.

A baszk ETA alól kicsúszott a talaj



Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Baszkföldön: a közvélemény-kutatások szerint a baszkok többségét már nem foglalkoztatja a függetlenség, és kitartanak a béke mellett.

„A függetlenség egy idejétmúlt fogalom” – mondta többször Inigo Urkullu, az észak-spanyolországi autonóm közösség elnöke, amikor a napokban az elszakadási törekvésekről kérdezték. A politikus szerint azért nincs értelme manapság erről beszélni, mert a jogalkotás 80 százalékban az európai uniós intézményekben történik, a rendelkezések onnan érkeznek.

Urkullu azt ígéri: még nagyobb önrendelkezést kér Baszkföldnek a spanyol kormánytól, ha elnök marad. Erre minden esélye megvan, ugyanis a felmérések szerint a Baszkföldön kormányzó Baszk Nacionalista Párt (PNV) győzhet vasárnap. Második helyen a baloldali, függetlenségpárti EH Bildu végezhet, harmadik a szociáldemokrata Podemos lehet. Az ország két legnagyobb pártja, a szocialista munkáspárt, a PSOE és a kormányzó konzervatív Néppárt, a PP a negyedik és ötödik helyen kerülhet be a helyi törvényhozásba.

Az Euskobarometro közvélemény-kutató szerint a baszkok többségét már nem foglalkoztatja a függetlenség és a Spanyolországtól való elszakadás. Felmérésük szerint a több mint 2 millió embernek csak mintegy 20 százaléka gondolkodik egy önálló baszk államban.

Ez is jól tükrözi, hogy mi vezetett a függetlenségért harcoló szeparatista terrorszervezet, az ETA több mint 40 éven át tartó tevékenységének beszüntetéséhez. A több mint 800 ember haláláért felelős csoport 5 éve jelentette be, hogy felhagy a fegyveres akciókkal. Szakértők szerint az ETA elveszítette a tömegek támogatását, mert az emberek többsége elutasítja az erőszakot.

Baszkföld területe Spanyolországban

A szervezet még nem oszlatta fel magát, ezért a lépésért cserébe a spanyol és francia kormányoktól amnesztiát kért tagjainak. Ezt Madrid és Párizs is elutasította, mondván: nem tárgyalnak terroristákkal.


Jelentős autonómia

Az erőszak megszűntével a térség első számú problémája, ahogy egész Spanyolországé, a munkanélküliség – legalábbis az ott élők több mint 58 százaléka így látja a MyWork kutatatása szerint. Pedig az autonóm területen az országos átlagnál jóval magasabb az életszínvonal, és a 12,5 százalékos munkanélküliségi ráta is alatta marad az országos 20 százaléknak. Ennek egyik oka, hogy Baszkföld rendelkezik a legnagyobb autonómiával a régiók között: saját egészségügyi és adórendszere van.

A helyhatósági választások, amelyeket Baszkföld mellett Galíciában is vasárnap rendeznek, jelentős hatással lehetnek a spanyol belpolitikára, amelyet immár 305 napja patthelyzet jellemez. Azóta korlátozott jogkörrel rendelkező, ügyvezető kormány irányítja az országot. A pártok azt várják, hogy a vasárnapi eredmények nyomán kialakuló helyi erőviszonyok, esetleges alkuk eldönthetik az országos helyzetet is.

Spanyolországban júniusban azért rendeztek parlamenti választásokat, mert a politikai pártok a tavaly decemberi választások után fél évig képtelenek voltak kormányt alakítani, de ez az új parlament megalakulása után sem változott. Amennyiben október végéig nem lesz új kormány, a dél-európai ország újabb választásokra készülhet karácsony előtt.




vs

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol