Bikaviadal (3): A bika kiválasztása

Már csak a viadal másik főszereplőjéről, a bikáról nem beszéltünk.

A harci bika jellemzői: nagyon erős bőr, a fényes szőrzet, a kicsi fej, széles homlok; az előreszegeződő szarvak formája és ereje mérvadó; rövid, erős nyak a nagy izompúppal, mely fölmered, ha a bika dühös; széles szügy, nagyon kis pata, sudár, hosszú farok.

A corrida napján, amikor dél tájban a matadorok képviselői (többnyire a legtapasztaltabb bandirello az egyes csapatokból) közösen kiválasztják a rendelkezésre álló bikákból azt a hatot, ami este a ringbe fog kerülni, a fenti szempontokat figyelembe véve próbálnak dönteni.

Mert milyen is a jó bika?

A bikaviador szempontjából jó az a bika, amelyik nem túl nagy, nem túl erős, nincs túl nagy szarva, nem túl magas a marja, mindenek fölött pedig jó a látása, jól reagál mozgásra, színre, bátor és becsületes, amikor támad. Rossz a bika a bikaviador számára, ha a bika nagyon nagy, nagyon öreg, nagyon erős, és túl széles a szarva; de mindenek fölött az a bika a rossz bika, amelyik mozgásra, színre nem reagál, hiányzik belőle a bátorság, alattomosan gonosz, úgyhogy a bikaviador meg nem mondhatja, mikor és hogyan támad, és támad-e egyáltalában.

A bika bátorsága létfontosságú gyökere az egész spanyol bikaviadalnak. A bika harcos állat, s ha elfogadja a kihívást kiáll, nem fél senkitől semmitől. A bátorság azonban nem puszta vadság, rosszindulat, vagy egy sarokba szorított állat pánikja.

A válogatás megtörténte után pedig sorsolás dönti el, hogy a hatból melyik matador melyik kettőt kapja.

A vivás menete szerint mindig a rangidős matadoré az első ill. negyedik küzdelem, a következőé a második illetve ötödik, stb. Ha mano a mano, azaz két matador párviadalt vív, akkor ketten 3-3 bikát kell leöljenek.

A Veszélyes nyár fővonulatát egy ilyen párviadal sorozat képezi, melyben Antonio Ordóñez, ez a karcsú, szoborszerűen szép, hajlékony testű és biztos kezű, vakmerően és szenvedélyesen vívó fiatalember sógorát, Luis Miguel Dominguint, visszavonult matadort hívja ki, aki már minden dicsőséget elért és rengeteg pénzt keresett avval, hogy Spanyolország vitathatatlanul legjobb bikaviadora címét viselte.

De mik is azok a tulajdonságok, amik szükségesek ahhoz, hogy egy bika eljusson az aréna corraljáig s kiválasztassék? A felsorolt leírások szó szerint, vagy tartalmukban minden esetben Hemingway: Halál délután című művéből valók, nem saját megállapítás.

A harci bika úgy viszonylik a házibikához, mint a farkas a kutyához. A ringnek tenyésztett bika vadállat. A bikáknak az emberrel való találkozása abszolút minimumra van csökkentve. Ringet megjárt bika pedig semmi körülmények között nem kerülhet újra “bevetésre”. A bika ugyanis olyan gyorsan tanul, ha már harcolt emberrel, állandóan az emberre fog menni, s nem alkalmas már a viadalra. Többek között ezért is van a viadal ideje 15 percben meghatározva, s ha az valami miatt elhúzodna, mert pl. rosszul csinálják, 10 perc már végzetes lehet.

A jó harci bikát a vérvonal, egészség és kondíció teszi. Spanyolország szerte a szakma ismeri azokat a tenyészeteket, ahol ezek adva vannak. Az egészséghez és kondícióhoz a víz és legelő – sok mozgás-szükséges, de részletekbe itt mégsem mennék bele. Szem- vagy mozgáshibás, törött vagy sérült szarvú stb. állatok természetesen szóba sem jöhetnek. A harci bika álló startból huszonöt yardon mindíg megveri a lovat. A bika majdnem képes úgy megfordulni lábon, mint a macska, sokkal gyorsabban fordul, mint a polópóni. Négyéves korára olyan váll és nyakizma fejlődik, hogy egy lovat lovastól felemel és a háta mögé hajít.

A harci bikának el kell érnie egy megfelelő testtömeget és érettséget, hogy harcra kész legyen. Ezt általában a 4 és 5 év közötti bikákról lehet elmondani. A három éves bikák még nem igazi ellenfelek, ilyeneken legfeljebb a novilladákon szoktak gyakorolni, illetve az idősebb bikák már restebbek, vagy alattomosabbakká válnak.

Még egy utolsó, fontos testrészéről kell a bikának beszélni, ami bizony a fő fegyvere: a szarva. A szarv mérete, amely hatalmas vastagságával és élességével – megcsúcsozva a bika erejével, lendületével - a legnagyobb veszélyt jelenti a torerora, ma már tenyésztéssel befolyásolható. Gyakorlatilag az igényeket követve, ma már igen ritka az igazán hosszú és felfelé meredő szarv, mert az ilyen bikákkal csak a legjobb matadorok tudnak és mernek kiállni, de ezeknél is megakadályozza a kellő közelségű muleta – munkát. Ami sok helyütt elterjedt trükk a viadaloknál, hogy megreszelik a bika szarvát, és bekenik fáradt olajjal, ezért az éppoly feketének és csillogónak tűnik a laikusok számára mint az igazi, de ezek azok a mutatványok, amik már se nem igazi veszélyről, se nem igazi küzdelemről nem szólnak, hiszen ezek a bikák nem is merik használni a szarvukat, mert olyan érzékennyé válnak azok még az érintésre is.

Szabad legyen ehhez egy személyes megjegyzést is fűznöm.

Én munkám során sokszor megfordultam vágóhidakon. Éppen marhavágást nem láttam, de technológiáját ismerem, amely nagyban hasonlít a sertésvágáshoz, s az sem éppen felemelő. Számomra  tényleges megrázkódtatást és mindig megújuló sokkot jelentett a baromfi-vágóhidak felsőpályás vágósorán lábuknál beakasztott több száz vergődő, rikácsoló szárnyas tusája, míg eljuttatják a rémült állatokat a hosszú termeken keresztül a kábító medencéig, s onnan a lenyakazásukig.

Itt a bika ehhez képest nemes küzdelemben veszti életét. Maximum 15 perc alatt. A harci bikák, külön vérvonal, melyek gondos tartás mellett, ranchokon illetve mezőkön nevelve 4-5 éves koruk között kerülnek kiválasztásra, addig mindenképpen többet-és minőségibb életet éltek, mint mondjuk az a gyorshizlalt, jobbára istállóban tartott húsmarha vagy borjú, amelyet húsáért pl. 8 hónapos korában levágnak s tányérodon végzi.

És még a bikaviadal és végződhet "happy end"-el.

A bátran harcoló bika is kivívja a közönség elismerését, és ha különlegesen bátor és erős volt, s a matador nem bírta megölni, megkegyelmeznek neki és visszaküldik a tenyészetbe, ahol (természetes) haláláig nyugodtan él.

Előző részek:   Bikaviadal (1) ; Bikaviadal (2) ;