.

Aki idős kocsival megy Magyarországra, az feltétlenűl olvassa el.



Közlekedési szigorítás lépett életbe október 1-től a Pó-alföld fedte észak-olaszországi tartományokban a legalacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek forgalmának korlátozásával. – írja az MTI.

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

Az intézkedést négy tartományban vezették be, ezek

  • Lombardia,
  • Piemonta,
  • Veneto
  • és Emilia-Romagna.

A felsorolt tartományokban október elsejétől van érvényben a dízelstop: a forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart majd, és az Euro 3-as, vagy még annál is alacsonyabb besorolású dízelüzemű járművekre, illetve az Euro 0-s benzinüzeműekre vonatkozik. Emilia Romagna tartományban a szigorítás az Euro 4-es dízeleket is érinti.

A napi időtartam tartományonként is városonként is eltérő, Milánóban például reggel fél kilenctől este fél hétig tart a korlátozás. A szabálysértők minimum 80 eurós bírságra számíthatnak, a felső határ azonban akár a 600 eurót is túllépheti, ha ugyanaz a jármű többször is megsérti a tilalmat. 

Olasz lapértesülések szerint egyébként van mód a szabályozás kikerülésére is: Lombardiában például ha egy autóban legalább hárman utaznak, akkor besorolástól függetlenül továbbra is bármikor közlekedhetnek az autósok, ami akár még a telekocsizást is fellendítheti a régióban.

A rendelkezés március 31-ig érvényes, de ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások is várhatók, akár hétvégenként is.

A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint, a tervek szerint pedig 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig az Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

Az intézkedés egyébként indokolt is, mert a Pó-alföld Európa egyik legszennyezettebb levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét teszik csak ki, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.

index

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol