.

David Icke és a transzhumanizmus a szílícium völgyben



Végzetes, vagy reménykeltő a transzhumanizmus?


A legtöbb félkatonai tudományos projektnek van egy a nyilvánosság felé kommunikált, és egy másik, csak a belső körök vezetésében ismert célja. Így van ez a transzhumanizmushoz kapcsoló kutatásokkal is.

 

A transzhumanizmus a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességei fejlesztésére irányuló ..... nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom, amely szükségtelennek és nemkívánatosnak tartja az „emberi állapot” egyes jellemzőit.....

A nagymértékben átalakult jövőbeli emberiség transzhumanista víziója sok támogatót és kritikust vonzott. Míg egy ellenző „a világ legveszélyesebb elgondolásának” nevezte, addig egy támogató „az emberiség legmerészebb, legbátrabb, legidealistább vágyait összefoglaló mozgalomnak”.

részletek a wikipédiából


David Icke (balra) nem az ember aki jóhiszeműen elfogadja, amit a politikusok, mondanak. Keresi a hangzatos nyilatkozatok mögötti tényeket, és szándékokat. E célból látogatott el Kaliforniába, a Szílícium völgybe, hogy a helyszínen tájékozódjon  nehezen értelmezhető nevű Szingularitás Egyetem transzhumanizmussal kapcsolatos kutatásairól.
Ezt az egyetemet a NASA Kutatási Park közepén Ray Kurzweil (jobbra) alapította, aki jelenleg is magas poszot tölt be a Google vezetésében. Róla azt érdemes tudni, hogy egy olyan jövőbeli emberiséget képzel, ahol az emberek agya úgy csatlakozik, egy általa felhőnek nevezett adatbázishoz, mint ahogy a wifi hálozaton csatlakoznak a számítógépek a ruterhez. A különbség annyi, hogy ez a kapcsolat állandó.
Ennek lehetséges felhasználásáról sokat sejtet az a tény, hogy a DARPA a Pentagon haditechnikai kutatásokkal foglalkozó részlege szoros kapcsolatban áll az egyetemmel.

Ennek a kapcsolatnak előnye és hátránya is van.

Előnye: agyunk azonnal hozzáfér a "felhőben" tárolt ismeretekhez. (Minden kérdésre azonnal megkapjuk a választ)
Hátránya: a "felhő" kezelői közvetlen kapcsolatban állnak az agyunkkal. (MIvel a tervezett kapcsolat két irányú, befolyásolni tudják agyunkat, mint ahogy a windows is frissíti programjait.)

Ennek a technikának részleteit kutatják a Szingularitás Egyetemen. Olyan nanotehnikát terveznek amelynek áramkörei akár belélegezve is alkalmas agyunk és a "felhő" kozti kapcsolat létrehozására.

A "felhő" kisérleti megvalósítását viszonylag rövid időn belül, 2030-ra tervezik.
Ahhoz, hogy rájöjjünk kinek hasznos, ha az ember agyát kívülről lehet programozni, nem kell nagy fantázia.

A témáról bővebben David Icke beszél


<iframe width="720" height="406" src="https://www.youtube.com/embed/EwUvtY8WdXs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

A fordítást és a feliratozást az EzVan kiadó munkatársai készítették.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol