Az evolucionista tudomány hamisításai



Az evolucionista tudomány leleteket hamisított a “majomember” mítosz fenntartása érdekében

 

 
A darwini evolúciós elmélet mára olyan tudományos dogmává vált, amit a mérvadó paleoantropológusok a leleplezett csalások ellenére sem mernek megkérdőjelezni. Pedig már recseg ropog az egész teória.
 


Ecsettel a kézben az evolucionisták lényeket hoznak létre, de a tény, hogy ezek a rajzok a képzeleten és nem a feltárt leleteken alapulnak.


Az egész tudományos világban alapkőnek számít az evolúció, az elméletnek ellentmondó leletek a múzeumok süllyesztőibe kerülnek, mintha nem is léteznének. Valójában meg nincs is olyan konkrét lelet, ami a „majomember” képet támogatná. Ha nics, majd kreálunk, gondolták az evolúciós teória elkötelezett hívei. Ennek érdekében olyan hamisításokat követtek el, amit a tudományos körök sokáig nem vettek észre.
Az egyik érdekes módszer, amelyet a leletek pótlására alkalmaznak az, hogy „legyártják” azokat. 
Három csalás amely az evolúciós elméletet hivatott bizonyítani. Ebből kettőnél kiderült hogy ügyes hamisítás, a harmadik pedig egy afrikából elhurcolt pigmeus életét tette tönkre.
A piltdowni ember, az egyik legnagyobb botrány, ennek a módszernek a tipikus példája.
 

1. Piltdowni ember: orángután-állkapocs és emberi koponya

Egy jól ismert orvos és amatőr paleoantropológus, Charles Dawson állt elő a felfedezéssel 1912-ben, hogy egy állkapcsot és egy agykoponya-töredéket talált Piltdownban, Angliában. Bár az állkapocs inkább majoméhoz hasonlított, a fogak és a koponya olyanok voltak, mint egy emberé.

A példányt „piltdowni embernek” nevezték el. Azt állították róla, hogy 500 ezer éves, és több múzeumban az emberi evolúció kétségbevonhatatlan bizonyítékaként állították ki.

Több mint 40 éven keresztül rengeteg tudományos cikket írtak a piltdowni emberről, rekonstrukciókat és rajzokat készítettek, és a leletet az emberi evolúció fontos bizonyítékaként tálalták.

A témáról ötszáznál is több doktori disszertáció született. A híres amerikai paleoantropológus, Henry Fairfield Osborn mondta, amikor 1935-ben meglátogatta a British Museumot: „újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a Természet tele van paradoxonokkal, és hogy ez lenyűgöző lelet a korai emberről.”

1949-ben a British Museum paleontológusa, Kenneth Oakley kipróbálta a leleten a „fluoros vizsgálatnak” nevezett eljárást, amely segítségével a leletek korát lehet megállapítani. Megdöbbentő eredményre jutott.

A teszt során kiderült, hogy a piltdowni ember állkapcsa egyáltalán nem tartalmaz fluort, ami azt jelenti, hogy néhány évnél tovább nem lehetett a földbe temetve. A koponyáról, amelyben csak kevés fluor volt, kiderült, hogy legfeljebb néhány ezer éves.

Az újabb kronológiai vizsgálatok szerint a fogakat az állkapocsban, amely eredetileg egy orangutáné volt, mesterségesen csiszolták le, hogy régebbinek tűnjenek. A csontok mellett talált „primitív eszközök” pedig egyszerű hamisítványok, amelyeket acéleszközökkel élesítettek meg.

Weiner részletes elemzéseinek köszönhetően ez a csalás 1953-ban végérvényesen kiderült. A koponya egy ötszáz évvel korábban élt emberé, az állkapocs pedig egy nemrégiben elpusztult majomé volt!

A fogakat sorba rendezték és bereszelték, hogy az emberi fogakra hasonlítsanak. Majd a darabokat kén-bikromát segítségével színezték be, hogy réginek tűnjenek. De sav hatására ez a színezés eltűnt.

Le Gros Clark, aki benne volt a hamisítást leleplező csapatban, nem tudta elrejteni megdöbbenését, és azt mondta:

„A mesterséges beavatkozás nyomai azonnal szembeszökők voltak. Annyira egyértelműen látszottak, hogy meg is kérdezhetnénk: miként kerülhették el ilyen sokáig mindenkifigyelmét?”

Amikor mindez kiderült, a „piltdowni embert” sietve eltávolították a British Museumból, ahol a korábbi több mint 40 évet töltötte.

 
A piltdowni ember koponyájának rekonstrukciója (a sötét részek a megtalált darabok másolatai)


2. A nebraskai ember: disznófog

1922-ben Henry Fairfield Osborn, az Amerikai Természettudományi Múzeum igazgatója bejelentette, hogy Nyugat-Nebraskában, a Kígyó-patak közelében egy pleisztocén korból származó őrlőfogat talált. Ez a fog állítólag ötvözte az ember és a majom fogának jellemzőit.

Átfogó tudományos vita bontakozott ki, amelyben egyesek a Pithecanthropus erectus, mások a mai emberhez közelebb álló ős fogának tartották a leletet. A heves vitát kiváltó lelet a „nebraskai ember” nevet kapta.

Rögtön kapott „tudományos” elnevezést is: „Hesperopithecus haroldcooki”. Számos szaktekintély támogatta Osbornt. Ennek az egyetlen fognak az alapján megrajzolták a nebraskai ember fejének és testének rekonstrukcióját.

Sőt, a nebraskai embert még felesége és gyermekei társaságában, teljes családi körben is ábrázolták. És ez mind egyetlen fogból bontakozott ki.

Az evolucionista körök olyan mértékben elismerték ennek a „kísértetnek” a létezését, hogy amikor egy kutató, William Bryan felemelte a szavát az ellen, hogy ilyen önkényes következtetéseket vonjanak le egyetlen fogból, számos durva kritikát kapott.

1927-ben a csontváz további részeit is megtalálták. Az újonnan felfedezett leletek szerint a fog nem emberé és nem is majomé volt. Rájöttek, hogy egy kihalt amerikai vaddisznófaj, a Prosthennops fogáról volt szó.

William Gregory „Hesperopithecus: “Úgy tűnik, nem ember, és nem is majom” címen írt cikket a Science folyóiratba, amelyben bejelentette a tévedést. A „nebraskai emberről” és családjáról készült rajzokat sürgősen eltávolították az evolúciós szakirodalomból.

 
A kép egyetlen fogdarab alapján készült és az Illustrated London News című napilap tette közzé 1922. június 24-i számában. Nagy csalódást okozott azonban az evolucionistáknak,amikor kiderült, hogy a fog sem majomszerű lényé, sem emberé nem volt,hanem egy kihalt disznófaj egyik egyedének foga


3. Ota Benga: az afrikai a ketrecben

Miután Darwin Az ember származása című könyvében felvetette az elméletet,hogy az ember majomszerű élőlényekből fejlődött ki, elkezdett leleteket keresni, amelyek alátámaszthatták volna ezt a kijelentést.

Egyes evolucionista tudósok azonban azt is hitték, hogy a „félig ember, félig majom” teremtmények nemcsak a régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók.

A huszadik század elején az „élő átmeneti alakok” keresése sajnálatos eseményekhez vezetett, amelyek közül a legkegyetlenebb az Ota Benga nevű pigmeusé volt. Ota Bengát 1904-ben ejtette fogságba Samuel Verner evolucionista kutató Kongóban.

Ota Benga neve a saját nyelvén azt jelenti, jó barát. Felesége és két gyereke volt. Láncra verve, ketrecben szállították az USA-ba, ahol az evolucionista tudósok a majmok között állították ki őt a St. Louis-i Világkiállításon, mint „az emberhez legközelebbi átmeneti alakot”.

Két évvel később a bronxi állatkertbe vitték, ahol „az ember ősei” között került bemutatásra, néhány csimpánz, a Dinah nevű gorilla és a Dohung nevű orangután társaságában.

Az állatkert evolucionista igazgatója, dr. William T. Hornaday hosszan beszélt arról, milyen büszke rá, hogy az ő állatkertjének tulajdonában van ez az egyedülálló „átmeneti alak”, és a ketrecbe zárt Ota Bengát közönséges vadállatként kezelte. Ota Benga végül nem bírta tovább a bánásmódot és a körülményeket,és öngyilkosságot követett el.

Piltdowni ember, nebraskai ember, Ota Benga. Ezek a botrányos események mind azt bizonyítják, hogy az evolucionista tudósok nem haboznak felhasználni bármilyen módszert, hogy az elméletüket bizonyítsák.

Ha ennek tudatában vizsgáljuk az „emberi evolúció” mítoszának állítólagos bizonyítékait, szintén hasonló helyzettel állunk szemben: teljesen valótlan történet és egy sereg önkéntes, aki mindent képes megtenni azért, hogy ezt a történetet alátámassza.
 

Felhasznált irodalom: Adnan Oktar:Evolution Deceit című munkája, Rejtélyek szigete feldolgozásában

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja