Amerikai szakértő szerint a Mars helyett a Holdat kellene kolonizálni



Egy amerikai szakértő szerint országának a Mars helyett a Holdat kellene megcéloznia, mert az elérhető cél és katonai jelentősége lehet az ott létrejövő bázisnak.


Az amerikai orosz ellenes média sokat foglalkozik mostanában az oroszok pröpagandájának nevezett hírekkel. A demokraták egyes vezetői emailjeinek kiszivárogtatásával pedig egyenesen az oroszokat okolják Clinton bukásáért, Donald Trump megválasztásáért.  Donald Trump elleni média össztűz lekötöti a hírcsatornák irányítóinak teljes figyelmét így átsiklottakegy egy jelentős híren, nevezetesen azon, hogy Oroszország és Kína is megcélozta a Holdat – írta Douglas MacKinnon az investors.com-on megjelent cikkében.

Mindkét ország úgy látja, hogy gazdasági és biztonsági szempontból is nemzeti érdeke, hogy a lehető leggyorsabban növelje befolyását a Föld körüli űrben és a Hold felszínén – véli a szakértő. Mindkét nagyhatalom észrevette, hogy az USA az emberi űrutazások felfüggesztésével olyan vákuumot hagyott az űrkutatásban, amelynek betöltése lehetőséget nyithat előttük. Az embert a Holdra juttató Apolló program váratlan leállításának valódi oka azóta is találgatások sokaságát veti fel.

MacKinnon szerint ez a dönés hiba volt, és ami mégtovább fokozza Amerikai hibáját, hogy teljesen figyelmen kívül hagyva a nehézségeket, rengetegen próbálják rávenni az USA vezetését, hogy indítson missziót a Marsra.

Miért is?

Hogy egy horribilis költségű, 100 milliárd dolláros projekt keretében néhány ember egy évig utazzon oda és vissza a vörös bolygóra, kitűzzön ott egy földi zászlót – nem az amerikait, mert az sértené a többi nemzet büszkeségét – és eltöltsön a Mars felszínén talán 30 napot.

Fontossági sorrend

Igen, az USA-nak egyszer majd el kell juttatnia képviselőit a vörös bolygóra, de csak azt követően, hogy megvédte nemzetbiztonsági érdekeit itthon. Garantálta a föld közeli űrben keringő, sérülékeny műholdjai biztonságát és beindította bányászati tevékenységét a Holdon.

A kínai hadsereg felismerte azt a nyilvánvaló tényt, hogy az USA és ezen belül az amerikai hadsereg rendkívüli mértékben függ a műholdjaitól. Ezért elindította az ezeket kiütni képes antiszatellit programját. Ebben lézeres, mikrohullámú és elektromágneses fegyverek is lehetnek. Eközben a kínaiak és az oroszok is bejelentették, hogy űrhajósokat akarnak küldeni a Holdra, majd bázisokat, végül kolóniákat akarnak létesíteni ott.  (Ilyen bejelentéséek mér többször elhangzottak, de valahogy sohasem valósult meg belőlük semmi / szerkesztő megjegyzése)

Közelebb a jövő

Igazuk van, hogy erre törekednek. A Hold három napra van a Földtől és ez nem csupán azért fontos, mert ez jóval kevesebb, mint a Mars-utazás egyéves időtartama, hanem azért, mert ha tetszik, ha nem, a Föld közeli űrből és a Holdról gazdaságilag és katonailag is befolyásolni, sőt ellenőrizni lehet a földi életet.

Miközben az USA-ban az álmodozók az emberek egységéről beszélnek a Mars-utazás kapcsán, a kínaiak és az oroszok nem tekintenek ilyen távolra. Csak a Holdig néznek, ahol többet láthatnak nemzetük jövőjéből.

Kilőnének az oroszok

Mintha csak az előbbi cikkre reagálna, szintén a héten jelent meg az IFL Science hírportálon az a tudósítás, amely szerint az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz űrhajósokat keres 2031-re időzített Hold-utazásához.

A szovjet időkben, az 1960-as években tervezték, hogy embert juttatnak a Holdra, hordózórakétát is építettek ehhez, de végül a Föld körüli űrállomások építésére fordították az erőforrásaikat.

Szakértők szerint ezzel okosabb utat választottak, mint az amerikaiak az űrsiklók kifejlesztésével, amelyet egyesei teljes kudarcnak tartanak. Akár jó ötlet volt, akár nem, tény, hogy aránytalanul nagy költségei és biztonsági gyengeségei miatt úgy ahogy volt, a sutba dobták az embert szállító, oda-vissza közlekedő űrjárművek használatát.

Tágra tárt kapuk

Az oroszok legendás Szojuz űrhajójuk továbbfejlesztett, négyszemélyes, Federatszija névre keresztelt változatával akarják eljuttatni úrhajósaikat a Holdra. Az új jármű első emberi legénységgel indított repülését 2023-ra tervezik.

Az űrhajózás iránt érdeklődők előtt elég tágra nyitották a kaput. Rendelkezhetnek mérnöki végzettséggel, vagy pilótamúlttal, vagy a légi közlekedésben, illetve az űriparban szerzett tapasztalatokkal. Nem lehetnek idősebbek 35 évesnél, magasságuknak 1,5 és 1,9 méter közé kell esnie, súlyuk maximum 90 kilogramm lehet. A jelentkezéseket négy hónapon belül várják.-írja a Napi.hu

Mindenesetre érdekes, hogy a hatvanas években az akkor rendelkezésre álló technikával Amerikának nem kellett egy évtized, hogy embert küldjön a Holdra, míg a mai jóval fejlettebb technikai színvonalon ezt csak 2031-re tervezik. Miért kell 70 évet kihagyni a Hold kutatásával? Mi van ott ami miatt az elmúlt 40 évben és a bejelentés szerint még legalább további 30 évig nem kívánnak embert küldeni a Holdra?

 



 

 

Címkék: 
 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja