Jelenlegi hely
.
Cinkotai árnyak
Az első világháború vérzivatarában néhány hétre címlapok vezető szereplőjévé vált Cinkota, s hírét a világsajtó is szárnyaira kapta. Ez egy vérfagyasztó történet, amire Cinkota egyáltalán nem büszke, ám még ma is fel-felbukkan nyoma a világ legkülönbözőbb helyein, legkülönbözőbb feldolgozásokban.
Kiss Béla, az első magyar sorozatgyilkos, akiről ez a történet szól.
Cinkota 1950-ben, Nagy -Budapest kialakításakor válik annak egyik részévé, a XVI. kerületben összeolvadva néhány más településsel. Addig Cinkota a főváros peremén fekvő önálló község, s így bizonyos módon gyűjtőhelye is azon személyeknek, akik a városban valami vétség folytán a hatóságok listájára, vagy onnan kitiltásra kerültek. Itt, ezen kétes egzisztenciák kikerülve a főváros felügyelete alól, könnyedén alámerültek, s általában elmondható, hogy teljesen integrálódva a község életébe, tisztességes életet éltek.
Az, hogy Kiss Bélának volt-e valami a rovásán, amikor 1905 táján ide tette át székhelyét, nem ismeretes, s itt mint szorgalmas, jó munkát végző, bár kissé zárkózott bádogos mesterként ismerték. Keze nyomát feltehetőleg még ma is több ház csatornája őrzi, s a cinkotai római katolikus templom keresztje illetve az evangélikus temető kútja is az ő munkáját dícsérte akkor.
Kiss Béla, ahogy a korabeli sajtóinformációkból felgöngyölhető, szeretett mulatni, s néha egy-egy kiadósabb lumpolás után a műhelyét sem nyitotta ki, ám ismét munkához látva, az esetleges lemaradást fegyelmezetten és gondosan pótolta.
-” jóravaló iparosember házasodni akar…” -
s többnyire gyanútlan cselédlányok megtakarított pénzecskéjükkel igyekeztek a számukra akkoriban egyetlen perspektívát jelentő házasság reményében Cinkotára, Kiss Bélához.
A csali szövegek pedig efféleképp hangzottak: “A Gyár -utcza húszba üzletet csinálok, kell hozzá pénz és mi majd ketten élünk, mint két galambok…”
A sűrű női látogatásokat Kiss Béla környezetének pedig azzal magyarázta, hogy őt szerelmükkel üldözik a nők.
A róla fennmaradt, forgalomban levő kép mellé a következő leírásokkal rendelkezünk:
Rendőrségi körözés: középnagy, testes, arca kerek, piros, jól táplált, haja világos gesztenyeszínű, bajusza középnagy, szőke, fölkunkorodó, szeme kék.
Egyik első kifosztott áldozat vallomásából:Nekem tetszett, hetyke egy legény volt...
Nagynénje jellemzéséből: Kiment külföldre és mindenütt kószált. Nagyon művelt volt, folyton olvasott és tanult…Hét nyelven beszélt, sokszor dicsekedett vele..
Evvel cseng egybe többek mellett annak a jogvégzett, aljárásbírónak a jellemzése, aki évekig a szomszédja volt: társadalmi állását jóval meghaladó intelligenciával rendelkezett, ügyeskezű és némi művészi hajlammal is bíró ember volt.
Ezen adottságaival bizonyára hamar megnyerte a lépre ment áldozatait. Ezek a szerencsétlen teremtmények pedig bizony hiába várták a megváltást, miután elfogyott a pénz, Kiss Béla hamar megszabadult tőlük. Feltehetőleg meggyőzési eszközeiben már akkor sem válogatott, amikor még nem ölt, mivel az utólagos kihallgatások során sokszor esett szó éjszakai sikolyokról, hörgésről, női jajgatásról. Érdekes társadalmi kép bontakozik ki ebből is, hiszen a szomszédok ezügyben sosem emeltek szót, mert a lakásán belül folytatott dolgok mindenkinek a magánügyeként voltak kezelve. Ugyanígy a rendőrség/csendőrség sem mutatott túlbuzgalmat, miután számosan jelentkeztek később és vallották, hogy tettek bejelentést hozzátartozójuk eltünéséről, azonban soha semmi visszajelzést, vagy akárcsak nyomozási cselekmény elindításáról értesítést sem kaptak.
Így aztán vélhetőleg sok problémát még csak nem is okozott Kiss Bélának rémes tettei nyomait elfednie, ami többnyire kimerült holmi olyan magyarázattal, ha valaki mégis egy eltűnt leányt keresett volna nála, hogy hazautazott falujába, külföldre távozott, vagy éppen más miatt őt hagyta faképnél.
Mert mi is történt Cinkotán?
A reményekkel telt cselédlánykák megérkezve a Cinkotai HÉV -állomásra, épphogy csak az úttesten kellett átmenjenek, s az akkor Kossuth utcának nevezett (ma Vidámvásár út) poros, sáros útja elején volt az a földszintes lakásokból és műhelyekből egymáshoz ragasztott U alakú építmény, ahol Kiss Béla bádogos is lakott.
A hátborzongató történet akkor robbant ki, amikor ebben a bizonyos házban, ahol berukkolásáig a háborúba, 1914-ig Kiss Béla is élt, lakást örökölt egy fővárosi illetékességű lakos 1916 májusában, s kijött a terepre, hogy feltárja az esetleges teendőket új ingatlanán. Az ugyanitt lakó gyógyszerész tanácsát kérve tudta meg, hogy a bevonult Kiss Béla műhelyében, szomszédja emlékei szerint, van némi nád és esetlegesen más építőanyag, amit a szükséges javításokhoz fel lehetne használni. (Háború van, mindenből hiányt szenved az ország.)
A szót tett követte, s a feltört műhelyben felfedezett fémhordók láttán arra gondoltak, hogy tán azokban is valami értékes anyagot – benzint, karbolt- tárolt az előrelátó bádogos, s óvatosan megfurták a gondosan lehegesztett egyik hordó falát, amelyből egy szőke női hajtincs bukott ki.
A borzalom ekkor vette kezdetét, valakinek felrémlett, hogy a hátsó udvarban a disznóól mellett is látott hasonló hordókat, és valóban… Összesen hét különböző nagyságú hordó illetve koporsó formájú leletre bukkantak, s további áldozatok után kutatva felásatták az egész terepet a nagyiccei barakk-táborban lakó, többnyire orosz és szerb hadifoglyokkal.
A megindult házkutatás és nyomozás során aztán levelek és albumok kerültek elő, amelynek alapján megállapították, hogy a hirdetésekre 174 nőtől – nem egy külföldről – jött hozzá megkeresés, ám ő “csak” hetvenegyszer ajánlott fel vőlegénységet. Az eset kirobbanása után 60 bejelentés érkezett eltűnt hozzátartozók után kutatva.
A tíz napig a magyar sajtó címoldalait uraló tudósításokból aztán számos részlet, találgatás, feltevés, elmegyógyászi és szakértői vélemény látott napvilágot. A hat beazonosított áldozatról is részletekbe menő ismereteket szerezhetett a hírekre éhes olvasó.
Én most ezek történetének ismertetésétől el is tekintenék, egyetlen momentum kiemelése mellett. A sorozatgyilkosság beindítója valószínűleg az a többi áldozatnál talán már kissé erélyesebb – és üzleti szellemű Tóth Margit lehetett, kinek magának is jövedelmező kávékimérése volt a Teleki tér mellett. Megsejtve a valóságos mozgató rugókat, a férfit feljelentéssel fenyegette, s akkor történhetett az a kattanás, ami Kiss Béla agyában bekövetkezett. Megfojtotta a veszélyessé vált nőt, majd lecinezve bádoghordóba helyezte, s a műveletet ezután következő áldozatainál gondos precizítással, feltehetőleg teljes szenvtelenséggel ugyanígy végezte.
...
“Rendes, pontos gyűjtő dolgozik így, a ki érti a mesterségét és szereti a rendet. A nő nyakába zsineg, szájába zsebkendő, térdeit felhúzni a mellre, – így ez megvolna, most fejjel lefelé a megfelelő hordóba, a fej balra jön, oldalt, hogy a behajtott térdek elférjenek. Most rátesszük a fedelet, köröskörül czink,- csak csinosan, egyformán, a hogy a múltkor csináltuk.“
És valóban elképesztő a dologban még az, hogy ezek az áldozatok nem egymást követve, de hosszú évek leforgása alatt kerültek bele a hordókba, – az első valószínűsíthetően 1906-ban - s Kiss Béla mindezen idő alatt rezzenéstelenül élt és dolgozott egyazon fedél alatt a hullák társaságában.
Az áldozatok számára ácsolt fa keresztek, amelyeken sokszor csak az a sorszám állt, amely számú hordóban találták, vagy egy talán szócskával felvezetett név, azóta már elenyésztek, s nem lelhetők fel nyomai a cinkotai öregtemetőben. Mint ahogy elképzelni is szörnyű azokat a jeleneteket, amikor az egyes áldozatokat a halottasházban közszemlére téve, azokat ruhájuk alapján saját édesanyjuk azonosította be.
De ez a vérfagyasztó történet egyben a kíváncsiak olyan tömegét indította el Cinkotára, hogy a temetés napján a helyérdekű vasút soha nem látott forgalmat bonyolított le. Pótszerelvények beállítása mellett is az emberek heringek módjára szorongtak a kocsikban, az akkori állomásfőnök véleménye szerint húszezernél is több utast szállítottak ezen a napon Cinkotára. S eddigre már teljes gépezetet indított el az esemény: Cinkotán az állomástól a temetőbe vezető út mentén a kis falusi gyerekek virágcsokrokat árultak, s a ponyvairodalom is napokon belül feldolgozta, s a történetet rímbe szedve énekelték már a józsefvárosi vásáron.
Ám könnyen elképzelhető volt, hogy azonosítóját kicserélte valamely fogolytársáéval, s ily módon kicsúszott az igazságszolgáltatás kezei közül. S innentől indult útjára a legenda, mely szerint hol itt, hol ott – Budapesten, Győrött, külföldön, vagy épp a francia idegenlégióban – bukkant fel Kiss Béla, még 1936-ban is látták állítólag New Yorkban a Time Square-n, mások pedig egy Sixth Aveue-i bérházban házfelügyelőként dolgozni.
Az ügy aktái a háború alatt szétszóródtak, s ma úgyszólván egyetlen okmány, vagy tárgyi bizonyíték Budapesten nem lelhető fel, s ennek ellenére az egykori Bűnügyi- ma Rendőrségtörténeti múzeum kicsiny tárlójához még Japánból is érkeznek túristák Kiss Béla relikviák után érdeklődve.
Az 1877-ben született Kiss Béla alakja hosszan túlélte az emberi korhatárt, még napjainkban is születnek alkotások, együttesek, zenék – amelyek tőle nyerték nevüket, alakjukat, témájukat.
A YouTube-n megtekinthető e témában a The Ködmöns – Cinkotai cifraság című dala, vagy nevét például egy new-yorki metáll zenekar is kölcsönözte.
A legelterjedtebb történet szerint Kiss Béla valami alkoholt öntött előzőleg a lehegesztett tetemekre, hogy meggátolja esetleges szagok terjedését a hordón kívülre. A témát megzenésítő másik zenekar, ezúttal a finn Pus nevezetű, a Master of Cinkota dalának refrénje egyenesen így szól: Tiszta alkoholt kapsz édesem…
Mint ahogy angolban erős az áthallás a gyilkos neve és a csók szó között, s kedvelt szófordulatok voltak a Béla csókja és más ehhez hasonló kifejezések is (“Bela kiss me”), miközben a németek saját használatra át is fordították nevét Bela Kuss-ra.
Egy kanadi képregény szerző 1991. évi Álomország című művében a gonosz varázsló figuráját mintázta meg és nevezte el Kiss Béláról, ám jóval korábban már egy avantgárd francia drámaíró felhasználta a történetét némafilme forgatókönyvéhez, ami azonban végül nem készült el.
Elkészült azonban, s 2013 januárjában már mozivászonra került film, a fiatal német szerzők által újra feldolgozott téma, a huszadik század egyik legszörnyűbb sorozatgyilkosának titulálva, a napjainkban sokak által kedvelt thriller formájában. A film természetesen inkább csak alapmotívumaiban és korántsem dokumentum jelleggel jegyzi a történetet, ám ennek révén ismét szép számban találkozhatunk ehhez hasonló képekkel, s ismertetőkkel az interneten:
Valószínüleg a német feldolgozás alapján az angol film - beharangozók német sorozatgyilkosként említik. Részemről szívesen lemondanék róla, legyen hát az övék.