.

Amit a vakcinákról tudni kell



​Az új típusú koronavírus (Covid 19) bizony fejvakarásra késztette a gyógyszergyárak kutató orvosait. Az eddig bevált módszerekkel kifejleszteni hatásos oltást már csak az idő szűkössége miatt sem lehetett, Egy ilyen kutatás-fejlesztés  minimum 5-10 évbe tellik, amire most nem volt idő. 
A kutatók más irányba indultak.
 

Mindenki hallott már a mezőgazdaságban alkalmazott génmódosított termékekeről, amit már sok országban, többek közt Magyarországban sem engednek forgalmazni. Most a kutatók arra gondoltak, hátha az emberi gének módosításával a szervezet saját maga fogja előállítani az ellenanyagot.
A génmódosulást kiváltó vakcínákák bevezetését hosszútávú hatásuk ismerete nélkül eddig nem engedélyezték, de most megtört a jég. 
 

gének olyan nukleinsav-szakaszok a DNS-ben vagy az RNS-ben, amelyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket szüleiktől öröklik az utódok a szaporodási folyamat során.

Wikipédia


A koronavírus felbukkanása óta elelt egy évben teljes gőzzel folyt a hatásos oltóanyag fejlesztése. A kutatók a  szóba jöhető oltóanyagok  négy fő típusából indulhattak ki
  • génbázisú oltóanyagok (RNS- és DNS-vakcinák),
  • vektor alapú oltóanyagok,
  • fehérjealegység (subunit) alapú oltóanyagok,
  • legyengített élő kórokozókat tartalmazó és inaktivált kórokozót tartalmazó oltóanyagok.
Végül a gyógyszergyárak a génbázisú vakcína kifejlesztése nellett döntöttek 
 

Az RNS- és DNS-vakcinák nagy előnye: ezek előállításához nincs szükség bioreaktorokra és sejtkultúrákra (mint például az inaktivált kórokozók esetében), és gyorsan előállíthatók laboratóriumi körülmények között. Mivel a fejlesztési folyamat ezáltal jelentős mértékben felgyorsul, nem meglepő módon tehát, a legtöbb stratégia ezen az új technológián alapszik.
Hátránya: Hosszűtávú hatása nem ismert.

https://www.pharmindex-online.hu/hirek-cikkek/a-koronavirus-elleni-vakcinak-kozotti-kulonbsegek


A vakcínában lévő hatóanyag azokat a génekek módosítja, amelyek felelősek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék tevékenységéért.
 

A genetikai módosítás az élő szervezetek esetében nem újkeletű jelenség.  Az állattenyésztésben is használják, például a tenyésztett lazacokat azért vetik alá GM-eljárásnak, hogy a növekedésüket felgyorsítsák, és néhány hónap alatt hatalmasra nőjenek. 
Az európai polgárok többször is kinyilvánították, hogy - többek között a hosszú távú következmények ismeretének hiánya miatt - GMO-mentes élelmiszer és mezőgazdaság hívei.


Ezen újonan fejlesztett COVID ellenes vakcínák hatásáról nincsenek hosszútávú tapasztalatok, de azt hivatalosan is megerősítették, hogy az oltás helye általában nem pirosodik be, de azért egy kicsit mégis bepirosodhat

Mindezek ismeretében a kormányok teljes vehemenciával javasolják az oltást.


Oltás az egyik angliai oltóhelyen.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol