.

Egy képen látszik a Föld és a Hold



Az amerikai űrügynökség még februárban indította útnak a DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) névre keresztelt szondáját, amely azóta elérte az L1 Lagrange-pontot, amely a Nap irányában, a Földtől mintegy másfél millió kilométerre helyezkedik el. Innen kaptuk meg az első képeket, amelyek bolygónkat, illetve annak kísérőjét mutatják meg számunkra.

Az első felvételek még július második felében érkeztek meg, ekkor azonban minden figyelem a New Horizons küldetésre irányult, így a bejegyzés nem talált nagy visszhangra a sajtóban.

Már akkor kiemelték azonban, hogy ez csak az út kezdetét jelenti, hiszen a szeptembertől induló új hivatalos oldalon napi rendszerességgel közlik majd az újabb, fotó minőségű képeket, amelyek a legtöbb esetben több felvétel kombinálásával jönnek létre, olykor kidobálva a feleslegesnek ítélt szűrőket (bár ezek tudományos szempontból nagyon is fontosak). Az EPIC-kamera által visszaküldött, majd a szakemberek által összeállított első végleges kép például a jól ismert kékes árnyalatot mutatja nekünk, ezen azonban az utómunka révén jobban láthatóvá válnak majd a domborzati jellemzők, ahogy kiszűrik a légkör zavaró hatását.



<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/DMdhQsHbWTs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Augusztus első hetében újabb felvételt tettek közzé a NASA oldalán, amelyen ezúttal is a Föld Nap által megvilágított része látható, mintegy másfél millió kilométeres távolságból. A bolygó előtt azonban elhalad a Hold, így a páros mindkét tagja egyazon képen jelenik meg, amire évente mindössze két alkalommal kerül majd sor.

További érdekesség, hogy a képen a Hold távoli oldalát vehetjük szemügyre, amely a Földről sosem látható, bár ezt már 1959-ben, a szovjet Luna 3 segítségével is megpillanthattuk. Szabó Ádám, a projekten dolgozó kutató megjegyezte, hogy a képek minősége még őket is meglepte, vagyis a szonda mindenképpen jó rajtot vett.

A fő feladat persze nem ez, hanem a napszél megfigyelése és a megfelelő előrejelzés biztosítása, a NASA Goddard Space Flight Center ezért is dolgozik együtt a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) és a légierő munkatársaival.

Forrás: sg.hu

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja