.

Dél-Amerika ősi civilizációja: Caral



Nem az egyiptomiak voltak az elsők, akik piramisokat emeltek. Peruban a Norte Chico nép carali civilizációja megelőzte az egyiptomi piramisokat.



 
Sokáig a sumer, majd az azt követő egyiptomi civilizációt tartották az emberi civilizácók bölcsöjének. Ez az elképzelés az utóbbi évszázad kutatásai alapján alaposan megváltozott. A Kínában, Törökország területén, Szibériában, Európában, talált 10 ezer évnél régebbi építészeti emlékekből következik, hogy ezeken a helyeken már már akkor is olyan magas fokon szervezett civilizácóknak kellett léteznie, amelyek képesek voltak csillagászatilag tájolt, magas fokú mérnöki és technológia tudást igénylő struktúrákat létrehozni.

Igen érdekes az ősi civilizációk történetében a piramisok építésének gyakorisága. Egyenlőre nincs elképzelés arról hogyan és miért terjedt el az egymástól oly távol álló területek, mint Kína, Egyiptom vagy Dél-Amerika népeinél a pramis építés szükségessége.

Furcsa véletlen, vagy esetleg létezett valamilyen nagy hatású információs hatás közöttük, amelynek következtében ezek az ősi népek piramisokat kezdtek építeni? Véletlenek nincsenek, tehát valamilyen más okot kell keresni az egyenlőre ismeretlen, csak gyanított funkciójú piramisok sokaságának. (Az egyiptomi nagy piramisnál sem bizonyított, hogy Keopsz fáraó sírhelye)

Az feltételezhető, hogy valamelyik istenségük tiszteletére emelték, de miért pont piramisokat? Épültek templomok is, de azok nem sikerültek olyan maradandóra. Esetleg ezek az ősi kültúrák olyan régre nyúlnak vissza az időben, hogy völt idejük kitapasztalni ennek a formának a maradandóságát?

Megannyi kérdés, amire nincs válasz. Viszont a piramisok megkérdőjelezhetetlenül léteznek.
 
Az ősi perui nép, amit Norte Chico civilizációnak neveztek el, már 5000 évvel ezelőtt épített piramisokat.

Supe völgyében, Limától 182 kilométerre északra, 23 kilométerre a partoktól és 350 méterrel a tengerszint felett, több mint 5000 éve egy civilizáció létezett.  Az itt épült várost – Caralt – tartják Amerika legrégibb településének.

Caral egykori műveltsége olyan más ősi kultúráknak volt kortársa, mint amilyen az egyiptomi, az indiai, a sumér vagy a kínai, de azoktól eltérően (melyek legalább részben tartották a kapcsolatot a külvilággal), mai ismereteink szerint, Caral teljes mértékben elszigeteltségben fejlődött.


Caral központi épülete

A carali civilizáció korát 146 radiokarbonos kormeghatározó teszt erősítette meg, melyeket az USA laboratóriumaiban végeztek el.
Becslések szerint háromezren lakhatták a várost, amely gondosan tervezett elrendezésben épült egy központi kör köré. A 65 hektáros területen hét nagy piramis emelkedik, melyeket számos kisebb piramis vesz körül, összességükben 32 építménnyel.
A jelenlegi elképzelés szerint Caral mindegyik piramisa különféle szerepet töltött be: más és más funkciójuk volt a lakosok társadalmi és a vallási rendjében.

Caral látképe
 
Az egyik leglényegesebb említésre méltó dolog Carallal kapcsolatban az, hogy semmilyen fegyverre, megcsonkított testekre vagy bármilyen háborúskodásra utaló jel nincs a lelőhelyen. A tudósok szerint ez arra a tényre mutat rá, hogy Caralban békés, diplomatikus és fejlett műveltség volt egykoron.
 


Fantázia rajz az építkezésről

P.R.

Források:
http://www.ancient-origins.net/ancient-places-americas/5000-year-old-pyramid-city-caral-002016
http://boldognapot.hu/blog/500-evvel-az-egyiptomiak-elott-egy-osi-civilizacio-peruban-hihetetlen-piramisokat-epitett/

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja