uradalmi kocsma és első emeleti hét szobájával Aranyszarvas Vendégfogadóként futó műintézményben egy rossz álmoktól kísért éjszakát.
De még csak nem is ezek a dolgok teszik a teret szerethetővé, hanem annak egész hangulata.













Az Észak felé lassan újra utcává szűkülő tér két oldalán már arányosan kisebb házak követik egymást az egykori Bécsi kapuig, amely lebontásáig a püspöki város határát jelölte. A kaput akkor bontották le, amikor a királynői látogatásra készültek, s eme esemény hangsúlyozására egy még különlegesebbet, egy Diadalívet emeltek azon a helyen, ahol az illusztris vendégek partra szálltak.





A régi Bécsi kapu egykori méreteit és magasságát a helyén állított fém zászlórudak érzékeltetik, ám innen már látható az az egyedüli látvány, amellyel hazánkban csak Vác büszkélkedhet.




 
Az uralkodói látogatás mindig fontos esemény - és kegy - egy város életében. Mária Terézia látogatását is gondos előkészületek - építkezések- s az illő látványos fogadtatás, ünneplés és szórakoztatásuk aprólékos kidolgozása kísérte. Mária Terézia és családja (I. Ferenc német-római császár, valamint 4 gyermekük József, Lipót, Anna és Krisztina) hajóval érkeztek 1764. augusztus 27.-én a Dunán. A magas uralkodói vizitet állítólag eredetileg csak két napra tervezték, ám "Ő Fölségeik" olyan jól érezték magukat, hogy öt napig maradtak.

A tekintélyes méretekkel rendelkező Diadalív, melyet a Váciak egyszerűen Kőkapunak neveznek, kétoldali homloklapjain a feliratos márványtáblák mellett az uralkodóház tagjainak körbezárt domborművű képeit helyezték el. Az érkezési, azaz Kis Vác felöli oldalon az uralkodó pár -  Ferenc császár és Mária Terézia mellképe.


 
A Diadalív rekord idő alatt, mindössze öt hónap alatt készült el - s több feljegyzés szerint Mária Terézia ezért nem is bízott biztonságában,- így nem hajtott el alatta, hanem azt megkerülve gyalog sétált be mellette a városba. A Kőkapunak tulajdonított másik legendás történet szerint, egy évre a kapu felállítása után, azon a napon, amikor Ferenc császár Innsbruckban meghalt, a váci Kőkapu falába illesztett medalionját a mennykő leütötte. Az esemény köré fűzödő számtalan formában élő legendák is mutatják, hogy ez az öt nap kétszáznegyven év elmúltával, máig hatással van a Duna-parti város életére, fontos eleme a város kulturális örökségének.

Aki elsétál idáig, óhatatlanul megismeri egy kevésbé fényes emlékű és jelentésű intézmény, a Váci fegyház és börtönnek az egész baloldali útszakasz Diadalívig futó, rácsokkal és szögesdrótokkal félreismerhetetlenül meghatározott építményét. Merőlegesen vezet mellette egyenesen a Váci révhez az a rövidke kis utcácska, mellyel elérkeztünk Vác egy másik megkapó szépségének élvezetéhez : a szépséges Dunaparthoz. Velünk szemben a Szentendrei sziget - a Tahitótfalusi révvel - s  Pilis hegység hullámzó kék vonulatával,  jobbra a Dunakanyar s a Naszály hegy 652 méter magas sasbércével, balra a korzó és park nagyvonalú tereivel a kikapcsolódás minden formájához.





És ehhez a partszakaszhoz csatlakozik az az itteni Tabán ódon városrésze, amely sok művésznek adott ihletést, többek között Fényes Adolf ecsetjét is többször "vezette".


 



 
Számos gyönyörködtető részlet további bemutatásától terjedelmi okokból most eltekintek, de remélem talán sikerült kedvet csinálnom a Dunakanyar ezen ékszerdobozának felkereséséhez mindazoknak, akik hozzám hasonlóan eddig ezt elmulasztották.
És ha autóval esetleg Budapest felől érkeznének, rögtön a város bejáratánál készüljenek fel a kis Gombás patak barokk hídjának elragadó látványára, s legjobban teszik, ha mindjárt le is parkolnak, és visszaballagnak a szépségek közeli befogadására. 


 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja