.

A Bermuda háromszög kevésbé ismert rejtélyes esete



35 év után 92 halottal tért vissza a repülőgép, ami 91 emberrel a fedélzetén szállt fel

Még most sem foglalkozik senki az 513-as járat különös rejtélyével. (Hivatalosan legalábbis nem)  Még az interneten is kevés szó esik az 513-as repülőgép furcsa történetéről, amiről könnyen állíthatnánk azt, hogy csak egy újabb Bermuda-háromszöggel kapcsolatos kitaláció, ám ebben az esetben mondhatni hiteles személyek beszéltek az esetről, köztük Irwin Fisher újságíró.

A Santiagoba tartó 513-as járat Németországból indult útjára 1954. szeptember 4-én, 92 utassal. Ám ahogy az Atlanti-óceánon a Bermuda-háromszög felett elrepültek, megszakadt a géppel a rádiós összeköttetés.

A következő 35 évben senki sem látta vagy hallott a járatról, amit természetesen kitartóan kerestek az emberek és hatóságok. Az évek alatt sokan arra a következtetésre jutottak, hogy légi katasztrófa történt, a roncsokat pedig soha nem fogják megtalálni, főleg abban az esetben nem, ha a repülő a tengerbe csapódott és elsüllyedt.

1989.október 12-én azonban valami nagyon különös történt a brazil Porto Alegre repülőtér felett, ugyanis megjelent az 513-as járat. A légi irányítók alaposan megdöbbentek, amikor azonosították a 35 éve eltűnt, a repülőtér felett köröző gépet, amivel nem tudták felvenni a kapcsolatot.

Mire a repülő leszállt, addigra az illetékesek kivonultak a kifutópályára, majd beléptek a fedélzetre, ahol sokkoló látvány fogadta őket, hiszen az utasok és a személyzet is meghalt.

Ha ez még nem lenne elég rejtélyes, akkor még hozzá kell tenni, hogy összesen nem 91, hanem 92 személy tartózkodott a gépen.

A plusz egy halott főről senki sem tudja, hogy ki lehet, mert a test annyira rossz állapotban volt, hogy nem lehetett azonosítani. Dr. Celso Atello paranormális kutató elmélete az, hogy az 513-as járat időalagútba, valamilyen féregjáratba került. A testek akkor indulhattak bomlásnak, amikor a repülő visszatért a jelenbe, az utasok és személyzet pedig hirtelen 35 évet öregedtek.

Ahogy az az összeesküvés-elméletek esetében lenni szokott, úgy most is vannak, akik szerint a kormány el akarja tusolni az ügyet, amiről többé senki sem beszélt, a korabeli újságcikkeket pedig meghamisították, ám úgy néz ki, hogy akad néhány eredeti példány.

Az 513-as járat története távolról sem nevezhető kereknek, hiszen rengeteg megválaszolatlanul hagyott kérdést vet fel. Ezek egyike, hogy ki vezette a gépet, amikor a féregjárat kiköpte 35 év után? Talán a rejtélyes potyautas? Egyáltalán ki lehetett az illető?

A másik furcsaság, hogy valószínűleg az utasok között voltak olyan fiatalok, akik 35 év öregedés után elvileg még életben maradhattak volna, mert nem lépték át a 100. életévüket. Lehet, hogy arról van szó, hogy az emberi test nem bírta elviselni ezt a hirtelen támadt öregedési folyamatot és a sokk ölt meg mindenkit?

Esetleg az utasok és a személyzet már abban a pillanatban meghalt, hogy a repülőgép eltűnt? Az is furcsa, hogy mindenki ugyanott ült, ahol eredetileg, tehát nem valószínű, hogy egy másik dimenzióba éhen és szomjan haltak, mert abban az esetben valószínű, hogy nem ilyen egységesen tették volna.

Az 513-as járat története egy lett a Bermuda-háromszög legendái közül, amelynek rejtélyeivel senkivel sem akar foglalkozni, hiszen mindig könnyebb azt mondani, hogy csak egy kitalált történetről van szó, mint az, ha valaki kutatni kezd, és egyre több olyan dologra jön rá, ami megkérdőjelezi a világról alkotott képünket.
 

(Forrás: noiportal.hu)

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja