.

Ehető drón vészhelyzetre



Egy brit logisztikai szakértő vállalkozás ehető drónt fejlesztett ki, amely azonnal képes élelmiszert és más ellátmányt szállítani a katasztrófával sújtott térségekbe.


A "Pouncer" névre keresztelt drón ehető, keményítő alapú, hőre lágyuló műanyagból készül. Megalkotói azt mondják, hogy egyetlen ilyen repülőgép képes 80 ember egynapi élelmét biztosítani.
 

A pilóta nélküli légi jármű 3 méteres szárnyfesztávolsággal rendelkezik, melynek rekeszeit fel lehet tölteni étellel, vízzel és orvosi felszerelésekkel. A drón katonai repülőgépről vagy földi helyszínekről indítható már a katasztrófát követő első órában.

Egy Hercules C-130-as szállító repülőgépen 90 drón tárolható. Miután 3000 méter magasból elindítják a drónokat, 100 kilométert képesek siklani, és több mint 7000 embernek tudnak potenciális életmentő ellátást biztosítani.

A belső kormánymű segítségével 7 méteres pontossággal lehet a kívánt célba juttatni.
 
Gifford, akinek a cége fejlesztette ki a Pouncert elmondta, hogy a projekt olyan segélyszervezetek érdeklődését is felkeltette, mint az Orvosok Határok Nélkül és a Vöröskereszt, valamint a védelmi óriás Airbus.

Korábbi projektjei között volt az Aquila drón, amit a Facebook vásárolt meg 2014-ben.

Annak ellenére, hogy az Aquila szárnyfesztávolsága akkora, mint egy utasszállító repülőgépé, a súlya mindössze 450 kilogramm, és 90 napig képes folyamatosan a levegőben maradni, miközben internet lefedettséget biztosít az emberek számára a Földön.
 




Forrás
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol