.

Fogynak a katalán függetlenség hívei



A katalán kormány megbízásából készült, pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 49,4 százaléka nem támogatja az elszakadást Spanyolországtól.


A katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) két hónappal az október 1-re tervezett referendum előtt készítette el felmérését, amelyben 41,1 százalék foglalt állást a katalán függetlenség mellett.
   
A megkérdezettek nagy többsége, 71,4 százaléka viszont egyetért abban, hogy legyen népszavazás ebben a kérdésben.
   
A hivatalos közvélemény-kutatást három havonta készítik el, ezek szerint az elmúlt fél évben egyre nőtt a függetlenségre nemmel szavazók aránya.
   
Márciusban 48,5 százalék volt ellene, és 44,3 százalék mellette, decemberben pedig 45,1 százalék ellenezte a katalán autonóm közösség önállósodási törekvését, míg 44,9 százalék támogatta azt.


Lehet, hogy korai a búcsúzkodás
   
A népszavazást, amelynek tétje Katalónia független állammá alakulása, még nem írták ki. Sajtóértesülések szerint szeptember 11-én, a katalán nemzeti ünnepen jelenti majd be hivatalosan is a referendumot Carles Puigdemont katalán elnök.
   
A katalán népszavazást a spanyol állam illegálisnak tartja, mivel a spanyol alkotmánybíróság döntése értelmében megrendezése sérti az
ország alkotmányát.
   
2014. november 9-én Katalóniában már rendeztek népszavazást a függetlenségről, de "alternatív népszavazás" néven, mivel annak megtartását az alkotmánybíróság felfüggesztette.
   
A 7,5 milliós lakosú Katalóniában az 5,4 millió választásra jogosult közül akkor több mint 2,3 millióan mentek el szavazni, az elszakadást Spanyolországtól mintegy 1,8 millióan támogatták.

MTI.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol