.

Amit a C vitaminról érdemes tudni




Téves ismeretek

Szervezetünk  C-vitamin szükséglete a hivatalos ajánlások szerit igancsak minimális. Az átlagember leginkább téves ismeretekkel rendelkezik róla, miszerint sok nem kell belőle, mert az többet árt mint használ, úgyis kipisiljük, és akár vesekövet is okozhat.

Érthetetlen, hogyan terjedhettek el ezek a nézetek, hiszen a C-vitamin felfedezéséért Nobel-díjjal kitüntetett Szent-Györgyi Albert élete során napi 1000 milligrammot szedett, idősebb korában (93 évesen hunyt el) és betegség idején az adagot 8-9000 milligrammra növelte.
A molekuláris biológiával foglalkozó, szintén Nobel-díjas Linus Pauling kémikus pedig napi 10 000 -18 000 milligrammot szedett élete során a vitaminból. A tudós 91 évesen hunyt el. (vesekő nélkül)

Magyarországon a táplálkozási ajánlásokat az alapító okiratban foglaltak alapján az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) dolgozza ki és adja ki, az intézmény által végzett felmérések és egyéb vizsgálatok, kutatások eredményeire alapozva.

Az intézet ajánlása:

A magyar felnőtt lakosság számára ajánlott napi C-vitamin bevitel 90 mg/nap. A szükséglet egyénenként azonban változó, befolyásolja a kor, a nem és az életmód is. Nagyobb lehet az
igénye például a dohányosoknak, a betegeknek, a vár andós nőknek és a sportolóknak is.


Ez az ajánlás kevesebb mint egytizede a vitamint felfedező Szent-Györgyi Albert napi adagjának. Ennyi az életben maradáshoz kell, nem az egészséges élethez. Több orvosi szaklap is kiáll a C-vitamin nagyobb mennyiségének fontossága mellett, ezért érthetetlen a napi 90 mg -ot elégségesnek tartó ajánlás.
Képtalálat a következőre: „c vitamint tartalmazó zöldségek”A vitaminokra szüksége van szervezetünknek a mindennepi működéshez. Persze ezeket legjobb természetes forrásból, nyers zöldségből, gyümölcsből magunkhoz venni.  A hőkezelés, a sütés, a főzés, az alapanyagokban lévő vitaminok hatását akár 90 százalékkal is csökkentheti. Téves az a nézet miszerint egy csésze forró citromos tea fedezi a napi C-vitamin igényt.


Független orvsként praktizáló Dr. Gulyás Tamás  így ír tanulmányai és tapasztalatai alapján kialakult véleményéről a C-vitaminnal kapcsolatban.

"Milyen érdekes, hogy a hamis adatok vagy féligazságok azok, amiket mindenki szajkóz, a valódi adatok pedig csak a valóban tájékozódó réteghez jutnak el. Előjáróban annyit, hogy a C-vitamin nagyon értékes tulajdonságokkal rendelkezik. Most minden hatására nem is térünk ki, csak a téma szempontjából fontosakra. Tudni kell, hogy a C-vitamin csak bizonyos esetekben veszélyes, nem okoz vesekövet, és valóban kipisiljük egy részét, pont ezért kell többször és többet szedni, ha szükséges.

A C-vitamin valóban hatással van az immunműködésekre. A szezonális vírusos fertőzések megelőzésében fontos szerephez jut, ha megfelelő dózisban fogyasztjuk. Ehhez már napi 500mg is elegendő. Nem csak az immunvédelem fokozása miatt fontos azonban, hanem az immunvédekezés során felszabaduló szabadgyökök károsító hatásának kivédésére is. Ez az úgynevezett antioxidáns hatás. A szabadgyökök borzasztó reakcióképes molekulák, melyek a kórokozók mellett a szöveteket is károsítják. Ezt ellensúlyozza a C-vitamin, az A-vitamin és az E-vitamin, de számos antioxidáns természetes hatóanyag is (pl. flavonoidok, karotenoidok, terpének stb.).

A C-vitamin nem csak antioxidáns, de képes regenerálni a többi antioxidáns molekulát is, amik a szabadgyököket saját maguk feláldozásán keresztül hatástalanítják. Az immunműködések mellett komoly szerepe van a kötőszöveti stabilitás biztosításában. A kötőszövet kollagén szálait a C-vitamin kapcsolja össze egy hálóvá, így biztosítja például a bőrnek vagy az erek falának a tartását. Krónikus hiánya gyorsítja az öregedést és hozzájárul az érrendszeri betegségek kialakulásához. Meg kell jegyezni azt is, hogy a C-vitamin védi a "rossz" LDL-koleszterint az oxidációtól, ami így nem tapad az érfalhoz. A fertőzések tekintetében a kollagén stabilitásának azért van jelentősége, mert az a szövetek elhatárolásával a kórokozók terjeszkedésnek is gátat szab.

A C-vitamin valóban hatással van az immunműködésekre. A szezonális vírusos fertőzések megelőzésében fontos szerephez jut, ha megfelelő dózisban fogyasztjuk. Ehhez már napi 500mg is elegendő. Nem csak az immunvédelem fokozása miatt fontos azonban, hanem az immunvédekezés során felszabaduló szabadgyökök károsító hatásának kivédésére is. Ez az úgynevezett antioxidáns hatás. A szabadgyökök borzasztó reakcióképes molekulák, melyek a kórokozók mellett a szöveteket is károsítják. Ezt ellensúlyozza a C-vitamin, az A-vitamin és az E-vitamin, de számos antioxidáns természetes hatóanyag is (pl. flavonoidok, karotenoidok, terpének stb.).

A C-vitamin nem csak antioxidáns, de képes regenerálni a többi antioxidáns molekulát is, amik a szabadgyököket saját maguk feláldozásán keresztül hatástalanítják. Az immunműködések mellett komoly szerepe van a kötőszöveti stabilitás biztosításában. A kötőszövet kollagén szálait a C-vitamin kapcsolja össze egy hálóvá, így biztosítja például a bőrnek vagy az erek falának a tartását. Krónikus hiánya gyorsítja az öregedést és hozzájárul az érrendszeri betegségek kialakulásához. Meg kell jegyezni azt is, hogy a C-vitamin védi a "rossz" LDL-koleszterint az oxidációtól, ami így nem tapad az érfalhoz. A fertőzések tekintetében a kollagén stabilitásának azért van jelentősége, mert az a szövetek elhatárolásával a kórokozók terjeszkedésnek is gátat szab."

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol