.

Európa most tárazza be a fegyvert saját maga ellen




Menekültek Európában


Anglia felé tartó menekültek Calaisnél
 

A jelenlegi, Európa felé áramló menekülthullám előzményei


Érdekes folyamatok erősödtek fel ebben az évben a mesterségesen szított Szíriai polgárháború következtében. Amerika a demokrácia jegyében támogatja azokat a lázadó csoportokat, amelyek Bassár al-Asszad kormánya ellen vannak. Ezeknek a fegyveres csoportoknak ugyan nem sok köze van a demokráciához, de a kormányellenes harcuk egybe esik Washington politikai elgondolásával: Asszadot bármi áron, de el kell távolítani a hatalomból.


Néhány a kormányerők ellen lázadó, demokratikusnak nevezett 41 féle fegyveres csoportból

Ennek oka, hogy Asszad sosem állt be amerika csatlósainak körébe, végig jó kapcsolatokat ápolt Oroszországgal, és akadályt gördített az amerikai hegemonia kozel-keleti kiteljesedésének útjába.
Washington számára a legkényelmesebbnek látszott, ha a belső ellenzék kezdeményezi Asszad eltávolítását, tehát amerikai hátszéllel kitört polgárháború. Ennek előre nem látott következményei lettek. Több mint kétmillió polgára hagyta el Szíriát, és amíg a lázadók a kormányerők elleni harccal voltak elfoglalva, addig az ország fele az Iszlám Állam (IÁ) ellenőrzése alá került. Jelenleg önállóan egyik fél sem képes kiszorítani a közös ellenséget Szíria területéről.


A szomszédos Törökországban, menekülttáborok jöttek létre, ahol a harcok elől menekülő polgári lakosság a polgárháború befejezését remélve ideiglenes menedéket talált. Ezt a menekülthullámot tovább növelte az IÁ elől menekülő emberek sokasága. A három éve kitört polgárháború kezdete óta több mint kétmillióan hagyták el otthonukat, és menekültáborokban várták szülőföldjükre való visszatérés lehetőségét.

Szíria menekültek a török határ melletti menekülttáborban

Idén azonban valami megváltozott. Az év eleje óta, egy ismeretlen eredetű propaganda szerint Európa tárt karokkal várja a menekülteket, ahol pénzt, szállást, élelmet, és munkahelyet is biztosítanak számukra. Sokan döntéshelyzet elé kerültek: ragaszkodjanak szülőföldjükhöz, vagy a tejjel mézzel kecsektető kánaánt, Európát válasszák.  Sokak döntését megkönnyítette azon amerikai "emberbarát"  szervezetek adománya, mely az útiköltségüket fedezte. Fél év alatt valóságos népvándorlás indult meg Európa felé.

Az európai államok határaikon meglepődve tapasztalták az emberáradat nagyságát és összetételét. A szíriaiak kisebbségbe szorultak az iraki, pakisztáni, afgán, szomáliai és nigériai menekültek között. Angéla Merkel kijelentése után, miszerint "minden szíriait befogadunk", már mindenki szíriainak vallja magát.

A menekültek már olyan tömegben érkeznek, hogy indentitásuk,eredetük megállapítása és regisztrációjuk meghaladja a fogadó országok lehetőségeit. Horvátország, Magyarország, de már Ausztria is regisztráció és kontrol nélkül küldi tovább Námetország felé a menekülteket. A napokban eljutottunk oda, hogy már Németország sem győzi a regisztrálást, az emberek elhelyezését.

Ebben az évben már közel félmillió iszlám vallású menekült érkezett Európába. Ennek 70 százaléka egyedülálló, 20-30 év közti fiatalember. Ezek a fiatalok a természet szavának engedve párt fognak keresni maguknak, ami nem lesz könnyű. Az európai nők nem vágynak egy férfiuralmi társadalomban nevelkedett, több feleséget elismerő, iszlám hitet követő muszlim férfi ágyasa lenni. Ez előbb utóbb feszültségeket szül. Németországban az egyik menekülttábort befogadó faluban a szülőket kérték, lányaikat ne engedjék kihívó ruhákban az utcákra, ezáltal is igyekezzenek elkerülni a muszlim fiatalok túlzott érdeklődését.

Ekkora, más kultúrális alapokon nevelkedett embertömeg betelüpélése befolyással lesz környezetére. Az eredeti lakoságtól  elkülönült etnikai csportok saját kultúrájuk szerint akarnak élni Európában is. A más világlátás, más hagyományok, más vallás, nem szűnik meg attól, hogy Európába kerültek. Erre jó példa az évtizedek óta Németországban lévő török közösségek akik közt még mindég vannak olyanok, akik nem beszélnek németül.

Az előrejelzések szerint még további millós tömeg tervezi útrakelését Európa felé. A jelenlegi mindenkit befogadó politika  elveti magját a jövő konfliktusainak. Ha kizárjuk annak a lehetőségét, hogy ekkora tömegben lehetnek dzsihadista eszmékkel megfertőzött fiatalok, akkor is konfliktushoz vezet az eltérő identítás.

Európa vezetőinek döntenie kell a migránsok jelenléte okozta kultúrális változások, és a hagyományos kultúrájú Európa közt. A migránsok ilyen létszámú befogadása, a két kultúra találkozása konfliktusok nélkül nem lehetséges és megalapozza a jövőbeni etnikai ellentéteket.


P.R.


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol