.

Éljen Tabarnia! – skandálták a tüntetők Barcelonában a nem létező de Katalóniától függetlenedni akaró, fiktív állam hívei.



Ironikus demonstráció ami a katalán helyzetet figurázta ki.

 
Katalóniától független, de Spanyolországhoz tartozó, fiktív Tabarniáért tüntettek Barcelonában vasárnap, a városi rendőrség adatai szerint mintegy 15 ezren, így ironizálva a katalán függetlenségi folyamaton.

 

Március 4-én, Barcelonában tartott demonstráció

 

A valóságban nem, csak a képzeletben létező Tabarniával az azt kitaláló Tabarniáért Platform nevű szervezet a függetlenségi törekvések miatt kialakult helyzet ellentmondásaira és ferdítéseire kíván rámutatni.

Tabaraniát a tarragonai és barcelonai kistérségek egy csoportja alkotja, azok a területek, ahol a legalacsonyabb a Spanyolországtól elszakadást támogatók aránya.

A kezdeményezéssel azt is hangsúlyozzák, hogy ők nem kívánnak kiválni Spanyolországból, sőt, Tabarnia a dél-európai ország új autonóm közössége szeretne lenni. Ez számít Spanyolország legnagyobb közigazgatási egységének, és 17 van belőle.
 

Tabarniának zászlaja, himnusza, valamint, elnöke is van Albert Boadella (jobbra) dramaturg személyében, aki saját magát nyilvánította a térség vezetőjévé, "száműzetésben lévő elnökévé" még januárban.


A "Tabarnia népének szabadságáért" zajló vasárnapi tüntetésen az "elnök" nem jelent meg személyesen, de sokan viselték az ő arcképét ábrázoló álarcokat. Épp úgy, ahogy az elmúlt hónapokban a katalán függetlenségért tartott demonstrációkon a Brüsszelben önkéntes száműzetésben élő Carles Puigdemont, leváltott katalán elnök képmásával is tették az emberek.
 

A felvonulás más vonatkozásban is az elszakadáspárti tüntetések paródiája volt: "Az utca mindig a miénk lesz!", "Szabadság!" – skandálta a tömeg ugyanazokat a mondatokat, amelyek korábban a katalán függetlenségpárti demonstrálóktól hangzottak el ugyanezeken az utcákon.


A képzeletbeli Tabarnia területe Katalóniában


A menet élén haladók egy óriási molinót tartottak ezzel a felirattal: "A viccnek vége. Éljen Tabarnia!". A mögöttük vonuló tömeg spanyol, katalán, uniós és tabarniai zászlókat lengetett, utóbbi a barcelonai és a tarragonai zászlók motívumainak összevonásából készült.


Tabernia zászlaja

Jaume Vives, a platform szóvivője szerint a felvonulás a testvériség és az optimizmus méltatásáról szólt, szemben "a szakítás keresésével, és a hamis különbségtételekkel".

 

Forrás: MTI

Fotó: Twitter

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol