Csilla gondolatai egy magyar zenész botrányt kavaró kijelentése kapcsán




Szerző: Czibere Csilla


Ezek a gondolatok pattantak ki a fejemből Ákos nyilatkozata kapcsán
 

Ákos,  magyar popsztár szerint a nők dolga  „a női princípiumot beteljesíteni…....... valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”.

Kijelentése hatalmas botrányt kavart az országban

 
Évek óta nem nézek tévét. Ennek több oka is van an , de a leglényegesebb talán az össze közül az, hogy nem hagyom magam a média által manipulálni.

Sok időt töltöttem, töltök azzal, hogy megtanuljak a belső hangomra hallgatni, egyensúlyban legyek ebben a rohanó és egyre többet követelő világban és nem engedem, hogy belerondítson bárki is a munkám gyümölcsébe.  Nem politizálok, nem foglalkozom azzal, kinek mennyi pénze van, mennyit sikkasztott, hol és milyen háború pusztít, mennyivel emelkedik az olaj ára  és még sorolhatnám. Annyit tudok a világ történéseiről amennyit szükséges tudni a napi működéshez és amennyit elkerülhetetlenül látok a közösségi oldalakon. Nem reagálok és nem folyok bele semmilyen véleményezésbe, de  amivel ma szembesültem Ákos véleményé kapcsán azt nem hagyhatom szó nélkül.

Ami miatt tollat ragadtam az egy hölgy nyílt levele Ákoshoz, ami másról sem szól csak a panaszkodásról, az író fröcsög, a levél tele van irigységgel. Mi pedig helyeslünk, megosztjuk és az íróval fröcsögünk.

Először is leszögezem, hogy nem védek és nem ítélek el senkit. Nem célom vagy érdekem bárkivel egyetérteni vagy ellenszegülni, egyszerűen csak arra szeretnék rávilágítani, vegyük már észre, hogy ami a médiában folyik nem más mint figyelemelterelés önmagunkról. Mindig volt, van és lesz felkavaró hír. Akik szerepelnek a médiában tudják, mekkora jelentősége van annak, hogy beszéljenek róluk mert ezzel nem csak a népszerűségük, hanem a bankszámlájuk is dagad. Teljesen mindegy, hogy a reklám pozitív vagy negatív, a lényeg, hogy beszéljenek róluk. Ha kicsit jobban a dolgok mögé nézünk érdekes dolgokat fedezhetünk fel. Minden mindenre hatással van, az ok okozat törvénye alapján. Minden fontos, minden számít. És ezt a sikeres emberek tudják. Ezért teszik azt amit.

Éppen ezért, mivel minden fontos, minden számít, önmagunkkal, a saját életünkkel, álmainkkal kellene foglalkoznunk. Szinte fanatikusan. Miért is beszélünk folyton másokról, ahelyett hogy a saját dolgainkkal foglalkoznánk vagy magunkról beszélnénk? Azért mert könnyebb irigykedni a másik sikereire, meglátni a másik szemében a szálkát mint a sajátunkban azt a bizonyos gerendát. Egyszerűbb a kormányt, a gazdaságot, a főnököt , szomszédot okolni a saját kudarcainkért, a meg nem valósított álmainkért, mint vállalni a felelősséget és bevallani magunknak, hogy semmit nem tettünk azért hogy jobb életünk legyen. Panaszkodunk, okolunk, hibáztatunk aztán csodálkozunk hogy az életünk nem olyan amilyennek megálmodtuk.

Emberek ébredjünk fel és kezdjünk végre magunkkal foglalkozni. Őszintén, kit érdekel hogy Kovács Ákos mit nyilatkozott a nők szerepéről? Az az ő véleménye, az ő dolga.  A mi véleményünk a miénk  azzal foglalkozzunk és pont. Sokat kell tennünk az álmainkért , önmagunkért nincs időnk más emberek véleményén, sikerein ,kudarcain csámcsogni. Nem tudhatjuk miért nyilatkozta azt amit, nem látjuk mi áll a sikerek mögött. Éppen ezért nincs jogunk bírálni bárkit is.
Egy-egy siker mögött rengeteg kitartás, lemondás és kudarc áll. Mit irigylünk hát a másiktól?  A kudarcot, a lemondást? Felejtsük el az irigységet, igazi lélekgyilkos és megakadályozza fejlődésünket. 

A siker igen relatív dolog. Gondoljunk csak bele. Egy kisgyereknek az a siker, hogy megtanul járni. Másnak egy sikeresen letett vizsga, vagy egy jobb állas megszerzése jelenti ugyanezt. Soha ne hasonlítsuk magunkat másokhoz,különbözőek vagyunk így a siker, a haladás  is mindenkinek mást jelent.

Hasonlítsuk magunkat egy korábbi önmagunkhoz, mennyit fejlődtünk korábbi önmagunkhoz képest, megvalósítottuk-e a kitűzött célunkat.  Megtettünk-e mindent azért, hogy a célunk felé tegyünk még egy lépést? Vagy ma is csak panaszkodtunk és irigykedtünk?

Tény és való ehhez szembe kell nézünk önmagunkkal hazugságok nélkül, ami kezdetben igen ijesztő, de kivitelezhető. Szokás kérdése. A nagy motivációs előadók szerint 21 nap kell ahhoz hogy valami szokássá váljon az életünkben, legyen az jó vagy rossz.

Minden rajtunk és a gondolatainkon múlik. Kezdjünk el magunkkal foglalkozni és hagyjunk fel a mások  életében való turkálással. Tűzzünk ki célokat és tegyünk lépéseket a megvalósításuk felé. Képesek vagyunk rá. Tapasztalatból tudom, hogy a gondolatnak csodás ereje van csak hinnünk kell benne.

Hamarosan  érkezik 2016, a legjobb alkalom hogy az újévvel együtt új, sikerekkel, önmegvalósítással teli életünket is köszöntsük.

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja