.

Costa del Sol kedvelt tursta paradicsoma: NERJA



Aki eljut Spanyolország déli tengerpartjára annak szinte kötelező program Nerja (ejtsd: Nerha) megtekintése

 

A városka fő látnivalója: Balcon de Európa

Mint szinte mindegyik településnek Cösta del Solon, Nerjának is régmúlt időkbe nyúlik vissza történelme. A környékbeli hegyek barlangjaiban talált eszközök, barlangrajzok azt bizonyítják, hogy az ember már 10-15-ezer éve jelen van ezen a vidéken.
Aztán jöttek a punok, a rómaiak, majd az arabok (mórok), akik a 8. századtól a 16. század végéig uralták az Ibériai-félsziget déli részét. A mórok kűzése után az északról beáramló spanyolok vették át a hatalmat. A mórok alatt a várost Narixa néven ismerték , ami "bőséges forrást" jelent, és a mai név is ebből származik.

Napóleon az 1810-es évek elején Spanyolországot is megszállta és a Földközi-tengerig jutott. A francia uralom ellen a spanyolok gerilla harcot folytattak. Ennek megsegítése oérdekében 1812-ben az angolok három hadihajója, Hyacinth , Termagant és Basilisk ltöbb napos ágyuzással lerombolták az erődöt. Az Europa de Balcón-t az eredetetileg La Batteria néven említett erődítnény romjai felett hozták létre.

A kilátó terasz a nevét a hagyomány szerint  XII.Alfonz spanyol királytól kapta, amikor az 1885-ös földrengés után a helyszínen járt. Ennek emlékét örökíti meg a korlát melletti szobra
 

A terasz két oldalán sziklákkal körülvett homokos strand van. A védett obölben mindig lehet strandolókat találni. A század elején ezt az öblöt nem a turisták hanem egy öreg halász uralta, aki egy kis kunyhóban lakott a sziklák alatt. Konyhó ma is áll, extra  látványosság  a fürdőzók számára. A kunyhóval szemben a sétány korlátján helyezték el az öreg halász szobrát.
 

A konyhó és régi lakója

Hangulatosak a városka utcái, főszezonban hömpolyögnek a turisták az utcákon. A koronavírus után, az utazási korlátozások feloldásának első napjaiban jártam ott, ekkor tömegről nem lehetett beszélni. egy két ember lézengett az utcán, csak kevés  vendéglő, bár  volt nyitva.  Furcsa volt az üres utcák, bárok látványa, ahol a tavalyi szezonban helyet se lehetett kapni.


Nerjának azonban több látnivalója is van. Azt lehetne hinni, hogy ez a viadukt valamiókori maradvány, de nem. A vízvezetéket 1879 és 1880 között építették (a pontos dátum nem ismert) a kozeli cukorgyár vízigényének kielégítésére. A gyár azóta bezárt, de a vízvezetéket öntözéshez. továbbra is használják.
 

Az római mintára épült újkori vízvezeték

Nerja másik híressége az 1959-ben felfedezett cseppkőbarlang, amiben barlangrajzokat, találtak. A rajzok koráról a régészek közt ma is vita folyik. Egyesek szerint 40-42 ezer évesek, míg más kutatók azon a véleményen vannak, hogy "csupán"  18-20 ezer éve festették őket.
Ez a turizmus szempontjából tökéletesen mindegy, hiszen a barlang és azok csepkő képződményei kormeghatározás nélkül is impozáns láványt nyújtanak.


A barlang hatalmas terei lenyügözőek

Aki Nerjára látogat és élvezni is akarja a város hangulatát, enni egy pizzát, vagy egy fagyit a fő téren, az ne csak egy pár órás rohanásban gondolkodjon,  több több időt szánjon rá.

P.R.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol