.

Egy elhagyott falu Spanyolországban



85 ezer euróért, azaz kicsit több mint 27 millió forintért árulják a spanyol Acorrada nevű kicsiny falucskát, aminek már rég nincs egyetlen lakója sem.


Az ország külön szellemfalu-ingatlanirodákat üzemeltet, hogy életet leheljen a halott vidékbe.

Magyarországon is vannak elnéptelenedő vidéki települések, Spanyolországban viszont akkora probléma a falvak kiürülése, hogy külön cégek foglalkoznak az értékesítésükkel – írja a Bloomberg.

Gustavo Iglesias például egyike Acorrada utolsó egykori lakosainak, de már ő is évtizedekkel ezelőtt továbbállt a falucskából, aminek utolsó lakosa az édesapja volt. A férfi harminc éve elhunyt, Acorrada pedig azóta elhagyatva ácsorog a hispán lankákon. Gustavo most pár szintén utolsógenerációs lakóval – akik megörökölték a romos, üresen álló épületeket – összeállt, hogy az egész falut pénzzé tegye.


Acorrada falu


A mindössze 85 ezer eurós, azaz átszámítva 27 millió forintos vételárból senki sem fog megtollasodni, Gustavóéknak azonban nem is a pénzszerzés az elsődleges céljuk, hanem hogy olyan vállalkozókat vonzzanak Acorrada köré, akik komoly terveket kovácsolnak a falucska feltámasztása érdekében – annyira komolyakat, amikért már fizetni is hajlandók.
 

Spanyolország 1,3 százalékos termékenységi mutatója az Európai Unióban  Málta után a második legalacsonyabb volt 2017-ben.  A 1000 lakosra jutó szültésszám különbsége város és vidék közt  az egyik legnagyobb az EU-ban. A fiatalok hiánya azt jelenti, hogy a lakosság nem pótolódik, míg a régiók elvesztik a vállalkozókat, akik esetleg munkahelyet teremtettek, és a helyi gazdaságot irányították.


Elhagyott vidék


Az 57 esztendős Gustavo és csapata nincs egyedül az utánuk maradt szellemfalucska problémájával. Pedro Sanchez miniszterelnök már a tavaly beiktatása előtt is többször hangsúlyozta, hogy kormányszinten is kezelni kell a vidéki elnéptelenedést. Sanchez szerint a spanyol települések fele ezer főnél is kisebb lélekszámú, így ha az állam nem lép közbe, idővel a teljes vidék kihal majd.

Persze van, akit pont a kihalt falvak vonzanak, sőt akadnak cégek, amik ilyen települések értékesítésével foglalkoznak. Az Aldeas Abandonadas például egy elhagyatott falvakat értékesítő cég, ami 40 falucskát értékesített csak a tavalyi év során. A cég népszerűségét növelte, hogy a hollywoodi színésznő és alteregészség-guru, Gwyneth Paltrow egyik weboldala is mint kiemelkedő karácsonyi ajándékot nevezte meg az egyik Aldeas által árult szellemfalut.

Ahhoz, hogy komoly értéke legyen ezeknek a falvaknak, fejlesztésekre is szükség van. Szélessávú internetelérés, házfelújítások és infrastrukturális beruházások nélkül az eladott települések nem virágozhatnak fel. A szellemfalvak azonban mind a befektetők, mind az állami szerepvállalók figyelmét élvezik, így egyszerre két piacon képesek üzemelni.
 


Épségben maradt szoba az ingatlaniroda kínálatában


Spanyolországban folyamatosan csökken a termékenységi mutató. Míg 1975-ben átlagosan 2,8 gyermek született ez a szám 2017-re 1,3-ra csökkent. A jelenlegi létszám fenntartásához átlagosan 2,1 fős termékenységi mutató szükséges.

Ráadásul ez az alacsony születésszám a vidéket jobban sújtja mint a városokat. Egyes előrejlések szerint, ha ez a trend nem változik, 30-40 éven belül a 500-800 fős falvak teljesen elnéptelenednek.


Minden évben növekszik az elhagyott falvak száma

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol