.

Az emberek hülyítése nem a mai média találmánya




„Óriási asztronómiai felfedezés történt a napokban” – jelent meg az álhír 1835. augusztus 25-én a New York Sunban a Holdon talált civilizációról.



A nagy átverést a New York Sun firkászai sütötték ki azon egyszerű megfontolásból, hogy az 1833-ban indult lap eladásait kissé feljebb tornásszák.
A kreatív szerzők nem kisebb névvel takaróztak, mint Sir John Herschelével, aki a kor legismertebb asztronómusának számított. A hat cikkből álló sorozat első része pontosan 177 évvel ezelőtt, 1835. augusztus 25-én, ezen a napon jelent meg az amerikai folyóiratban.

Az írások Holdon élő állatokról számoltak be, amelyek között felsorolták a bölényeket és kecskéket, mint hagyományos fajokat. Emellett olyan fantasztikumok is felbukkantak az égitest képzelt élővilágában, mint unikornisok, vagy kétlábú és farknélküli hódok. A denevérszárnyú emberek pedig templomokat építettek a kráterek közt.
Aki pedig kételkedne a megfigyelés módjában: a felfedések egy óriási, új technológia alapján készült teleszkóppal váltak láthatóvá. A szerzők pedig a további vizsgálatok lehetetlenségéről és gondoskodtak: a csodateleszkóp „elromlott”, miután ők látták, amit látni akartak. A szerkezet lencséjét ugyanis a nap tette tönkre a közismert „üveg általi gyulladás” jelenségével, ami miatt végül az egész csillagvizsgáló leégett.

A New York Sun olvasottsága jelentősen megnőtt az álhírnek köszönhetően, és a későbbiekben is hasonló szinten maradt. Csak hetekkel a publikáció után derült ki, hogy a fantasztikus megfigyelés nem fedi a valóságot, de még ekkor sem közölt az újság helyesbítést.

Az asztronómus, akinek a cikket tulajdonították először le volt nyűgözve az álhír hallatán, hiszen tudta, a valós megfigyelései soha nem lehettek volna ennyire érdekesek. Később már idegesebben reagált, mikor mindenki, aki hitt a Hold új civilizációjában, különböző kérdéseket tett fel neki az égitesten való élettel kapcsolatban.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol