.

Chemtrailt semlegesített egy azonosítatlan objektum.



Valami furcsa történt az egyik repülőgép után maradó látvényos fehér égi csíkkal

 

Az égre tekintve egyre többször fogad bennünket ez a látvény
 
 

Sok vita van a körül, hogy a repülőgépek után látható hosszú, felhőszerű képződmény az a levegőbe permetezett vegyi anyag, vagy a sugárhajtású repülőgépek természetes velejárója.


A sugárhajtású gépek elterjedásekor hamar észrevették, hogy a gépek hajtómóvéből kiáradó gázok lefagynak a magasban, és a repülők a gép hosszát kétszer, háromszor meghaladó hosszúságú fehér csíkot húznakk maguk után. Ez a csík követi a a gépet, de hossza változatlan marad, mivel a hajtóműből kiáradó részecskék köré kondenzálódott vízcseppek ugyan olyan gyorsan elpárolognak, mint ahogy megjelennek. Ezt a csíkot nevezték el angol elnevezése, contrail után, kondenzcsíknak.

Azonban az utóbbi 10-15 évben meglehetősen furcsa kondenzcsíkok jelentek meg az égen. Hosszuk eléri a 20-30 km-t és felhószerűen oszlanak szét, behomályosítva az égboltot. Ezeket a csíkokot a bennük lévő, másként viselkedő anyagok miatt contrail helyett chemtrailnek hívják.


Ezen a képen jól megfigyelhető a kétféle csík közti különbség

Ezeket a csíkokat előszeretettel fényképezik az összeesküvés elmélet hívei, mivel létrejöttüket hivatalosan nem magyarázzák meg, A változó légköri viszonyokról beszélnek, és nem esik szó a geoengineering programról, amely bizonyos fényvisszaverő anyagok légtérbe való permetetezését is lehetőségnek látja a globális felmelegedés ellen. 
 
A globális felmelegedés bizonyos veszélyeinek csökkentésére irányuló, lehetséges módszereket nevezzük angol szóval geoengineering-nek (magyarul kb. "bolygómérnökség"), vagy - pontosabb kifejezéssel - éghajlatmérnökségnek (angolul: climate engineering).

Sokan úgy gondolják, hogy ezek a hosszú, fátyolfelhőként szétterülő kondenzcsíkok erre a célra kifejlesztett mkroszkópikus vegyi anyagokat tartalmaznak, amit vagy az üzemanyaghoz kevernek, vagy direkt módon permeteznek a légtérbe.

A történet ott vállik érdekessé, amikor 2016 szeptember 26-án az egyik amerikai chemtrail hívő hosszű chemtrail csíkot videózott, Váratlanul egy azonasítatlan, fénylő, gömb szerű szerkezet repült be a chemtrail felhőbe, majd enyhe pulzálás után feloszlott a körülötte lévő chemtrail csík.
 

"Eddig nem hittem az ufókban, csupán légből kapott marhaságnak gondoltam, de ezután más szemmel fogom olvasni az ehhez hasonló híreket!" -kommentálta a videót készítője.

 
<iframe width="620" height="379" src="https://www.youtube.com/embed/fIMy5Q0BXEE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Valami történt odafent. Az ufo hívők kezüket dörzsölik hitük újabb bizonytványa láttán, a szkeptikusok fejüket csóválják és valamilyen csalást sejtenek a háttérben. Az viszont a figyelemreméltó, hogy ezek az azonasítatlan gümbök egyre többször tűnnek fel Földünk légkorében.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol