.

A Cassini már a Szaturnusz gyűrűjében jár



Megérkeztek az első felvételek a földi irányítókhoz a Szaturnusz gyűrűiben újra és újra alámerülő Cassini űrszondától – írta a BBC. Az új képeken a Szaturnusz északi féltekéjén lévő hatszögletű légköri képződmény is látható. A hexagon lényegében egy körforgást végző felhő, melynek alakja a Szaturnusz szeleinek eltérő sebességéből fakad.
 

Mint egy sapka, úgy ül a bolygó tetején a hexagon

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája a hónap elején érkezett meg a Szaturnusz külső gyűrűihez, hogy alábukva közéjük, hónapokon át tanulmányozza őket, mielőtt végleg befejezi küldetését. A Cassini minden hetedik napon “alábukik” az ismeretlen térségben, és húsz ilyen ugrást fog végrehajtani, hogy megfigyelje a Szaturnusz egyes miniholdjait, és mintát vegyen a gyűrűk részecskéiből, valamint gázaiból. A NASA szerint az űrszonda eddig soha nem látott közelségű felvételeket fog készíteni a bolygó külső gyűrűiről és az ott keringő apró holdakról. Mivel több mint kétmilliárd kilométer megtétele után az űrszondának fogytán az üzemanyaga, ezért a földi irányítók a Szaturnusz légkörébe irányítják, ahol megsemmisül a hatalmas légköri nyomás hatására 2017. szeptember 15-én.
 

Közeli felvételek a hatszögletű légköri jelenségről

A Cassini-Huygens a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997-ben indult a floridai Cape Canaveralből. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában.
A Cassini eddig viszonylag nagy távolságból, a gyűrűrendszeren kívülről végezte megfigyeléseit a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról. Az űrszonda küldetésének utolsó szakaszát némileg beárnyékolja az a viszonylag csekély valószínűségű, ugyanakkor aggasztó lehetőség, hogy a Cassini esetleg belecsapódik a Szaturnusz egyik holdjába. Mivel ezen égitestek egy része alkalmas célpontja a földön kívüli életformák kutatásának, kellemetlen lenne, ha a Cassinin lévő földi mikrobák beszennyeznék az addig érintetlen területeket.


Fantáziakép a Szaturnuszról


 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja