.

Az amatőr restaurátor elfuserált alkotása Spanyolországban



Szakemberek sem tudták teljesen visszafordítani egy amatőr „restauráló” munkáját


Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt bejárta az internetet a hír, hogy az észak-spanyolországi Estella templomában őrzött


Estella-Lizarra temploma
 

500 éves, fából készült Szent György-szobor „restaurálása” kissé komikusra sikeredett: az addig valóban kopottas szobor az újrafestést követően már-már egy rajzfilmfigurára hasonlított leginkább. Most a kulturális minisztérium szakértői egy 30 000 euróba kerülő „ellenrestaurálási” folyamat során valamelyest visszaállították a szobor korábbi állapotát, azonban a műtárgy maradandó károsodást is szenvedett.


Balról jobbra: a szobor eredeti állapotában, az amatőr átfestést követően, majd az „ellenrestaurálás” után (kép forrása: Smithsonian Magazine)

 

Carlos Martínez Álava, a kulturális örökségvédelmi hivatal vezetője elmondta: „Bár a szobron jelenleg ugyanazok a színek láthatók, amelyek a tavalyi rendkívül szerencsétlen beavatkozás előtt, az eredeti festés egy részét elvesztettük a folyamat közben.”

Hozzátette: „A festés azon részei, amelyek elvesztek, pótolva lettek, így messziről az egész egységesnek tűnik. Ha azonban közel megy az ember, tisztán látszik, hogy mi eredeti és mi nem.”

Az amatőr restaurálási kísérletet egy helyi barkácstanár végezte, akit a navarrai kisváros, Estella Szent Mihály-templomának plébánosa kért fel a feladatra.


Az 500 éves Szent György-szobor 2018 júniusa előtt (kép forrása: The New York Times)


A professzionális műtárgyrestaurálók spanyol szövetsége, az ACRE által kiadott nyilatkozat szerint az illető több réteg gipszet vitt fel a szoborra, újrafestette azt, majd lecsiszolta külső felületét, gyakorlatilag leradírozva a teljes „történelmi lábnyomot”.

Az eredeti művész egy különleges, többszínű technikát alkalmazott. A szakértők nyilatkozatai szerint a 16. századi Spanyolországban nem volt megengedett a szobrászoknak, hogy maguk fessék ki műveiket, erre külön művészeket alkalmaztak. Maga a szobrász csupán a gessót (alapozót) vitte fel a műre. A festést és az esetleges aranyozást külön erre szakosodott művészek végezték.


A „restaurált” szobor sokak szerint leginkább a belga képregényhősre, Tintinre emlékeztetett


A történtekkel kapcsolatban Estella polgármestere, Koldo Leoz azt írta a Twitteren, hogy nem kételkedik sem a művész, sem az őt felkérő pap jóakaratában, erőfeszítéseik mindazonáltal „jóvátehetetlen kárt” eredményeztek.

Mind a helyi plébánia (amely az örökségvédelmi hivatallal való egyeztetés nélkül cselekedett), mind a „restaurátor” igen súlyos, 6000 eurós pénzbüntetésnek néz elébe.

A polgármester azt is elmondta egy nyilatkozatban, hogy Estella nem örül az eset miatt kapott megnövekedett figyelemnek. „Nem akarunk az örökségünkkel szembeni hanyag bánásmóddal látogatókat idecsalni” – mondta. „Nem reklámoztuk, és nem is fogjuk.”

A polgármester valószínűleg a szintén spanyolországi Borja városára utalt ezzel, ahol 2012-ben egy 1930-as években készült Jézus-ábrázolást „restaurált” hasonlóan komikus eredménnyel egy amatőr festő, a nyolcvanas éveiben járó Cecilia Giménez.


A híres borjai Jézus-freskó az idők során (kép forrása: edge.ua.edu)
 

A művésznő kísérletének köszönhetően nem csupán mémek sokasága született, de Borja a korábbinál négyszer több turistát fogad évente, és valóságos popkulturális ikonná sikerült emelnie az elrontott freskót.

Az ACRE szóvivője, Fernando Carrera, az esetekkel kapcsolatban elmondta: a Szent György-szobor újrafestése „csupán a jéghegy csúcsa oly sok eset közül, amely nem jelenik meg a sajtóban.”

018-ban történt még legalább egy hasonló eset Spanyolországban: egy Rañadorio nevű asturiasi faluban a kápolnában lévő 15. századi fa szoboregyüttest – ugyancsak a helyi plébánia beleegyezésével – egy hasonlóan amatőr művész festette át, meglehetősen merész színhasználattal élve (az egyik Szűz Mária-alak például türkizszínű hajat kapott).
 


Az átfestett szoboregyüttes (kép forrása: The New York Times)


Carrera végszóként annyit mondott: „Gond van Spanyolország történelmi örökségének ápolásában.”


Forrás: múltor
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol