.

Az egykori strandárus most 100 millió dollárt keres az NBA-ban



Giannis Antetokounmpo élete egy kész regény: a 22 éves görög kosaras, aki igazából nigériai, egykor a tengerparton árult napszemüvegeket, most az NBA-ben kosarazik.


A 211 centi magas, 100 kilós Giannis már Görögországban született, három évvel azután, hogy szülei elhagyták Nigériát, és otthon hagyták legnagyobb gyereküket, Francist a nagyszülőknél. Athénban további négy fiúk született, mindannyian kaptak görög és nigériai nevet is – az övé Ougko –, munkához viszont csak nehezen jutottak a szülők, nagy szegénységben éltek. Giannis és testvérei ugyanolyan napszemüvegárusok voltak a tengerparton, akik manapság is járják a strandokat, így próbálták valahogy fenntartani magukat a reménytelenségben.
 

Régi családi fotó

És akkor jött a sport: 13 évesen kezdett kosarazni a Filathlitikosz nevű csapatnál, noha ekkor – egészen 18 éves koráig – még nem is voltak személyes iratai. A felnőttkor küszöbén lett csak személyazonosságija, és akkor kapta meg a görög állampolgárságot. Épp ideje volt, mert nem sokra rá helyet kapott a görög U20-as válogatottban a korosztályos Eb-n, kisvártatva pedig a felnőtt együttesben is bemutatkozhatott.
 
Karjénak fesztávja nagyobb mint magassága
 
Giannis, amellett, hogy ügyes játékos, kész genetikai csoda: karjainak fesztávolsága 220 centi, vagyis hosszabb, mint a magassága, tenyere a hüvelyk- és a kisujjától 30 centi, ami másfélszer hosszabb, mint egy átlagemberé, csípője – hatalmas méretei ellenére – laza, oldalmozgása éppen ezért lehet annyira gyors. Amióta az NBA-be draftolták, több mint tíz kiló tiszta izmot szedett fel, törzsizomzata rendkívül fejlett, Achillese jóval hosszabb, mint a többieké, emiatt ruganyos és gyors. Nem csoda hát, hogy 2013-as draftolása után tavaly egy százmillió dolláros (28 milliárd forint) szerződést kapott a Milwaukee Bucks-tól négy évre.
 

Giannis új csapatánál

Családja már két éve vele él Amerikában, most pedig végérvényesen fellélegezhetnek: az egykori tengerparti árus kőkemény munkával és csodás genetikával felküzdötte magát a legjobb kosarasok közé.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol