.

Egy órája még kék volt az ég Fuengirola felett




Ma gyönyorű napsütés, kellemes meleg, és vakítóan kék ég volt a jellemző Torremolinos, Fuengirola, Marbella felett  késő délutánig. Úgy 6 óra körül  nem egészen egy óra alatt történt a változás. Becsíkososdott az ég.
Ezek az égi  csíkok egy repülőgép után jelentek meg.  A gép pilótája vélhetően eltévedt, mivel Marbella után visszafordult, majd elrepült Malaga  irányába. Nem kellett sokat várni, újból megjelent Malaga felől. Ki tudja miért, Marbella után megint megfordult, és újból visszafelé repült. Ezt megcsinálta négyszer - ötször, amitől látványos bordázatott kapott az ég.
Lassan eltelt egy óra újabb más gép nem jött, csak ez a tévelygő, de aztán ez sem jött többet. Valószínűleg rájött, neki máshol van dolga. Viszont a csíkok maradtak, pontosabban az először hátragyott égi "keréknyomok" fétyolfelhő szerűen kezdtek szétterülni az égen.
Elszomorító, hogy a ragyogó kék eget ezek a nyomvonalak ennyire maradandóan elcsúfitják. Olyan ez mint amikor valaki sáros cipővel trappol keresztűl a tiszta lakáson és a sarat meg széthordják a lakásban.
A legfelső csíkot az a gép húzza, amelyik "céltalanul" repkedett oda-vissza. Most éppen visszafelé tart. Ez volt az utolsó csíkhúzó menete.

Hozzászólások

Nagyon szomorù nálunk Pécs környékén is van ilyen!! Nem tudni mi ez? De bisztos nem jó dolog!"

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol