.

Az elégedetlenség hullámai új pártot repítenek a magasba Spanyolországban



A spanyol politikai életbe idén berobbant új párt, a Podemos, az ország jelenlegi vezetése iránti csalódottságnak köszönheti egyre növekvő népszerűségét.

A Podemos spanyol értelmiségiek mozgalma 2014 januárjában alakult párttá.  Nevük jelentése, "Képesek vagyunk rá"  -  " Meg tudjuk csinálni”
 

Pablo Iglesias

A  párt civil mozgalomnak indult a fiatal politikai elemző és kutató, Pablo Iglesias Turrión vezetésével. A növekvő szimpatizánsok száma még tavaly felvetette a párttá alakulás értelmét és lehetőségét.

Népszerűsége Spanyolországban már-már a rock-sztárokéval vetekszik. A Podemos jelentősen mérsékelte a két országos nagy párt népszerűségét.

A Podemos megnyírja a kormányzó néppárt és az ellenzékben lévő szocialisták táborát.

Megalakulása után négy hónappal, idén májusban az európai parlamenti választásokon már a szavatok 8 százalékát szerezte meg, a negyedik legtöbb szavazatot kapta és öt mandátumot nyert el az Európai Parlamentben.

A mai közvélemény-kutatások szerint pedig a Néppárt (Partido Popular – PP) és a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) mellett valóban a harmadik erővé vált.

Októberben egy CIS-felmérés szerint a szavazatok 22,5 százalékát érte volna el, míg a PP 27,5, a PSOE pedig 23,9 százalékon állt.

A párt alapjait 2014. január 13-14-én rakták le egy hétvégén, mikor harminc értelmiségi aláírt egy olyan baloldali értékeket tartalmazó memorandumot mely a későbbiekben a Podemos pártprogramja lett.

Ahhoz hogy elinduljanak a májusi EP választásokon, ötvenezer szavazatot kellett összegyűjteniük, amit 24 óra alatt teljesítettek is.
 


Pablo Iglesias a párt egyik rendezvényén

Olyan egyszerű dolgoktól nőtt tovább a népszerűségük, mint például az a bejelentés, hogy a megválasztott EP küldötteik nem veszik fel teljes járandóságukat. Hiába több mint 8 ezer eurós a hivatalos képviselői fizetésük, mégsem vesznek fel többet 1,930 eurónál, mert ez így is háromszor több a spanyol minimálbérnél.

Soha korábban párt nyolc hónap alatt ilyen sikert még nem futott be, mint a Podemos, amely a májusi EP-választások után nem csak konszolidálni tudta szavazótáborát hanem még tovább növelte is azt.

Először lehet esély arra, hogy harmadik erőként megtörje a Néppárt és a szociáldemokraták által uralt spanyol politikai váltógazdaságot. Jelenleg a második legnagyobb párttagsággal rendelkező párt

Spanyolországban. Idén júliusban mikor lehetővé vált, hogy a támogatók belépjenek tagként a pártba, az első 48 órában több mint 32 ezren regisztrálták magukat a párt honlapján és ma már közel 200 ezer bejegyzett párttaggal rendelkezik a Podemos.

Az európai parlamenti választásokra készülve

Mára azonban nem csak az átlag szavazók, hanem a média egyik kedvence is lett az új tömörülés. Nincs nap, hogy ne szerepelne a párt maga vagy vezetője, Iglesias a napilapok címlapján vagy a digitális médiában.

Kétség nélkül ma a legnépszerűbb politikusnak számít Iglesias az Ibériai-félszigeten és párton belüli tekintélyét is jelzi, hogy novemberben 88 százalékos szavazataránnyal választották pártelnökké a Podemos kongresszusán több mint 95 ezer szavazatot kapva.

Miben áll sikere a Podemosnak? Ha egy mondatban kellene megfogalmazni akkor talán az lenne, hogy markáns és következetes korrupcióellenes, szolidaritáspárti.


Podemos pártrendezvény

Ízig-vérig balos üzenetekkel kampányoltak az EP-választásokon, melyekre nagy a fogadókészség a spanyol választópolgárok részéről. A két nagy hegemón pártnak nincsenek válaszai a Podemos kérdéseire.

Kár lenne azt elvitatni hogy a válság, a különösen kiugróan magas munkanélküliség a fiatal felnőttek korosztályában és a jelenlegi gazdasági depresszió a Podemosnak dolgozik, és a válság nélkül valószínűleg soha nem született volna meg mozgalomként, pártként.

Jelenlegi népszerűségét az általános pesszimizmusnak köszönheti a gazdasági helyzettel kapcsolatban, hisz a spanyolok közel 40%-a mondja, hogy a gazdaság és az ország rossz állapotban van.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol