.

Adatok a magyar kivándorlásról



Tavaly minimum 31500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.


Központi Statisztikai Hivatalban azoknak a magyaroknak a számát, akik 2013-ban távoztak tartósan külföldre, 21580-ra tették az egészségbiztosítási és egyéb nyilvántartások alapján. Ehhez képest nőtt 2014-ben 46 százalékkal, 31500-ra az emigránsok száma. Maguk a KSH munkatársai is rámutatnak, hogy a hazai nyilvántartási rendszerek alapján összeállított adatok a bejelentések elmulasztása miatt meglehetősen alulbecsültek. Ezt igazolják, hogy a fogadó országok vándorlási adataiból nyert adatok jóval meghaladják a hazai nyilvántartások adatait. A magyarországi kivándorlás utóbbi években tapasztalható növekedését ezek is alátámasztják.
A KSH kutatói továbbra is úgy látják, hogy külföldre túlnyomórészt a fiatalabbak mennek: az emigráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 77 százaléka pedig még nincs 40 éves. A kivándorlók többsége, 54 százaléka férfi, közel kétharmaduk nőtlen. A legvonzóbb tartózkodási hely a kivándorlók számára még mindig Németország, az Egyesült Királyság, illetve Ausztria.

Az egyetemi felvétel előtt állók is a külfüldi továbbtanulás felé kacsingatnak. Ezt igazolják az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszéke tanszékvezetőjének, Pete Péternek saját tapasztalatai, amiknek alapján azt állítja: az elmúlt években látványosan csökkent a magyar felsőoktatásba felvételiző fiatalok száma, miközben a gimnazisták 50-60 százaléka külföldi főiskolák, egyetemei lehetőségek iránt érdeklődik. „Néhány gimnáziumban, például a Fazekasban a közgazdaság iránt érdeklődő diákok 95 százaléka külföldi egyetemre adta be a jelentkezését” – mondta, amihez az is hozzájárult, hogy a kormány tandíjassá tette a hazai közgazdászképzést, mondván, hogy a közgazdászok úgyis sokat keresnek. -írja a Vg.hu

 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja