.

Debrecenben óriási sikerrel debütáltak az új vonalon a spanyol villamosok



Szerdán délelőtt ünnepélyes keretek közt adták át a debreceni 2 villamos új pályáját és a rajtuk közlekedő spanyol CAF villamosokat.
Egy kis történelem.
Debrecen a XIX. század végén, az álmos mezővárosból igazi várossá kezdett alakulni. Egy igazi városnak városi közlekedés is dukál, igy a városatyák rábólintottak Lehmann József terveire, amely "Kötöttpályás Gőzvontatású Vasút" kiépítésében látta a polgárok közlekedésének megoldását. Ez a terv 1884-re valóra vált.
Ez a füstös, pöfékelő szerelvény sokáig szogálta a várost, de 1911-ben a városvezetés villamos vasút kiépítését határozta el. Az első világháború kissé bezavart az elképzelésekbe, mert a villamosítással és a négy vonallal csak 1923-ban lettek kész. Ez adta a debreceni villamosok útvonalának gerincét. Ezután már csak kissebb bővítések és az elöregedett kocsik cseréi következetek. Némelyik egészen hosszú ideig használatban volt. Ez a 6-os villamos valamikor a 1930-as években állt szolgálatba és a 60-as években még szorgalmasan rótta a köröket.
1970-re Magyarországon eluralkodott a villamos ellenes hangulat, és a vidéki városokban a közlekedést autóbuszokkal kívánták megoldani. Debrecenben az 1-es vonalan kívül 1975-ig számolták fel a többi járatot.
2000 körül nyílvánvalóvá vált, hogy az autóbusz nem megoldás. Kevés utast tud szállítani, és a benzinár sem lesz alacsonyabb. A figyelem ismét a villamosok felé fordult.
A villamosok beszerzésére hatszor írtak ki tendert, melyet végül a spanyol CAF gyár nyert meg.

A 8 kilométenyi új pálya, aminek a fele füves, és a 18 villamos szerelvény 18 milliárd forintba került. Igaz ennek jó részét uniós támogatásból teremették elő.

A szerdai átadó ünnepségen a politikusok és a beruházást végző vállalkozók megelégedetten veregethették egymás  vállát, hiszen a sok vita, probléma ellenére mégis sikerült összehozni ezt a jelentős projektet.

A Debreceniek is örülnek, és máris szívükbe fogadták a száp, új kocsikat. Ennek jele, hogy alig 24 óra lefogása alatt 100 ezren próbálták ki az új járatot. Igaz ehhez az s hozzájárult, hogy vasárnap estig ingyen utazhatnak, sőt utazásuk dokumentálására emlékjegyet is kapnak.
Kósa Lajos megköszönte a debreceniek türelmét
Az átadó ünnepség

Források:
http://www.dehir.hu/debrecen/elindul-a-2-es-villamos/2014/02/26/attachment/kosavillamosnagy-2/
http://www.dehir.hu/debrecen/masfel-nap-alatt-mar-100-ezren-ultek-a-2-es-villamoson/2014/02/27/
http://www.2-esvillamos.hu/debrecen-villamos-tortenete-10.html
http://fenteslent.blog.hu/2014/02/27/videki_villamosprojektjeink_revbe_ernek
http://www.hampage.hu/trams/debrecen4/

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 
 



Vár a Costa del Sol