.

Beperelték Kanada miniszterelnökét az eltúlzott járványügyi intézkedések miatt



A neves kanadai alkotmányjogász, Rocco Galati ügyfelei nevében keresetet nyújtott be a kanadai legfelsőbb bírósághoz. Ezzel pert indítanak Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau, Dr. Theresa Tam kanadai tisztifőorvos, Ontario tartomány vezetője, Doug Ford és még több vezető politikus ellen.


Justin Trudeau

A 196 oldalas keresetlevélben a felperesek nevét és történetük ismertetését kiszerkesztették, hogy névtelenek maradjanak. A felpereseket képviselő ügyvéd, Rocco Galati a közösségi médiában azt írta, hogy mindezt elővigyázatosságból tették, hogy megvédjék ezeket a személyeket a zaklatásoktól. (1)

A felperesek között akadémikusok, orvosok, fogyatékossággal élők és mások találhatók.

A panaszok között szerepel az üzletek bezárása, a maszkok viselésének elrendelése és a társadalmi távolságtartási szabályok, amelyek a csoport szerint "szélsőségesek, alaptalanok és indokolatlanok". A pandémiára adott válaszok "nem tudományosak, orvosilag nem megalapozottak és nem is bizonyítottak".

Emellett bizonyítékokat hoznak fel arra vonatkozóan, hogy a kormányzati maszk intézkedések "fizikai és pszichológiai kárt" okozhatnak.

A csoport azzal vádolja a WHO-t, a mainstream médiát és a szövetségi kormányt, hogy hamis riasztást terjesztettek a COVID-19 járvány idején.

A British Medical Journal folyóiratban megjelent egyik cikk azt sugallta, hogy az új koronavírus következtében az Egyesült Királyságban végrehajtott karantén intézkedések már több brit idős embert ölhettek meg, mint a koronavírus a csúcsa idején. (3)

Az Orvosok a Tájékozott Beleegyezésért szervezet nemrégiben jelentést tett közzé, melyben összehasonlítják a COVID-19-et a korábbi szezonális és pandémiás influenza-periódusokkal. Szerintük a COVID-19 fertőzési/halálozási aránya 0,26%. (4)

John P. A. Ioannidis, a Stanford Egyetem orvos- és járványtani professzora elmondta, hogy a fertőzések halálozási aránya közel 0 százalék a 45 évesnél fiatalabbaknál. (5)

Dr. Sucharit Bhakdi mikrobiológiai szakember és Németország egyik leginkább idézett kutatója szerint:
"A jelenlegi drasztikus intézkedések ....., csak akkor igazolhatók, ha okunk van attól tartani, hogy egy valóban kivételesen veszélyes vírus fenyeget minket. Létezik-e tudományosan megalapozott adat a COVID-19-re vonatkozó állítás alátámasztására? Azt állítom, hogy a válasz egyszerűen nem," - mondta Bhakdi (6)

Michael Levitt, a Stanford Egyetem strukturális biológus professzora kritizálta a WHO-t és a Facebookot a koronavírussal kapcsolatos különféle információk és más perspektívák cenzúrájáért, és a lezárási intézkedésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy "Az itt folyó hülyeség mértéke elképesztő." (7)

A fent felsorolt példák csak a jéghegy csúcsát jelentik. A lényeg az, hogy a tudósok és az orvosok véleménye nem kerül meghallgatásra, miközben a kormányok látszólag megalapozatlan döntéseket hoznak, ezért közülük egyre többen frusztráltak. Úgy tűnik, manapság a jogi fellépés az egyetlen módja a figyelem felkeltésének. (8)

(1) - https://vaccinechoicecanada.com/wp-content/
(2) - https://acu2020.org/
(3) - https://www.bmj.com/content/369/bmj.m1931
(4) - https://physiciansforinformedconsent.org/COVID
(5) - https://www.statnews.com/2020/03/17/a-fiasco
(6) - https://www.youtube.com/watch?v=LsExPrHCHb
(7) - https://www.collective-evolution.com/2020/07/01/
(8) - https://www.collective-evolution.com/2020/09/14/     

A feni oldalak a cikk forrásai, melyet az ujvilágtudat állított össze.     

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 
 



Vár a Costa del Sol