.

Bali




Szerző:
Gesler György

 

Bali


 
   Kalandozásunkat nagymértékben megkönnyítette egy jólszerkeztett útikönyv, amiből mindent kiolvashattunk és megtudhattunk, ami érdekes és érdemes látnivaló lehetett. Az ubudi éjszakázás után könyvvel az egyik, telefonos térképpel a másik kezünkben elindultunk északnak a híres 1926-ban kitörő vulkánikus Gunung Batur hegy és környékének felfedezésére.
 

 
   Penelokan nevének megválasztása /kilátópont/ teljesen érthető és indokolt volt, mert bárhogy is felkészültünk a csodás látványra, ami aztán nemhogy igazolta előzetes várakozásunkat, hanem egészen lélegzetelállító, felejthetetlen szépségűnek bizonyult. Az idő épp ezidő tájt nem kedvezett a táj zavartalan élvezéséhez, lévén, hogy kissé borús és felhős Nap nélküli szürke volt az ég. Mindazonáltal a 700 méteren lévő magaslatról letekinteni az alattunk elterülő tóra, melyet hatalmas hegyek ölelnek körbe, gyönyörűséges és ámulatba ejtő volt. 
 
 
   Néhány kilométerre az úton felfelé haladva várt azonban még, kis túlzással a csodák csodája, egy újabb templom együttes, melyhez mikor megérkeztünk csalódottan vettük tudomásul , hogy épp néhány perce fejeződött be az Istentisztelet.
 
 
Az imádkozás terén álltak már a kukák és serényen gyűjtötték beléjük az elhasznált virágokat, gyertyamaradékokat és sepregették fel a kövezetet.
 
Persze a sortom itt is rövidnek bizonyult, béreltem egy szoknyát és egy vezetőt, mert igencsak ajánlott volt, tekintettel a Bali második legnagyobb templomegyüttesének  megismerése, enélkül az igazán szegény, valójában koldus idegenvezetőnő nélkül nehéz lett volna. A négy, ötszáz éve épült templomot eredetileg a tó partjára helyezték el, gondolom szintén legalább olyan festői tájban, mint itt fenn a magaslaton, ám az 1926-os vulkánkitörés teljesen elpusztította és betemette a láva, így félvén az esetleges kitöréstől, eredeti állapotában rekonstruálták és itt fenn a hegyen újra építették. Meg kell mondanom, semmi nem utalt arra , hogy mindössze csak száz éves az épület, mert az egész olyan gyönyörű és ódon, antik hangulatot áraszt, ami teljesen lenyűgözi és magával ragadja az embert. A  kilátás innen is fenséges volt, száz méterrel magasabban voltunk, mint a kilátópont.
 
   Tervbe vettünk még egy templomegyüttes meglátogatását , mely Bali legmagasabban lévő és nagy dirrel-durral beharangozott temploma volt. Szépen, rendesen beütöttem a GPS-be, szépen, rendesen megyek ahogy ö mondja, de mikor harmadszor is ugyan arra a járhatatlan sikátor földútra terel, gyanút fogok és mivel nem akarok tovább tévelyegni, ráhajtok a főútra és az orrom után menve felérek a Pura Puncak Panulisanhoz.
 
 
   Már a világvége hangulat is észre téríthetett volna , de nem fordultam azonnal vissza, hanem vettem egy /Katit a 99 lépcső riasztotta vissza/ jegyet a lerobbant Ticket feliratú kertiszerszám szerű kamra körül tanyázó nagycsaládos nincstelenek közül előkerülő embertől. Turistának vagy bármiféle idegennek nyomát sem lehetett látni,  csak a helyi mérhetetlen szegények üldögéltek így-úgy az útszélen.
 
   Én vettem egy nagy levegőt, nekikezdtem a végeláthatatlan lépcsősornak, hogy egy újabb " Fennkölt Templomban" megnézzem a 10.-14. századi királyok és királynők szobrait, amit az útikönyvünk melegen ajánlott. Meleg az volt, főleg mire megmásztam az egy híján száz lépcsőt, de az ígért szobroknak nyoma sem volt, csak a szokásos kihalt pavilonok és kisebb templomok szomorkodtak odafent, mint ahogy én is.
 
  Lehetett volna még más látnivaló lent a tóparton, ahol vészesen forró víz tör elő, lávamezők, meg kis halászfaluk, de megijesztett a tudat, hogy a változatlanul nem működő GPS nélkül, hogyan jutok egyik helyről a másikra, arról a várható problémáról már nem is beszélve, hogy a szállodánk is legalább 60 km-re volt. Sokszor nem csak a szemünkre , de szerencsénkre is kellett hagyatkoznunk, hogy az út jelzőtábláit meglássuk és kövessük a feliratokat  Nagy türelemre és nyugalomra volt szükségem , hogy minden komolyabb baj nélkül sikerült lejutnunk először Denpasarba, aztán a szállodánkhoz.
 
 

    Mivel a kocsit visszaadtuk, bár tudtuk , hogy lett volna még hova mennünk és megnéznünk, de a stupák , meg buddhák eddigi sokasága éppen elégnek bizonyult, elhatároztuk, hogy az utolsó két napot láblógatással, napozással és fürdéssel töltjük el.

  Jól döntöttünk , mert a közel egy hónapos utunk megnyugtató, remek lezárása volt, a nagyvárosok, a történelmi emlékhelyek, a vallási templomok, a művészeti múzeumok után a látottak felidézése egy nyugodt nyaralás közben az uszoda partján.

     Hazatérésünk zökkenőmentes, kellemes repüléssel történt. Végre kényelmes, emberméretű üléseken, és lábhellyel utaztunk. Hála korunk komunikéciós hálózatának, itthon keveset kellett mesélnünk, hiszen napi kapcsolatban voltunk szeretteinkel, és egy kis tulzéssal élve ők hamarabb értesültek  kalandjainkról, mint mi.
 
 
Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja