.

Elsüllyedt spanyol kincses flotta kincseit találták meg Florida partjainál



 

Megtalálták azon kincsek egy részét, amikkel megrakodva 1715. július 24-én egy 11 hajóból álló spanyol flotta süllyedt el a viharban Florida parjainál.


11 galeonból állt az elsüllyedt kincses flotta

Több mint egymillió dollár (280 millió forint) összértékű aranytárgyakat emelt ki egy 1715-ben elsüllyedt spanyol hajóflotta roncsaiból egy floridai kincsvadász család.  A flotta roncsai fölötti jogokkal rendelkező cég vezetője, Brent Brisben hétfőn elmondta, hogy a felszínre hozott kincsek között 51 darab aranypénz és 12 méternyi díszesen megmunkált aranylánc található. A tárgyakat az évek óta kincsvadászattal foglalkozó floridai Schmitt család egyik tagja, a 27 éves Eric találta meg négy és fél méter mély vízben Fort Pierce közelében, mintegy 210 kilométerre északra Miami városától, még júniusban – írja az MTI.

Brent Brisben bevallása szerint azért várt a hír bejelentésével idáig, mivel pénteken volt 300 éve, hogy a 11 galleonból álló, Havannából Spanyolországba tartó hajókonvojt egy hurrikán elsüllyesztette a Floridai-félsziget partjainál.

A megtalált kincsek közül kiemelkedik az igazi ritkaságnak számító, V. Fülöp spanyol királyt ábrázoló és tökéletes állapotban fennmaradt 1715-es vert arany real pénzérme. A feltárt láncokat apró, aranyból kézzel megformált hatszirmú olajfavirágok alkotják, ezeket az ékszereket pénzláncoknak hívták és a feltételezések szerint egyfajta adómentes fizetőeszközként használták.

A hajórakomány-jegyzékek tanúsága szerint a spanyol flotta mai árfolyamon számolva 400 millió dollárnyi (112 milliárd forint) értéket szállított, ebből mintegy 175 millió dollárnyi (49 milliárd forint) kincset találtak meg ez idáig - mondta el Brent Brisben, akinek a cége 2010-ben vette meg a roncsok feltárására vonatkozó jogokat a legendás kincsvadász, Mel Fisher örököseitől.

Az Egyesült Államok hatályban lévő szövetségi törvényei szerint a kincsek legfeljebb 20 százaléka Florida államot illeti, amely múzeumban állíthatja ki a leleteket, a fennmaradó részen Brent Brisben cége és a Schmitt család osztozhat.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol